Valami hasonló történt édesapámékkal is , csak ellenkező előjellel . Olyan jól sikerült igazolniuk az osztrák származásukat, hogy '44-ben kaptak is egy szép behívót a német hadseregbe. Így aztán a háború végéig részben Erdélyben rokonoknál , részben a Galamb utcában barátoknál kellett bujkálniuk , szegény anyukájuk hónapokig nem tudott semmit a két fiáról . Aztán a háború után felelősségre akarták vonni őket amiért a németek oldalán harcoltak . Az egészben az volt az érdekes , hogy ők ekkor is ,akkor is azt írták , hogy magyarok . A végén azután rendeződött a dolog , de Édesapám '53-ig nem jelentkezhetett egyetemre , bátyja pedig már eddigre, 33 évesen, nem is akart továbbtanulni , pedig korábban ez volt a szándéka . Szóval, szép kis idők voltak . Én pedig még valamikor a '80-as évek végén , megunva a Kádár-rendszert ,szerettem volna a diploma után Ausztriában letelepedni , mint "késői visszatelepülő" , de ott viszont a legmesszebbmenőkig nem érdekelt senkit az osztrák származásom.Így hát "kalandvágyból" itthon maradtam és a mai napig őszintén azt tudom mondani gyerekeimnek , hogy nem bántam meg . És tényleg így is van.
Üdvözlet mindenkinek:
Heuszler Géza
|