| visuo: Re: (Barnabások) Bollák első megjelenése | sztem Ádámig, Éváig, meg a zsidókig nem kellene visszamenni egy névmagyarázatra. Ez majdnem olyan erőltetett, mintha Aba Sámuel elődeit a keresztneve kapcsán az ókeresztény zsidók között keresnénk.
Másrészt szimpátia alapján is fel lehet venni bibliai neveket, nem kell hozzá származás.
Ami vezetéknék v. családnév kialakulásokhoz köze van általánosságban (tehát nem csak a Bollákra):
„A nemzedékről nemzedékre öröklődő családnevek a VIII-IX. században az észak-olasz városállamokban alakultak ki - tekint a múltba a professzor. A kereskedőcsaládok cégüket a tulajdonosról nevezték el. De amikor az alapító meghalt, a fia, unokája üzleti érdekből rákényszerült, hogy ugyanazt a nevet használja, amelyen a céget ismerik. Ez a kulturális áramlat a XIV. századra eljutott hazánkba is. Megkülönböztetés persze korábban is volt, leggyakrabban az apa keresztneve szerint. Amikor mondjuk János fia István szülő lett, az ő gyermekét már István fia Andrásként emlegették. Ez a szokás a XVIII. századig élt például a magyar zsidóság körében is. Az első magyar névtörvényt II. József hozta meg 1787-ben, mindenki számára kötelezővé téve a családnévviselést. A magyarok körében addigra elterjedt ez a névforma, de az egyén életében is megváltozhatott. Ha valakinek új tulajdonsága lett, vagy elvesztette az egyik szemét, esetleg megsántult, akkor azon túl e szerint különböztették meg. Gyakran ragasztottak új nevet arra, aki átköltözött egyik helyről a másikra. Ilyenkor annak a vidéknek a nevét kapta, ahonnan érkezett. Ezért viselik sokan az Alföldi, az Erdélyi, a Baranyai vagy a Zalai családnevet.
A kézikönyv a leggyakoribb 1230 családnevet dolgozza föl. Elmondja a nevekről gyakoriságukat, eredetüket, változási folyamatukat és jelentésüket. Utal földrajzi elterjedésükre, bemutatja a XIX. századi névváltoztatásokat, névmagyarosításokat.
Az első magyar családnevek - a nyelvész szerint - mindenképpen a keresztnévi eredetűek, amelyekben az apa nevéhez kapcsolódik a -fi utótag, vagyis a Pálfi, Gálfi jellegű nevekre gondolhatunk. Az olyan vidékeken, ahol erős volt a közösségi szellem, a -fi végződésre nem is volt szükség. Erdélyben például máig sok a Tamás, a Barabás, a Sándor családnév.”
„Jelenlegi névrendszerünk a XIV. században alakult ki, de általánossá csak később vált,
kötelezővé pedig II. József 1787-i rendelete tette. A családnevek (vezetéknevek) jelzőként viselkednek a keresztnevek (utónevek) előtt. Kialakulásukkor a családneveknek az volt a feladatuk, hogy több azonos keresztnevű személy közül kijelöljenek egyet.
A kézikönyv 1230 magyar családnevet vizsgál, amelyet 6 millió 700 ezer személy visel, Magyarország lakosságának csaknem 66%-a. A név eredetének kifejtése során a szerző minden esetben megadja a főbb jelentéstani típusokat: pogány egyénnévi eredetű (Bács, Csete), keresztnévi eredetű (Benedek, Laczkó, Lázár), nép- vagy népcsoportnévi (Besenyő, Kun, Orosz), helynévi eredetű (Dunai, Erdélyi, Pesti), életmódra, vagyoni helyzetre vonatkozó (Bujdosó, Gazdag, Pór), külső-belső tulajdonságra utaló (Csonka, Sánta, Szakáll).
A tíz leggyakoribb családnév a következő (zárójelben típusuk): Nagy (tulajdonságra utaló), Kovács (foglalkozásra utaló), Tóth (népévre utaló), Szabó (foglalkozásra, esetleg tisztségre utaló), Horváth (népre utaló), Kiss (tulajdonságra utaló), Varga (foglalkozásra utaló), Molnár (foglalkozásra utaló), Németh (népre utaló), Balogh (apanévi eredetű vagy tulajdonságra utaló). Elmondja a nevekről gyakoriságukat, eredetüket, változási folyamatukat és jelentésüket. Utal földrajzi elterjedésükre, bemutatja a XIX. századi névváltoztatásokat, névmagyarosításokat. A kötet részletesen ismerteti a magyar nevek mellett a leggyakoribb német (Jung, Klein, Schmidt), szláv (Novák, Gyuricza, Petrovics) és román (Argyelán, Marosán, Moldován) családneveket is.
A keresztnévből lett, apanévi eredetű vezetéknevek közül igen gyakori a Simon, amely szintén általánosan elterjedt, de a Dunán túl és a nyelvterület északi, északkeleti részében, valamint Erdélyben gyakoribb. A szintén nagyon elterjedt Farkas családnév különösen az Őrségben, Erdélyben, Moldvában gyakori. Ami a több alakváltozattal rendelkező neveket illeti, például a Fazekas forma az egész nyelvterületen elterjedt, de egyes alakváltozatai különböző tájakra jellemzők (Fazakas Erdélyben, északkeleten, Fazokas az erdélyi Csíkban, az Alföldön Fazikas a Duna vonalától és Nógrádtól keletre egészen Erdélyig).
Hajdú Mihály kézikönyve nemcsak alapos munka, hanem élvezetes olvasmány is egyben, különösen azoknak (és ők vannak többségben), akik megtalálják benne a saját nevüket.” |
| | |
