| Bánfalvi János: Vasvári | Kedves Károlyi leszármazottak!
Nekem a Károlyi családhoz az égvilágon semmi közöm, legalábbis jelen állás szerint, viszont ükanyám első fokú unokatestvére volt Vasvári Pálnak.
Idézek néhány részletet Udvari István: Vasvári Pál családjáról, életéről című kiadványából, pontosabban annak Takács Péter által írt előszavából.
"A Szatmár megyei Nyírvasváriba csak 1836-ban költözött át a család, ahol Fejér Vasvári Pál legfeljebb egy esztendőt tölthetett, mert 1837-ben már a nagykárolyi piarista gimnázium tanulói között találjuk. Innen, gimnáziumi tanulmányainak befejeztével gróf Károlyi Lajos gyermekeinek nevelőjeként Pestre ment, ahol az egyetemen bölcsészetet tanult."
"A Károlyi grófok - István, Lajos és György - éppen Fejér Vasvári Pál gimnáziumba kerülésének éveiben osztozkodnak a családi birtokon, nemzetségi tulajdonként őrizve továbbra is a várszerű családi kastélyt és a kaplonyi mauzóleumot. A grófi család két tagja - István és György - a reformkor liberális eszméivel azonosult, míg Lajos a konzervatív császárhűség megszállotja. A grófi család polikai beállítottságának konfliktusai ezekben az években egész Szamár megyére jellemzőek voltak. A vármegye székhelye Nagykároly volt. A megye ekkori jegyzője Kölcsey Ferenc, a költő volt."
"A gyermekkorát a szabad hajdúk között töltő Fejér Vasvári Pálnak volt min elgondolkoznia. Jeles tanulmányai, latin nyelvben való jártassága, szelíd embersége, talán szolgálatkészsége, inkább azonban öregedő apjának csekély papi jövedelme játszhatott közre abban, hogy - alighanem a piarista atyák ajánlása mellett - elvállalta Károlyi Lajos fiainak tanítását, vizsgákra való felkészítését latinból és egyéb tárgyakból. Így került Pestre."
A későbbi márciusi ifjű, forradalmár Vasvári tehát a konzervatív, császárhű Károlyi Lajos fiainak nevelője volt. Persze arról, akkor még nem tudhatott. Kíváncsi lennék azonban arra, hogy vajon eredményes volt-e oktatói tevékenysége?
A Károlyi grófok éppen Fejér Vasvári Pál gimnáziumba kerülésének évében osztozkodtak a családi birtokon. Ha megnézzük az Erdős Pál által feltett Károlyi családfát, látjuk, hogy a három Károlyi gróf szülei igen hamar elhaláloztak, édesapjuk akkor, amikor csecsemők, illetve kisgyermekek voltak, édesanyjuk halálakor sem volt a legidősebb több 16 évesnél. Vajon ezután egy Károlyi rokon vette őket magukhoz? Idegenek nevelték? Árvaházba kerültek? Kinek a birtokán osztozkodtak Vasvári Pál gimnáziumba kerülésének évében, vagyis apjuk halála után 30, anyjuk halála után 20 évvel?
Az idézetekben egyértelműen Károlyi Lajos gyermekeiről, illetve fiairól van szó, ami azt jelenti, hogy legalább kettő volt. Erdős Pál által feltett családfán ugyanakkor csak egy gyermek, Károlyi Alajos szerepel. Nem tudom vajon ez az egyetlen hiányosság, vagy a családfa ezen kívűl is kiegészítésre, bővítésre szorul?
Szívélyes üdvözlettel: Bánfalvi János |
| | |