| Csorba Zsófia Erzsébet: biztos, hogy 6 éves koromtól? | Titi Tá tegnap délután jelezte, hogy hitetlenkedve fogadják az emberek a 6 éves kortól való kiképzésem. Az nem lehet.
Súgott, hogy tegyem rendbe ezt a kérdést, mert becsapni senkit sem lehet, hiba lenne elhallgatni a valóságot.
Javítok: nem 6 éves kortól, már a születésemtől.
Nem én voltam egyedül, sok-sok kisbabát figyeltek meg akkortájt különleges gépekkel a falú Zöldházában. (Apáink katonai jutalmaikért elsőszülött gyermekük kaphatták ezt a feladatot nemtől függetlenül. Volt rangsor is. Aki megúszta nagyon örült.)
Minden anyuka elhozta időre a gyermekét, és a szakemberekkel együttműködve dolgoztak. Milyen hangra, hogyan reagál a gyermek, így indult. Ebből szűrték ki a nekik "érdekes" babákat. Ugyan azt a hangot kapta az anyuka is, vagyis teljes mértékben nyomon követhette, mit is csinálnak a gyermekével.
Nem reagál, kevésbé reagál, vagy nagyon élvezi. Pólya nélkül, kibontva figyelték a karok, lábak mozgását, aprócska kis kacajokkal jeleztünk állítólag. Semmiféle fájdalmas dologra nem kell gondolni itt még. Mennyire éber a gyermek, mennyire tudják csecsemőként felkelteni az érdeklődését és mire. Minden esetben magyar gyermekorvosok bevonásával, akik a feladat előtt és után megvizsgáltak bennünket figyelve arra, ne hogy kárt tegyenek bennünk. A végén az anyukák személyre szóló tanácsokat kaphattak nevelésünkhöz, mit is igényel a baba, mire figyeljenek oda. Betegségeket szűrhettek ki nagyon korán, mire is lesz hajlamos élete folyamán.
Aztán véglegesen döntöttek, maradt az az 5 gyerek akiben bíztak, hogy alkalmas lesz.
Egyedül voltam lány, a többi fiú. Tudatosan fiúkat választottak, mert a feladatnak voltak "oroszlán" részei is, ami nem való egy lánynak. A szülök pontosan tudták mit is fogunk végezni.
Én nagyon a szívéhez nőttem egyikőjüknek, és mindenféle bizottságon keresztülvitte a tervét. Velem szeretne dolgozni, mégpedig úgy hogy minél kevesebbet érezzek belőle, beleépítve a mindennapjaimba. Azt szerette volna megmutatni, hogy egy lány is helyt tud állni kellőképpen a fiuk mellett. Elkészítette hozzám a pozitív forgatókönyvét, figyelembe vette az érdeklődésemet, Ő igazodott hozzám.
Viszont meglepetésként amire Ő sem számított jött hozzá egy negatív forgatókönyv, vagyis ki kell védenie a támadásokat velem együtt úgy, hogy én a lehető legkevesebbet érezzek belőle. Kb 25 évig fog tartani mondták akkor.(Most 57. évemet fogom tölteni.)
Amikor áttanulmányozta a negatív forgatókönyvet, minden erőfeszítésével vissza akarta adni erről nem volt szó. Megharcoltál érte, visszaút már nincs megkapod az engedélyt, most már dolgoznod kell vele. Becsaptak bennünket. Amikor alkalmas arra, hogy ugyan azt a feladatot végezze mint a többi 4 fiú akkor bizony neki azt is el kell végeznie. Ezért utolsó a sorban, marad a végére, vagyis mind a 4 fiú feladatát végig fogja csinálni "lányosítva".
Nagypapi és Apám itt komoly szerepet kapott, dönteniük kellett. A fiúk viszont kaptak olyan lányos feladatokat is amelyek komoly károkat tehettek volna bennük. Ezért döntöttek úgy hogy, dolgozzam velük, felvállalva az ők női szerepüket, cserébe az én férfi szerepeimért. A munkánk szorosan összekapcsolódott.
Sajnos a negatív szakma munkálkodott rendesen és olyan helyzeteket teremtett, hogy jócskán hozzájuthattam férfi szerephez is azért. Elvégeztem azt is szótlanul az "Őrangyalom" segítségével. A háttérben nagyszülők, szülők dolgozhattak, mentesíthettek bennünket egy bizonyos határon belül. Tették rendesen a dolgukat, volt is mit.
Hálát adok ma már a sorsnak, hogy engem szemelt ki ez az Őrangyal, védett minden erőfeszítésével, a testi épségem megmaradt, ugyanis utólag tudtuk meg, hogy én mindenképpen benne voltam a pakliba, ha alkalmas vagyok vagy sem. Az Apám szúrta a szemét valakinek....
Legfeljebb meghal, mondta nevetve az illető.
(Azért külső nyomok mutatják rajtam, hogy a negatív szakmával dolgozó nőjeink-nőiesített férfijaink szeretik annyira a pénzt, hogy találtak megfelelő büntetést számomra, felszólítva adjam fel. A munka könnyebb részét elvégzik, de járuljak hozzá, hogy a keményebb viszont marad. Vagyis dolgozzam úgy, hogy senki ne tudjon a szakmán kívül róla, elzártan a lakosság elől, a látványos részét felvállalják, mondván már csak ez maradt. Több korosztály van közöttük.
Vállaltam a külső nyomokat inkább, nem adtam át a munkát, mivel arra esküdtem, hogy végigcsinálom, semmilyen körülmények között nem adom fel. Azok az emberek akik az életüket kockáztatták, ismeretlenek maradnának, semmiféle juttatást nem kaphatnának, sőt olyan minimálbérrel kellene a hátralévő életükben küszködniük, hogy önként fel fogják adni. De van egy esélyük, választhatják azt is, hogy nőül vesznek a negatív kollektívából valakit, akinek kénye-kedve szerint ugrál, a jobb megélhetéséért. A hölgyek tudtukra is adták évekkel ezelőtt, hogy kit választottak, rendezze sorait mert számít rá. Ugyanis komoly anyagi meggazdagodásra számítanak jöhet a habzsi-dőzsi. Van olyan férfi akire 4-5 nő tart igényt. Jelen voltam ilyen egyezkedésen.
Számomra is igaz, mert olyan megszorításban van jelenleg részem nekem is, hogy már-már belekényszerítenének egy olyan kapcsolatba, ahol az illető úr felettem és a pénzem felett diszponálna.
Ez is lejárt felettünk. Semmiféle komoly kapcsolatot nem létesítettem, de még csak szándékomban sem áll még a jövőben sem, ezt is kivédtük. Fuccs a házasságoknak. Így férfiaink, és én is saját magunk dönthetünk sorsunkról mindenféle beleszólás nélkül, hogyan is tovább.
A kritikus munkámat felváltottuk kemény fizikai munkára, ezáltal hozzá vagyok szokva az ilyenfajta ténykedéshez, inkább a telkem várom vissza.
Egy orosz származású katona védett, és dolgozott egy magyar származású gyermekkel, nővel, úgy akiből időközben katonát is kellett faragnia. Edzenie a munkára, rávenni a feladatok végrehajtására. Közben a polgári életben is helyt kellett állnom. Maximális eredményt értünk el.
Amikor a Nagypapi minden idegszálával segített legkülönbözőbb ötletekkel hogy hiteles legyen a kiképzésem, érezzem nagy a felelősség. Faragott egy puskát könnyű fából, az volt az én lőfegyverem. Nagyon kellett tisztelnem. Mindig úgy kezeltem ahogyan egy igazit kellett, ezért ismét jutalmat kaptam: megismerhettem egy valódit mégy általános iskolai éveim alatt. Olyan kis nőies volt. Pontosan célba kellett találnom, nem téveszthettem. Fegyelmezetten gyakoroltam Nagypapimmal. Közben a falú jócskán gúnyolódott, nyalja a seggét a lánynak Aradványi. El kellett tűrnünk. Ő tudott valamit, mert nagyon komolyan dolgozott velem. Elmagyarázta részletesen mire szokták használni ezt a fegyvert. Innentől már nem is szerettem, szabadulni akartam tőle. Szeresd, mert oda kell akkor másnak adnunk, mondjuk egy fiúnak, akinek viszont használni kell. Hát mit mondjak, szerettem.
(Ezt a fegyvert sem vettem a kezemben, bár volt közvetlen közelemben aki nagyon rá akart erre venni. Sportlövészetre vitt, ahol az Őrangyalom barna szemeivel találkoztam. Sok év után elevenen élt bennem ez a szempár. Lőhettünk egyet együtt.)
A negatív szakma úgy jutalmazott a "fegyver-szeretetemért", hogy a jobb fülem mellett elsütött egy fegyvert. Igaz már felnőttként kaptam 30 éves születésnapomra, még a fiam is részese volt már. Azt a fájdalmat....
Az Őrangyalomnak katona létére tűrnie kellett ezt az igazságtalanságot, az önfegyelem dolgozott benne már csak, mert férfiként rég cselekedett volna. Tudta engednie kell, mert jön a következő bünti ami már súlyosabb lesz. Ugyan úgy szenvedett mint én, ha nem jobban, közben farkasszemet nézett azokkal a hölgyekkel akik ezt nekem kitalálták. Az Őrangyalom szemben állt velem, szemével biztatott. A "támadóim" hátam mögött álltak nehogy felismerjem őket, de egy kéz nem kerülte el a figyelmem megint csak.
A saját fülemmel hallottam, hogy a negatív szakma kérlelte, nem kell mindig a legsúlyosabb büntetést választanod neki, mert lehet hogy szükséged lenne a segítségére a jövőben. Tette érzéketlenül mégis a figyelmeztetések ellenére.
Mára egyedül maradtam, és én fejezhetem be ezt az összetett feladatsorozatot most már a negatív szakma nélkül. Szeretném ha a feladatok korrekt, rámszabottak lennének, hogy maximális, egyesélyes munkát tudjak végezni. Közben reménykedem, hogy ezt az Őrangyal-gárdát is megismerhetem, mert időközben megsokasodtak.
Eddig a fiukkal minden esetben párhuzamosan dolgoztam úgy, hogy nem beszéltek meg velem semmit, vagyis a váratlan helyzeteket kaptam. Nekik kellett tudniuk mit kapnak feladatul, mi is vár rájuk, hiszen alaposan fel kellett készülniük sok-sok téren, elkerülve ezzel a hibákat. Minden feladatunk egyesélyes volt.
Nekem sokszor ösztönösen kellett dolgoznom, kitalálni, érezni, hogy mit várnak el tőlem, így haladhattunk tovább. Vagyis a továbbhaladáshoz elengedhetetlen voltam nekik.
Most én kérem, hogy a továbbhaladásomhoz Ők legyenek elengedhetetlenek, épüljenek be a munkámba, ismerjék meg őket is.
Ahogy nőttünk, "erősödött" a feladat is. Jöttek a fájdalomérzetek. Mindenki elveszített közülünk valakit akit nagyon szeretett. A fájdalmas szituációk ezt kívánták. Én az édesanyámat, mezítlábas nagymamitól búcsúztam. Cserébe adták a fiam, mellettem maradhatott. Szenvedtem amikor közölték ezt velem. A leendő fiad, vagy a család női tagjai.
Mennyire szenved egy gyermek a szülő elveszítésekor, ez volt a feladat. Több nagymama került ekkor a képbe. Ki kellett választanom, hogy melyik az igazi. A jutalom: ha felismered az igazit akkor nem kapod meg. Viszont találkozhatsz vele egyszer mókás helyzetben.
Éreznem kellett a szeretetéből, vagy esetlegesen a tetteiből, kezéről felismerni. Ez tartott kb. 1 hétig, de kiválasztottam.
(Mi volt a móka: a 153-as autóbusszal egy pénteki napon munkából hazafelé tartottam 2 és 3 óra között. A Nagyszőlős utca elején ahol a park van, integet egy mezítlábas, anyóka igencsak falusias öltözetben. A sofőr döbbenten megállt, hát szálljon fel anyóka de a megálló nem itt van. Nem szállt fel, engem keresett a szemeivel. Jött felköszönteni a 35. születésnapomra.
Kislányom ajándékod is van azt megkapod akkor amikor engedélyezik. Ezzel elsétált. Mintha a Petőfi laktanya irányába ment volna, azóta sem láthattam. Pedig ült az autóbuszon egy hölgy aki engedélyezhette volna, hogy ide költözzön hozzám. Nem: hangzott a válasza.
Eljött ez az idő, szeretném látni az ajándékommal, szeretném ha személyesen adná át.
Ezek a szituációk tanítottak meg az érzések különböző formáira, hogy később, vagyis mára már egyfajta kommunikáció alakuljon ki közöttem.
Kérdezem én, hogy átvehető ez a munka az említett kiképzések nélkül?
Helyt tudna állni egy olyan ember, akinek fogalma sincs milyen munka van mögötte.
Tudja-e mit várnak tőle a szakemberek?
Ugyanis az a vád ért bennünket, hogy a sikert magamnak és a kollektívámnak akarom, önző módon nem osztozok.
Hát nem osztozok. Eltalálták. Azt is tudom miért.
A munkánknak olyan magas % aránya van, nem lehetek felelőtlen velük.
Eltűntek mellőlem/mellőlünk családtagjaink. Vissza akarjuk kapni őket, hogy együtt élvezhessünk munkánk gyümölcsét most már. Nem választom azokat a negatív személyeket, akik a megegyezett összegért "bántottak" bennünket. Árú lettem sokad magammal.
Apáink ugyan közvetlen közelről figyelhették a körülöttünk zajló eseményeket, hogy mennyire szólhattak bele azt nem tudom. Nem lehetett könnyű nekik sem.
Viszont amire szívesen visszaemlékszem: az az Úr aki engem kiszemelt magának szívből szeretett. Jutalmazott egy óriási csókkal a búbomon, ösztönözve a munkára. Minden esetben megkapta érte a büntetését, vállalta.
Kitalált nekem egy jutalmat. Minden szót amit tudok magyarul azt megtanítja velem oroszul is. Gyermekként a segítségével ugyan olyan színvonalon beszéltem az Ő anyanyelvét is mint egy orosz gyermek. Másfajta gondolkodást igényel minden nyelv, ezért váltakozva beszélt velem. A mondatot elkezdte magyarul és oroszul fejezte be. Értettem, tudtam vele így is dolgozni, ezért nagyon büszke volt rám. Ez a játék csak kettőnkké volt, a fiúk nem csinálhatták. Figyelték, hogy irigyek-e rám.
Itt jöttek a nagymamák a képbe, hogy el kellett magyarázni kicsi gyerekeknek, hogy Ő ezt csinálja Te kaptál helyette mást, ugyan olyan értékű. Megértettük. Nem voltunk irigyek egymásra.
Sajnos ezt a második anyanyelvemet elvették tőlem, hogy az iskolában ne használhassam, ebből előnyt nem szerezhettem.
Most már kijártam az iskolát, szeretném visszakapni, ha még hozzá kell tanulnom akkor is.
Titi Tá tegnap megdorgált. Nem hisztizek, így kevesen fogják elhinni, hogy nő lettem. Igaz már szoknyába járok, hajlandó vagyok megmutatni a lábam is, de kevés!
Jó akkor bedobok egy hisztit ezen ne múljon.
Mit szólnál hozzá Titi Tá, ha lenne egy különleges kérésem. Meglátjuk az illetékes urak mennyire fogják élvezni, főleg kivitelezni. Tesztelem mennyire vagyok fontos Magyarországnak.
Pestről Budára tartva a Lánc-hídon keresztül a híd és az alagút között van egy kis köralakú virágágyas. Nos azt szeretném ha az illetékes urak felállítanák. Ha ezt a kört bordó rózsával körbefuttatnák, akkor már túl is teljesítették az igényem, vagyis máris pluszban lennénk.
Egy igényesen megtervezett és folyamatosan gondozott kis vidám színfoltra gondolok, már-már műalkotás szinten.
Még ugyan van egy másik hisztis vágyam is, mert szeretném a XI. kerületi Önkormányzatot megszívatni, ami nem más az Osztapenkó szobrot szívesen látnám a régi helyén. Ahogy elvitték, ugyan úgy hozzák vissza. Megújulva, kiglancolva.
Hátha befejeződhetne végre az a fránya metróállomás is.
Igéretet kaptam, hogy ez a vágyam megvalósítható lesz. Lépést sem kell váltania, egyik lába elől marad. Jelképezze, hogy egyik lábam itt, a másik ott.
Van tennivaló bőven, műalkotásként kezeljék a fiataljaink is.
Ide köt egy másik "emlék" is párosulva egy feladattal. Ezért a feladatomért jár egy univerzális ezüstszínű kis pofás autó számomra, amit már szabad szeretnem. Megtartottam az ígéretem, dolgoztam azért jócskán, hogy Magyarország határvonalai a régi maradjon, vagyis éppen az amikor születtem. Igénybe venném ezt a jutalmat is. Átvételi helyszínnek tökéletesen megfelel a Magyar Autóklub. Közel van hozzám, lesétálok érte.
A fogalmazási stílusomon nem szeretnék változtatni továbbra sem. Semmi fellengzős nagy szavak. Célom, hogy az egészen fiatal állampolgáraink is érezzék a felelősséget. Tiszteljék, szeressék, dolgozzanak Magyarországért és önmagukért.
Jelentkezem, ha utasítást kapok, közre adom azt amit lehet, mert azért titkainknak is lenni kell.
Csorba Zsófia Erzsébet. |
| | |
