| altwien1: Lécfalva | Kedves Lécfalviak, Lécfalváról elszármazottak!
Mindannyiótoknak, Mindannyiuknak Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok!
Rövid tájékoztatást szeretnék adni a Lécfalva-i kultúrális életnek egy olyan szegmenséről, melynek mozgatórúgója Incze Hunor Tiszteletes úr, akivel van szerencsém együtt dolgozni!
Az eltelt közel egy évben erőnket, energiánkat arra összpontosítottuk, hogy a templom felújítása mellett, szervezzük, végrehajtsuk a Régi temető feltárását és a művészi, népművészeti szempontból értékes, a föld feletti, vagy föld alatti, elsődleges, vagy már másod-, sokadlagos elhelyzkedésű, többé-kevésbé ép, vagy már csonkolt sírkövek mentését, restaurálását és a templomkertben való állandó elhelyezését.
E munkálatokat ezidáig-annál is inkább, mert a legelejéről kellet kezdeni- szinte teljes egészében a lécfalvi lakosok önzetlen támogatásával, illet a Tiszteletes úrral közösen történt áldozatvállalásunkkal, valamint egy Kolozsvár-i pályázat szerény támogatásával valósítottuk meg.
Ismerve a nehéz gazdasági-pénzügyi helyzetet, fordulok most minden jelenlegi, és volt lécfalvi lakoshoz, valamint a faluból elszármazottakhoz s az Ő leszármazottaikhoz, hogy a múlt emlékeinek e nemes mentésében csatlakozzanak hozzánk.
A munka elvégzésének alapvető feltétele olyan anyagi, tehnikai háttér megteremtése, mely akadálytalanná teszi a végrehajtást.
Ennek érdekében számunkra csak egyetlen lehetőség mutatkozik: ez pedig a pályázatokon való részvétel, illetve lelkes támogatók megnyerése.
Átütő siker még sajnálatos módon nem volt-ez nem a mi hibánk. Sajnos az ilyen jellegű támogatások nem "kifizetődők" a pályáztatók számára!
Éppen ezért szertenék felkérni minden olyan, a településére büszke és annak múltját, történelmét értékelő személyt, hogy álljon mellénk annak érdekében, hogy az elkövetkező 2010-es évben egy új emlékhelyet alakíthassunk ki!
További tájékoztatás végett felkereshető Incze Hunor Tiszteletes úr (incze.hunor -a-t- freemail -d-o-t- hu), vagy szerény személyem: Szűcs István (altwien1@pannongsm.hu)
Szűcs István
altwien1 -a-t- pannongsm -d-o-t- hu
|
| | |