| drfelde | A saját család-nevem eredetéről tudok beszámolni a fórumon, amely azonban - nagy valószínűséggel - összefüggést mutat az azonos nevűek történetével.
A családom ősei a török hódoltság elnéptelenedését követő földesúri betelepítések során kerültek a Somogy megyei Kötcsére. A falu lélekszáma a török kiűzését követően mintegy 150 főre tehető. A falu birtokosa az Antal ( Antall ) család 1730-tól a falu benépesítésére és a gazdálkodás fellendítésére az Észak-Német területekről, Hessen tartományból telepítettek be, valószínűleg fiatal német földműves és iparos párokat a birtokukat képező Kötcsére és Csicsal-pusztára. A német fiatalok az akkor Hessenben dúló Hét-éves háború dúlása és a kötelező katonai szolgálat elől menekülve választották a keleti irányú bevándorlást. A falu lélekszáma az 1770-80-as években már 800-850 főre tehető, amely létszámot elsősorban a betelepülő németajkú ( főleg evangélikus vallású ) németek növelték meg. Ezidőtől kezdve a lakosság összetétele mintegy 65 %-ban a németajkú, 35 %-ban a visszaszivárgó, katolikus vallású, magyar, illetve a kis részben déli irányból felhúzódott délszláv ( horvát ) lakosságból áll. Az evangélikus német családokról 1783-tól vezettek anyakönyvet, amelynek levéltári példányai kutathatók. A falu és a puszta lélekszáma 1840-re már 1800-1900 főre tehető, ezideig a lakosság összetételében keveredés, vegyes házasság nem található, a német redetű lakosságra a tömbösödés, zártság volt jellemző. A telepesek, helyzetüket, jogaikat és kötelezettségeiket 1757-ben contraktusban rendezték az Antal családdal ( ez a rendi Magyarországon egyedülálló ), amely szerződésben két ős betelepült Willem ( Wilhelm ) és Adany ( Adam ) Felder is említésre kerül, mint a megegyezés kimódolói. Ekkor "Felder"-ként kerülnek lejegyzésre, de ez az egyetlen "r"-rel megtoldott dokumentum, munden további anyakönyvi, vagy összeírási irat "Felde" nevűeket említ, így valószínűsíthető, hogy a Felde volt a helyes névírás. A két ős betelepülő leszármazói a kövelkező két évszázadban Somogy és a környező megyékben is megjelentek. Az én apai nagyapám például még Kötcsén született, de testvérei ( heten voltak ) Vas megyétől ( Vasvár ) Somogymeggyesen, Kaposváron át Budapestig is elvándoroltak. Ennyit írnék röviden, akinek további adatokra van szüksége, keressen meg a témában. |
| | |