| Post reply |
| ||
| Az Árpád-ház vitatott kihalása 2.
1301-ben, III. András halálával kihalt a honfoglaló magyarság királydinasztiája. Nem minden kutató ért viszont ezzel egyet. Az alábbiakban Zsoldos Attila és Pusztaszeri László történészek elméleteit ismerteti Visky István. Folytatás előző számunkból. A magyar Szent Korona iránti követelés azzal kezdődött, hogy 1790-ben a francia Crouy-Chanel grófok, Claudius-Ferenc és Claudius-Henrik, kérték a Dauphine tartományi Királyi Törvényszéket, hogy az általuk benyújtott közel 300 okirat alapján állapítsák meg családjuknak a magyar Árpád-házi királyoktól való leszármazását és Árpád-sávos címerük használatának jogosságát. Az okiratok szerint „magyarországi András herceg” és a velencei Cumana Szibilla házasságából két fiú, Félix és Márk született, s a Crouy-Chanelek Félixtől és utódaitól származtatják magukat. A törvényszék a kérelemnek helyt adott, és mindkét jogcím hitelességét elismerte. A visszahonosítatlan honfi. Az ügy akkor vett újabb fordulatot, amikor Claudius-Ferenc másodszülött fia, Henrik gróf, 1844-ben népes családjával – miért, miért nem – Magyarországra költözött, a Budapest melletti Pécelen telepedett le, és kérte honosítását, valamint rangjának, illetve ezzel járó előjogainak az elismerését. A kérelem elbírálása elindult a bürokrácia útvesztőiben. Mivel Henrik gróf birtokot vásárolt Pécelen, ezért már mint magyar birtokos fordult a vármegyékhez, hogy ismerjék el az Árpádok utáni honosságát. A komáromi megyegyűlés a legnagyobb lelkesedéssel indigenává (honfivá) választotta. A gróf viszont nem volt buta ember, ismerte a politika útvesztőit, ezért kérte az országgyűlés megerősítését is. Az ügyért lelkesedő komáromi vármegyei küldöttek nemcsak azt támogatták, hogy a családnak honosságot adjon az országgyűlés, hanem követelték, hogy mondja ki a Crouy-Chanelek öröklött jogát a felsőházi tagságra. A komáromiak lelkesedése érthető volt, hiszen egy Árpád-házi gróf felbukkanása szédítő távlatokat nyújtott volna az addig jobbára szürkélkedő vármegyének. Az 1840-es évek egyre bonyolultabb magyar belpolitikai életében egy Árpád-házi örökös felbukkanása semmi esetre sem volt kívánatos, ezért azt a lehető legrövidebb úton szerették volna elintézni. József nádor az ügyet véleményadás és vizsgálat céljából a kor legképzettebb magyar történészének, Fejér Györgynek adta át, aki azzal cáfolta a kérvény állításait, hogy a bemutatott oklevelek egy része hamisítvány, és a szerinte egyetlen hiteles dokumentum – a franciaországi amiens-i káptalanban őrzött irat – a benne szereplő Endréről – anélkül, hogy megmondanák, kinek a fia – csak mint magyarországi hercegről szól. A történész alapos és kimerítő fejtegetései nem győzték meg a komáromiakat, a vármegye küldöttei tántoríthatatlannak bizonyultak, s kiharcolták, hogy az 1843–44-es országgyűlésen az alsóház elfogadja a „23. magyar király leszármazójának” honosítási kérelmét. A javaslat a felsőházban nem ment át, ott egyszerűen – mint komolytalan indítványt – levették a napirendről. Az országgyűlési híradásokat író Kossuth Lajos nem tulajdonított különösebb fontosságot az esetnek. Egy trónkövetelő. Henrik gróf megértette az idők szavát, és egyelőre nem erőltette a dolgot. A forradalom leverése után amúgy is nehéz idők jártak a magyarra, nem volt akkoriban hasznos hozomány az Árpád-házi vér. A gróf arra számított, hogy ha már ötszáz évet várt a család a magyar vérrokonság elismerésére, egy pár évtizedet még várhat. A család egy másik tagjának ambíciója azonban majdnem romba döntötte Henrik gróf csendes terveit. Időközben ugyanis Henrik bátyja, Crouy-Chanel Ágoston „herceg” 1858-ban, Torinóban, minden bevezető nélkül trónkövetelőként lépett fel a Habsburg-házzal szemben. Egyben – a II. András halála után, ennek külföldön született fia, István jogán – igényt jelentett be az estei őrgrófságra is. Követelését az olasz bíróság – „mit lehet tudni?” alapon – nem utasította el, de 1864. június 9-én meghozott határozatában illetéktelennek nyilvánította magát a kényes kérdés eldöntésében. A Habsburg-házzal szemben trónkövetelőként fellépni meglehetősen bizarr ötletnek bizonyult. Annak ellenére, hogy Ágoston trónigényét a forradalom utáni magyar emigráció többsége támogatta, III. Napóleon francia császár azonmód beszüntette a grófnak addig nyújtott anyagi segítséget. Ezek után a „herceg” kénytelen-kelletlen visszavonult a közéletből, majd 1873-ban meghalt. Henrik gróf és családja viszont Magyarországon mindvégig távol tartotta magát bátyjának akciójától, s valószínűleg ennek is köszönhette, hogy végül is a magyar királyi Belügyminisztérium 1908-ban a család jogállását elismerte! Nem örülhettek neki sokáig, mert rá pár évre a família magyarországi ága kihalt. Mit mondanak a történészek? Tudományos körökben elhúzódó vitát váltott ki a család származása. Tudósaink közel fele-fele arányban elfogadták, illetve vitatták a család Árpád-házi eredetének és az ezt alátámasztó okiratoknak a hitelességét. Érthetetlen, hogy a magyar kutatók közül senki nem tartotta szükségesnek, hogy személyesen nézzen szét a francia levéltárakban. Holub József történész ugyan az 1920-as évek elején állítólag végigjárta az összes levéltárat, és az összes oklevelet megvizsgálta, de ő mindegyik okiratot hamisítványnak találta. Eredményeit igencsak beárnyékolja, hogy őt a Habsburgok kérték fel erre, és a kor politikai helyzetét ismerve nem nehéz rájönni, miért. Más történészek higgadtabban kezelték az ügyet. Sokan azzal érveltek, hogy természetesen lehet Crouy-Chanel Ágoston trónkövetelésére hivatkozva kalandorkodásra gyanakodni, de mégiscsak abszurd feltételezés, hogy a Crouy-Chanel család már a 18. század elején okleveleket hamisított azért, hogy… jó 100 év múlva megszerezze a magyar trónt. Ráadásul a Crouy-Chanelek jó része teljesen elhatárolódott Ágoston „herceg” akciójától. Épp ekkoriban bukkant fel egy újabb – hiteles – irat, amelyben több száz évvel korábban – egy másik ügy mentén – Miksa császár is elismerte a Crouy-Chanelek Árpád-házi leszármazását. Akkor ez ellen senki sem emelt kifogást. Az ellenigénylők színre lépése. Az ügyre a koronát a 19. század végén a francia Croy család felbukkanása tette fel. Ez nemcsak úgyszintén hangoztatta Árpád-házi származását, hanem illetéktelen névhasználatért be is perelte a Crouy-Chaneleket. A francia bíróság sokáig húzta-halasztotta a döntést, végül kimondta önnön illetéktelenségét, és ezzel lezártnak tekintette az ügyet. Ezek után a 20. század magyar történészeire maradt a kérdés tisztázása: Árpád-házi vér csörgedezik-e a francia nemesi család ereiben? Az alapos és napjainkig nyúló búvárlás meglepő eredményeket hozott. Mindenekelőtt megállapították, hogy a sokat vitatott több száz okmány hiteles. Az addig ezzel a kérdéssel foglalkozók figyelmen kívül hagytak egy apróságot. Az okiratok végig „magyarországi András hercegről” beszélnek, de egyetlen olyan dokumentum sem létezik, amely azt állítaná, hogy az okmányokban megnevezett „magyarországi András herceg” azonos lett volna II. András unokájával – halála után született fiának, Istvánnak a fiával –, a későbbi utolsó Árpád-házi magyar királlyal, III. Andrással. A hiba akkor következett be, amikor a kutatók – és a Crouy-Chanel család is – a „magyarországi András herceget” az abban a korban egyedüli élőnek ismert Andrással, a későbbi III. András királlyal azonosították. Volt még egy András herceg. Az utolsó Árpád-házi királyok viselt dolgait alaposabban megvizsgálva viszont kiderült, hogy volt ám még egy András a színpadon – igaz, csak mellékszereplőként. II. András legidősebb fia, a trón várományosa, a későbbi IV. Béla – biztos, ami biztos alapon – mindenkit elmart az udvarból, aki utódai trónigényét veszélyeztethette volna, így saját testvéreit is rövid úton elzavarta Magyarországról. Mindenki úgy tudta, hogy II. András világgá ment ivadékai sorra kipusztultak. A nemzetközivé terebélyesedő kutatások kiderítették, hogy II. András gyermekei valóban meghaltak, kivéve egyet, a legkisebbiket, aki a messzi Oroszországban, Halicsban talált menedéket. És II. Andrásnak a Bánk bánból ismert merániai Gertrudisztól 1210-ben született – később halicsi fejedelemmé emelkedő – legkisebb fiát szintén Andrásnak hívták. | ||
| ||