| Post reply |
| ||
| Kedves Karolina és Ágnes!
Leírom a családunkhoz kapcsolódó Weisz rokonságot. Nem hinném, hogy az Önök által említett Weisz-ekkel kapcsolatban állnának, a hely miatt azonban mindenképpen érdekes a dolog. Ükapám Johann Gross Gyanafalván (Jennersdorf) született, felesége Maria Krenn. Ismereteim szerint két gyermeke volt Rozália (szül Bakófa – Táplánfa, később Táplánszentkereszt) és Sándor (sz Szőllős – Szombathely). Sajnálatos anyakönyvezési tévedésekből kifolyólag az eredeti nevűket elveszítették és hol Gruiszként, hol Kruiszként találkozom nevűkkel. Rozália volt dédanyám. Sándor bácsi tanító lett és Gyanafalván kezdett el tanítani. Itt kötött házaságot 1891-ben Weisz Katalinnal (sz 1858). Valahol megvannak Katalin szülei is, de ezt most nem találom. 1892-ben született leányuk Ilona. Sándor bácsi 1914-ben Nagybecskerek mellé Felsőmuzslyára került igazgató tanítónak. Néhány évvel később 1920-ban meghalt és Nagybecskereken temették el. A nagybecskereki plébános úrral volt egy levélváltásom, ő a muzslyai plébánoshoz irányított, onnan viszont sajnos választ nem kaptam. Próbáltam a muzslyai iskolával is felvenni a kapcsolatot, eredmény nélkül. Még gyermekkoromból halványan emlékszem Weisz Lajos nevére, aki talán Budapesten élt és mindig vicces képeslapokat kaptunk tőle. Ennyi amit a mi Weisz kapcsolatunkról el tudok mesélni. Üdvözlettel Tamás Ágnes, a soproni küldeményt köszönettel megkaptam. | ||
| ||