| Post reply |
| ||
| Szervusz Laci!
Talán tegeződhetünk. Pontosítani kellene az itáliai eredet és II. András kapcsolódását. Kellene a hivatkozási alap pontos szövege vagy az irat! II. András ugyanis III. Béla fia volt, tehát jelen állás szerint nem őnála voltak az első Jónák és messze nem biztos, hogy "taljánok" voltak. Melyik feleségéről van szó? Csak képzelgés, de még az is megtörténhetett, hogy az előbbi Jóna fiai/unokái szolgálták az újabb királyt. Másrészt nem állítanám, hogy görög volt az a Jóna (római mégkevésbé)! A görög kultúra ugyanis jóval időszámításunk előtt tombolt Antiochiában. A város már rég túlélte a rómaiakat is, aztán a kereszténység bölcsője lett Krisztus halála után. A XII. századra pedig - amikor III. Béla, Anna és a „mi Jónánk” élt - már I. Manuel bizánci császár (Anna sógora) parancsolt arrafelé. Ha tényleg antiochiai származású az emberünk, ősei(nk) jöhettek a Szent Földről is a jelentős I. századi bevándorlással. Ezesetben jó helyen keresgélünk a bibliai néveredet környékén. Erről legközelebb írok. Most inkább még egy valószínűsíthető tévhitről: Nem használnám az erdélyi-ág megnevezést, ugyanis az inkább felvidéki ill. ÉK-Mo-i. Ezt most Te is megerősítetted a vármegyék megnevezésével. Gömör, Torna, Zemplén, Ung… itt, még pluszban rengeteg nem nemesi család is élt. Ellenben kis túlzással Erdélyben majdnem mindenki nemes volt, ahogy azt az említett könyv is írja: „Erdélyben viszont - történeti és geopolitikai okokból eredően - a székelyek közül mindenki nemes és ezáltal hadköteles volt.” A nemeseknek és az adófizetőknek pedig gyakoribb az összeírása, mint a többieknek, ezért tűnik erősebbnek Erdély. Ha nem tévedek, időben későbbi datálásúak az Ugocsa, Szatmár, Máramaros nemes Jónái. Laci, meg tudod ezt erősíteni? A felvidéki ill. ÉK-Mo-i kiidnulást több minden igazolja, ami egyúttal a Dávid által leírt gömöri vagy azon környéki letelepítést is erősíti. Persze akkor állítom 100%-kal, ha láttam a III. Béla-kori iratot is. Egy komoly meglepetésem is van, de ezt kicsit később, had legyen mindenki izgatott. Folyt. köv. | ||
| ||