| Bartal Erika: nemethpeterm -a-t- vipmail -d-o-t- hu | Kedves Erika!
"Fát ültetni az elmúlás ellen!" Bartal Családfánk nő és terebélyesedik, de, még mindig túl sok a szétkötött szál. A Családfa másik, még ma is elő, erős ága Jászberényben honos, akik minden bizonnyal rokonságban álltak, állnak a lajosmizsei Bartalokkal, mert nem csak birtokaik voltak Lajosmizse határában a jászberényi Bartaloknak, de a családi szájhagyomány is vér-szerinti rokonságról beszélt.
A másik nagy kripta, BARTAL József családi sírboltja, -- a legidősebbek elmondása szerint, mert további nevek nincsenek feltüntetve a fekete-gránit obeliszken -- tizenhat halott örök nyugodalmát őrzi a jászberényi Szent Imre temetőben. Épp most szeretnénk műemlékké nyilváníttatni ezt a sírboltot, mert azzal együtt, hogy nemes és nemzetes család a miénk, őseink az együvé tartozásnak szép példáját adták felmenőiknek, arra vonatkozóan, hogy életükben és halálukban, holtomiglan-holtodiglan vállalták egymást a földi létben, a feltámadás reménységével.
Az általam ismert hivatalos dokumentumokon utoljára Újszászi Szakállosi Bartal Béla, -- ő sehol sem írta "y"-nal a nevét, ezek szerint ezt helytelenül tette? -- Bartal Lajos (1901-1961) nagyapám kisebbik bátyja használta a hármas előnevet, s mint az egykor volt jászberényi úri kaszinó tagja így szerepeltette nevét a névsorban is. A nyolc testvér közül csak ő használta az előneveket, a többiek: István, Janka, Lajos, Lídia, Piroska, Erzsi, Miklós, csak a Bartal nevet viselték szimplán, egész életükön át.
Édesanyám Bartal Hilda (Jászberény, 1928) gyógyszerész Vámosmikolán, keresztapám Bartal Zoltán (Jászberény, 1931) úgyszintén gyógyszerész Debrecenben, Az ő ágán megy tovább a Bartal név dr. Bartal Zsolt és dr. Bartal Péter révén, ők mindketten fogorvosok, Debrecenben praktizálnak.
Remélhetőleg ezekkel a nevekkel és adatokkal is közelebb jutottunk a valósághoz. Talán nem a lehetetlent kezdeményezem azzal, ha azt javaslom, hogy egyszer, a közel jövőben, az összes Újszászi Szakállosy Bartalokat kívánatos lenne összehívnunk Lajosmizsére, vagy épp Jászberénybe, hogy rendezni tudjuk végre közös dolgainkat, ha úgy érezzük, hogy vannak még közös dolgaink.
Annak reménységével, hogy ez megtörténhet, a találkozás ígéretével köszönt egy távoli rokon: németh péter mikola
|
| | |