| bandi55 | | “Kevéske adataim Dericska csallóközi helység környét mutatják be. - Dericskának, mely még a múlt századi iratokban Gyersoka néven találtatik, keletkeztét a néphagyomány eképpen adja elő: hajdan még inkább, mint most láp s mocsárlepte vidék volt e környék; kedves emlékezetű Mátyás királyunknak kedvenc vadászathelye, mint általában az egész Csallóköz gyakorta látogatott mulatási tanyája. Egykor ily vadászatban fölöttébb elfáradván népszerű királyunk, bosszankodással fakadt ki e nehezen megjárható tájék alkalmatlansága ellen hű lovásza Erős György előtt, mire meghitt kísérője szerény kérelemkép csak akkora darabot kért ajándékul a hasztalannak mondott területből, mennyit fakó lován megkerülhet addig, míg ő felsége rövid ebédjét végzendi. Kívánata teljesült az idő s hely pontos kiszámításának föltétele alatt. Erős György megindulván fakó lován lehető gyors ügetés közben rongyokká tépte vörös palástját, annak foszlányaival jelölte ki a megkerült térhatárait, eszes számítással épen kellő pontban termett ott ebédjét-végezte királya mellett a máig is Mézeshalomnak nevezett dombon, melyről körútja a kedélyes fejedelem által is szemléltetett. Megjárt útcsapásáról a vörös foltok is tanuskodván, a király fejcsóválva így fejezé ki ügyessége feletti meglepetését: »György! sok a.« S e kifejezés lőn a megígért s meg is adott birtok neve. - Az ott megtelepült Erős György hét örököst hagyott maga után, hat fiút, egy leányt, ugyanannyi őscsalád törzsét, kiknek hagyományos neveik: Vida, Szemes, Szakáll, Ábrahám, Jakab - e két utóbbinak régen magva szakadt - az egyetlen leány neve volt Berta, kit valami Pálfi nevű vett nőül, s valamint a fiak, úgy ez is két telket öröklött. Pálfi utóbb elszegényedvén, Csallóközből dunántúlra költözködék, ott folytatván tengő életét, már mint elnyomorult s elnyavalyásult két kerekű talyigába járt. Ily állapotban bolyongván egykor az erdőben királyi vadászat alkalmával a fejedelemtől űzött szarvas talyigájában akadván el, az ez által történt sérelme s a király kedvtelése jutalmul nemesi adományt nyert. - A Vida ágból származott Vida Orbán 32 évi hadi szolgálata alatt rokonaitól örökségből kiszoríttatott, de a király parancsa nyomán visszanyerte eltagadott birtokát, s még hadjárata alatt tett fogadását teljesítendő, egy kápolnát kezdett építeni a helység nyugati végén, de a nappal rakott falat éjjel az angyalok a falu másik végére hordták át. E felsőbb intésnek engedve Vida Orbán isten tetszésére bízván szándéka teljesítését, csakugyan a helység keleti végét díszesítette a szent kápolnával, melynek is e szerint az angyalok rakták le alapját - minélfogva máig is bucsújáró hely Dericska. - Történt pedig e kápolnaépítés ez előtt 3 1/2 század előtt. Vida Orbán hosszas katonáskodása következtében azon túl Katona Orbánnak nevezteték - mivel rokonai az örökségbe visszaiktatás után még inkább neheztelvén reá, valódi nevét örömest elmásították -, s ettől származtatja le magát az ott máig is honos Katona család. A kápolna helyén épült csinos templom a mult század végén nyerte lételét. Az említett 7 családon kívül sok ideig nem juthatott be más a helység községébe, a falu-elöljárósági rangra pedig az utóbbi időkig sem kaphatott föl semmi más törzsű, bármi képzettségi előnye mellett sem, mert őseredetiségük megőrzésére mindig óvatosan figyelők voltak...”Kersem továbbá Dercsika és környékéről származó:Katona ,Labancz,Czuczor,puha Olcsvai nevű őseimet,ha valaki tud segíteni, kérem írjon:info -k-u-k-a-c- baden -p-o-n-t- sk |
| | |