| hatvanycsaba: Re: hatvany | Kedves László,
kellemes meglepetést szereztél üzeneteddel. Ha nem veszed zokon, javaslom, hogy tegeződjünk. Körülbelül egykorúak lehetünk, Hatvany Istvánnal együtt, Halásztelekről, aki egyébként már válaszolt üzenetedre, és akivel szintén itt a fórumon ismerkedtünk meg (Ezt az üzenetet ő is megkapja: Üdvözöllek István!). Azért mondom, hogy egykorúak lehetünk, mert és két nap múlva leszek hivatalosan is nyugdíjas, pillanatnyilag szabadságon vagyok és tegnap jöttünk vissza az üdülésből.
Röviden bemutatkozom: Hatvany Béla Csaba vagyok és 1944-ben születem Budapestem, Temesváron nőttem fel és éltem 1987-ig, azóta pedig Németországban élek Margit feleségemmel és Csilla lányommal. Matematikus és informatikus vagyok. Családom apai ágról régi erdélyi református család, anyai ágról a XVIII. Században a Bánságba letelepedett délnémet evangélikus (és részben katolikus) család. A monarchiabeli szokás szerint, fiúgyermekeket apa, leánygyermekeket anya vallása szerint, így öcsémet és engemet a református vallás szerint neveltek. Feleségem az erdélyi boncidai Boncziday család sarja.
Családom apai ága az érhatvani Hatvaniak családja. Egyes felmenőim a tötöri és (ér)hatvani előnevet viselték, mások csak a(z) (ér)hatvani előnevet. Édesapám Béla 1912-ben születet Debrecenben, nagyapám István 1879-ben születet Debrecenben (oo 1903 Sárosi Julianna), dédapám István 1837-ben születet szintén Debrecenben és több mint nyolc évig szolgált a 39. von Hebermann cs. és k. gyalogezredben, mint tüzér. 1868-ban szerelt le és egy év múlva feleségül vette Balogh Zsuzsannát. Sajnos nekem nincs róla olyan szép képem, mint Neked a dédapádról- Megvan azonban, elég rossz állapotban, az obsitosa. Ükapám, szintén István, ugyancsak Debrecenben születet, felesége Szököts Sára volt.
Sok adatot sikerült az érhatvani Hatvaniakról összegyűjtenem és úgy, mint Istvánt (Halásztelekről) engemet is érdekel a Debreceni Református Kollégium híres tanárának, Hatvani István református tudós és teológus életrajzának adatai. Jó lenne ha a fórumon kívül is fenntartanánk a kapcsolatot. Drótposta címem a.hatvany--kukac—online.de vagy csaba—kukac—hatvany.deSzivélyes üdvözlettel,
Csaba
|
| | |