| Tóth Elek: Re: Bacsinszky család | jelenleg az alábbi Bacsinszky nevű görög katolikus papokról van adatom. Ha valaki ki tudja egészíteni, kérem segítsen! Tóth Elek
BACSINSZKY ANDRÁS MU
megyéspüspök
(Benetine – Ung vm.,1732. november 14. –Ungvár, 1809. november 7.)
Munkácsi püspök 1772-1809
Püspökszentelés: 1773.06.06. (Bozsicskovich Bazil szvidnici püspök)
Papi családban született. Gimnáziumi tanulmányait az ungvári jezsuita gimnáziumban végezte. Teológiát Nagyszombatban tanult. 1769-ben a Mária Teréziához vezetett küldöttség vezetője. Feladata volt a Munkácsi Püspökség „hivatalos” kanonizálásának elérése. Ő a kanonizált püspökség első püspöke. Mária Terézia 1772. augusztus 8-án nevezte ki a püspökség élére. A Szentszék1773. március 8-án erősítette meg kinevezését. Még ebben az évben részt vesz a görög szertartású püspökök bécsi értekezletén.1776-ban tapolcai apát címet és az ehhez tartozó javadalmat. 1776-ban Szatmár központtal külhelynökséget alapít. 1787-ben ugyancsak külhelynökséget hoz étre Kassán, ami 1792-ben Eperjesre kerül át. 1776-ban megkapja az ungvári jezsuita kolostort és templomot új püspöki székhelynek, a Drugeth várat pedig szeminárium céljára. A papnevelés 1777-ben így Ungvárra került. Hét tagú káptalant állít fel. 1780-ban ő is Ungvárra költözik át Munkácsról. Kieszközölte, hogy a királyi udvar 5 professzor és 60 papnövendék ellátását finanszírozza. Részt vesz az 1790-91., 1792., és 1796. évi országgyűlésen. 1793-ban Ungváron egyházmegyei tanítóképzőt létesített.
Működési helyei:
-1763 Hajdúdorog segédlelkész
1763-1772 Hajdúdorog paróchus
Címei:
1763- főesperes (Szabolcs vármegye és a Hajdú Kerület)
1768 az első munkácsi, 4 tagú, káptalan tagja
1777 valóságos, belső titkos tanácsos
1783 a főrendiház tagja
BACSINSZKY ANDRÁS MU
(1825)
Papszentelés: 1851
Működési helyei:
1891 Ticha paróchus
BACSINSZKY ANTAL MU
(1856)
Papszentelés: 1883
Működési helyei:
1891 Lyuta segédlelkész
BACSINSZKY DÁNIEL MU
(Visk, 1879.01.12. – Ungvár, 1951.07.16.)
Szülei: Bacsinszky Mihály görög katolikus lelkész > és Tabakovics Ernesztia
Felesége: Homicskó Margit (Csillagfalva,1885.08.24.-Ungvár, 1964.01.17.))
Gyermekei: Mihály, Dániel (1911-1968) >, János, Ágoston
Papszentelés: Ungvár, 1902.12.02. (Firczák Gyula)
Gimnáziumi tanulmányait és s teológiát Ungváron végezte. A szovjet hatóságok 1950-ben tartóztatták le, mert nem tagadta meg görög katolikus hitét. A vizsgálati fogságban halt meg.
Működési helyei:
1903-1907 Alsókaraszó segédlelkész
1907 Nagycsongova segédlelkész
1907-1921 Beregkisfalud/Szilce paróchus
1921-1949 Ungtölgyes/Dubrovka paróchus
Tisztségei:
1919 tiszteletbeli esperes
BACSINSZKY DÁNIEL MU
(Beregkisfalud/Szilce, 1911.11.25. – Ungvár, 1968.12.12.)
Papszentelés: 1934.08.14. (Sztojka Sándor)
Szülei: Bacsinszky Dániel > görög katolikus lelkész és Homicskó Margit
Felesége: Ivancsó Mária Anna ( Ungvár,1984.09.15.)
Gyermekei (4): Mária (Füzér Mihályné)
A gimnáziumot és a teológiát Ungváron végezte. Boldog Romzsa Tódor elleni merényletben, 1947. október 27-én, megsérült . 3 hónapot ápolták kórházban, ebből 3 hetet eszméletlenül. 1949-ben letartóztatták hite melletti kiállása miatt. 10 év munkatáborra ítélték. 1955-ben rokkantan tért haza. 1968-ig az ungvári margaringyárban dolgozott.
Működési helyei:
1934-1938 Vezérszállás/Pidpolozzja paróchus
1938-1941 Munkács segédlelkész
1941-1945 Munkács gimnáziumi hittanár
1945-1949 Ungvár-Ceholnya paróchus
Tisztségei:
1945 esperes (Ungvár-Ceholnyai Esperesi Kerület)
BACSINSZKY GAVRIL OSBM
(… - Munkács, 1797.02.07.)
BACSINSZKY GYÖRGY MU
Működési helyei:
1792 Honykóc paróchus
BACSINSZKY GYULA MU
(Alsókálinfalva/Kalini, 1885.03.06. – Beregszász, 1973.05.21.)
Papszentelés: 1908.12.19. (Firczák Gyula)
Szülei: Bacsinszky István görög katolikus lelkész > és Firczák Erzsébet
Felesége: Kaminszky Irén (Ungvár, 1888.09.05. – Beregszász, 1962.11.25.)
Gyermekei (3): Mária (1919.09.21. – 1988.11.25. Bendász Istvánné >), Katalin (Dr.Smer Ferencné), Gabriella (Majerszky Marcellné)
Középiskolai tanulmányait és a teológiát Ungváron végezte. Tanulmányait 21 éves korában fejezte be, ezért életkora miatt még nem szentelték fel. Két évig Budapesten volt hitoktató több iskolában. 1949-ben tartóztatták le a kommunista hatóságok és 10 évi kényszermunkára ítélték. A tájseti lágerben dolgoztatták. 1956-ban betegen tért haza. Bendász István > apósa.
Működési helyei:
1909-1913 Tiszaborkút/Kvaszi paróchus
1913-1924 Sóhát/Csornoholova paróchus
1924-1936 Kőrösmező/Jaszina segédlelkész
1936-1949 Kőrösmező/Jaszinya paróchus
Tisztségei:
1931 tiszteletbeli esperes
BACSINSZKY IRÉNEUSZ MU
(- 1885)
Tisztségei:
1857 kanonok
BACSINSZKY ISTVÁN MU
Működési helyei:
1806 Rafajóc paróchus
BACSINSZKY ISTVÁN MU
( - 1909)
Gyermekei: Hermina (1867-1937)
BACSINSZKY ISTVÁN
(1850.- Kőrösmező, 1936.03.20.)
Papszentelés: 1876
Felesége: Firczák Erzsébet
Gyermekei: Gyula > (Alsókalinfalva, 1885.03.06- Beregszász, 1973.05.21.)
Működési helyei:
1885, 1891 Alsókálinfalva/Kalini paróchus
-1936 Kőrösmező paróchus
BACSINSZKY JÁNOS MU
Működési helyei:
1792, 1806 Solymos paróchus
BACSINSZKY KONSTANTIN MU
Felesége: Dzubay Mária
Gyermekei: Tódor > (Fenyvesvölgy, 1911.02.16.)
Működési helyei:
1911 Fenyvesvölgy/Sztavne paróchus
BACSINSZKY MIHÁLY MU
Működési helyei:
1806 Ubrezs paróchus
BACSINSZKY MIHÁLY MU
(1849)
Papszentelés: 1874
Felesége: Tabakovics Ernesztia
Gyermekei: Dániel (Visk, 1879.01.12.-Ungvár, 1951.07.16.)
Működési helyei:
1879 Visk
1891 Alsóverecke paróchus
BACSINSZKY MIKLÓS MU
Működési helyei:
1792, 1806 Radvány paróchus
BACSINSZKY MIKLÓS MU
(1818)
Papszentelés: 1842
Gyermekei: Viktor ( - 1909), Berta (Petrovics Emilné)
Működési helyei:
1891 Egres paróchus
BACSINSZKY ÖDÖN MU
(1818)
Papszentelés: 1842
Gyermekei: Antal > (1856)
Működési helyei:
1891 Lyuta paróchus
BACSINSZKY PÉTER MU
Működési helyei:
1792 Rafajóc paróchus
BACSINSZKY TEODOR MU
(- 1800)
Tisztségei:
1790 kanonok
BACSINSZKY TÓDOR MU
(1860)
Papszentelés: 1884
Működési helyei:
1891 Cselej paróchus
BACSINSZKY TÓDOR (DR) MU
(Fenyvesvölgy/Sztavne, 1911.02.16. )
Szülei: Bacsinszky Konstantin görög katolikus lelkész > és Dzubay Mária
Felesége: Pajkossy Sarolta tanítónő (Nagycsongova, 1914.03.10.)
Gyermekei (3)
Papszentelés: 1933.09.17. (Sztojka Sándor)
Középiskolai tanulmányait Kassán végezte, a teológiát Ungváron. 1937-1940 között Budapesten és Prágában tovább tanult. 1941-ben a keleti szlávok történetéből doktorált Budapesten. 1950-ben letartóztatta a szovjet hatóság hite miatt. 25 év lágerre ítélté. A Kazah SZSZK területén volt munkatáborokban. Karabszban szeggyűjtő és rakodómunkásként, Dolinkán vasútépítésen dolgoztatták. 1956-ban betegsége miatt szabadlábra helyezték. 1959-ig Nagycsongován tartózkodik: munkanélküliként. Szerednyén gyümölcsszedő munkás, majd ungváron fűrészüzemben rakodó. 1964-től ugyanott könyvelő. 1966-ban áttelepült Csehszlovákiába, s Kassa város közlekedési vállalatának jogászaként ment nyugdíjba 1975-ben.
Működési helyei:
1933 Sebesfalva/Verhnyij Bisztrij
1933-1937 Szajkófalva/Oszij paróchus
1940-1943 Huszt hitoktató
1943-1950 Bacsina/Kajdanó paróchus
BACSINSZKY VIKTOR MU
(1847)
Papszentelés: 1875
Működési helyei:
1891 Brusztura paróchus
|
| | |