| bp: találkozás | Öreg sváb a Comoi tónál
Soha sem tudtam megélni, sem feldolgozni magamban a svábságomat.
Valószínűleg úgy vagyok én ezzel, mint a csak részben zsidók akik érzik, hogy nem lehetnek Isten igazából sem zsidók sem magyarok.
Még most is hallom Nani néném szavait: mi nem vettünk részt semmiben, mi egyszerűen csak sváb anyanyelvűek vagyunk ! Féltek a háború után svábul tanítani minket és később hiába tanultunk németül, az nem a miénk.
Ez egy szürke, vagy talán szomorú történet, jóllehet vannak kellemes képei is.
Ceglédbercel
Állok a Deák Ferenc utcában – itt születtem Langer dédanyám házában.
Nézegetem az ismerős házakat, kerítéseket. Kezemben lesüllyeszve a kamera mert ugyan mit is vehetne az fel, mit is érzékelhetne a lélektelen elektronika a lényegből. Egy kisgyerek dereng az emlékezetemben aki a rokon gyerekekkel ebben a lejtős kis utcában szaladgált a ház és a rét között.
„Meg fogod látni, hogy jó ott lenni és jól fogod érezni magadat” – az öreg sváb szavai csengenek vissza a fülemben miközben az utca alján a leállított kocsim ott fehérlik és nemsokára megint elvisz messzire a szülőfalutól.
Como – Svájc
Nagyon szép őszi idő volt, a hegyeknek még csak a süvegük volt havas. Lent a völgyben elnyúló óriási városban a gazdag polgári házak kertjei millió színben pompáztak és a kőkerítések nyílásain át kibuggyanó díszcserjék arról árulkodtak, hogy sohasem kemény itt a tél.
Két vállalkozó barátommal egy aszfalt gépeket gyártó cégnél tárgyaltunk és a sikeres tárgyalást követően beültünk egy hangulatos kis pizzeriába a tóparton.
Szerettünk mókázni és most valami különleges mókára vágytunk.
Az ebédidő már rég elmúlt, a kis helyiségben rajtunk kívül csak a mellettünk lévő asztalnál ült egy öreg ember, aki pizzát evett és éppen egy pohár vörös bort rendelt. Furcsának tűnt, hogy sapkában ül az asztalnál. Bizonyára valami csudabogár lehet- gondoltam magamban.
A pincér diszkréten hagyja, hogy elhelyezkedjünk és csak néhány perc múlva jön az asztalunkhoz, hogy felvegye a rendelést.
Széles mozdulatokkal tapogatok, összeráncolva az abroszt, felborítva az ecetes és olivaolajos üvegecskéket.
- Buongiorno Signori, volete mangiare? (jónapot uraim, enni szeretnének?)
... (csend, matatás)
- Sí, peró abbiamo dei problemini perché io sono cieco mentre i miei amici sono sordomuti. (Igen de problémáink vannak mert én vak vagyok, a barátaim meg süketnémák)
A pincér szája finoman elgörbül de nem mutatja ki az érzelmeit, végtére is a süketnémák látják őt. Türelmesen vár.
Újabb tapogatások után megszólalok.
- Én mondtam nekik, hogy választani kellene az étlapból, de hát süketrnémák, ezért nem hallották. Egyikük tud németül, el is olvasta a német étlapot , de nem tudta elmondani magyarul nekem, mert süketnéma. A másik viszont elmutogatta, hogy mit szeretne enni de én nem láthatom mert ugye vak vagyok.
- Madonna mia che garbuglio! (szűzanyám, micsoda gubanc ! )
Erre már a fatüzelésű kemencénél szorgoskodó szakács is felfigyel és összemosolyog a pincérrel.
(Kis szünet)
- Scusi adesso giá tutto chiaro (bocsánat, most már minden világos) – ocsúdom fel a plafontra szegezett üveges tekintettel miközben a barátaim magyarul kommunikálnak és élénken mutogatnak. Sará una pizza marghera, due pizze al forno e tre bicchieri di sangiovese rosso secco. (Egy marghera pizza lesz, két pizza al forno és három pohár száraz vörös sangiovese).
A pincérnek szinte elakad a lélegzete.
- Ma... com’é successo? (de.. hogy sikerült?)
- Megmagyarázom neki röviden: érzem az orrommal, hogy itt kemence van, tehát van pizza al forno amit a barátaim régóta szeretnek. Marghera pizzát minden valamire való pizzeriában tartanak, ezt én szeretem, sangiovese-t pedig az imént rendeltek a melletünk lévő asztalnál , az pont olyan mint a mi egri bikavérünk..
A másik asztalnál az öregember rezzenéstelen arccal tovább eszik.
A móka sikerült, minden ment, mint a karikacsapás. Egyetlen probléma a fizetésnél adódott, mivel ugye hivatalból nem láthattam, hogy a pincér csúnyán átvert - kevesebbet adott vissza mint ami jár.
A pizzeriától nem messzire egy autókereskedő telephelye volt, ahol alig használt gyönyörű mercik és audik sokaságát fedeztük fel egészen elfogadható árakkal.
Miközben nézegettük a kocsikat, odajött a tulajdonos, komolyabb kuncsaftot remélve. Mi ismertettük az elképzeléseinket (szín, évjárat, extrák, ár stb.) mire a tulaj azt javasolta, hogy nézzük meg a másik telephelyét is ami itt van néhány kilométerre a Monte bianco (Mon blan) azaz a Fehér hegy irányában.Szívélyesen még azt is felajánlotta, hogy elvisz minket a kocsijával, úgyis hivatalos támákat megy intézni.
Én már fáradt voltam a tolmácsolás miatt ezért azt kértem, hogy hadd maradjak itt a tóparton amíg ők visszatérnek az autónézésből. Megállapodtunk, így is történt.
Leballagtam a kavicsos, lejtős parton a tóhoz. A túlsó parton láttam a lüktető várost, mögötte mintegy színpadi díszletként a méltóságteljes alpesi vonulatokat. Lent a víz tompán csillogott. Zaj nem volt mert ide a mélyedésbe a zajból csak egy finom duruzsolás jutott le.
Leültem egy padra két göcsörtös pinea között és néztem, ahogyan tőlem néhány méternyire egy kikötött csónakban a pizzeriában látott öregember a víz fölé görnyed. A sapka most még jobban a szemébe volt húzva.
Sokáig ültem így. Kapás nem volt, semmi sem történt.
Egyszer az öregember hátranézett rám, mire én szóltam hozzá olaszul.
- C’é ancora pesce in quest’ acqua ?
- Meglepetésemre magyarul válaszolt: Van még, van még hal, de régen több volt.
- Maga magyar ?! (átvillant az agyamon, hogy értő tanúja volt a színdarabunknak)
- Akkurátusan rendezgetni kezdte a számomra ismeretlen olasz-svájci horgászfelszereléseket a csónakban és csak utánna válaszolt:
- Sváb vagyok fiam, ötvenhatos disszidens Soroksárról.
Itt egy kicsit megfagyott a levegő körülöttünk. Két lengyel vagy orosz ilyen helyzetben bizonyára megölelné egymást, de mit mondjunk mi egymásnak? A sajnálatom bizonyára csak felszínes formaság lenne és egyébként is mi magyarok vagy félmagyarok talán nem vagyunk ennyire érzelgősek.
Modena (Olaszország) még a comoi találkozás előtt
A sportklubban beszélgettem a kortalan, mindíg fiatalos mosolyú barátommal Vittorio Prandinivel akinek évekkel korábban olvastam a háborús élményeiből írt regényét és egyszer teljesen véletlenül meg is ismerkedhettem vele egy testvérvárosi delegációban való tolmácsolás folytán. Ez már a harmadik találkozás volt és felszabadultan beszélgettünk a regényről, az emlékeiről, a háború előtti Modenáról.
Egy magyar sportoló barátom megjegyezte: milyen jó annak aki ilyen könnyedén tud beszélgetni egy idegen nyelven.
Én akkor azt gondoltam, hogy mennyivel boldogabb lennék, ha két piacról hazatérő kosaras öregasszonnyal tudnék így beszélgetni svábul Mecseknádasdon vagy Ceglédbercelen.
Como
Svábul nem beszélgethettünk az öreg svábbal , maradt hát a magyar.
Csendben, hogy a halakat ne zavarja elmondta, hogy először Németországba ment, ott megnősült, született a házasságból két fia. Ők már sajnos nem tudnak magyarul.
Első feleségének a halála után megismerkedett a mostani feleségével aki svájci olasz nő, itt él most már több éve.
-Tudja Kunst bácsi lehet, hogy távoli rokonok vagyunk,ha meggondoljuk,hogy Ceglédbercelre, az én szülőfalumba sok soroksári sváb család települt a történelem folyamán ?
- Nincs jelentősége fiam, nekem már úgysincs hazám.
- Mit jelent az, hogy haza?
- Faterland... haza... otthon. Köszön a szomszéd. Egy kutya, kispad a ház előtt, rokonok.
- Mikor volt boldog Kunszt bácsi ?
- Egy-egy pillanatra amikor a gyerekek születtek. Itt nem jó, de haza már nem mehetek. Nincs hová és nincs kihez menni. Néha ellátogatok a mostani feleségemmel Soroksárra de hiába, semmi sem az igazi már.
- Ez a tó nagyon szép. Itt azért jól érzi magát nem ?
- Otthon egy pocsolya is szebb volt nekem.
- Én láttam sok öreg embert aki mostanában hazaköltözött nyugatról. Szerintem akármilyen jómódban él itt, otthon mégiscsak jobb lenne magának.
Lehet, hogy ezt nem kellett volna mondanom, mert keserűséget láttam az arcán. Nem is válaszolt rögtön, csak némi töprengés után.
- Mit tudhat maga mindebből, ötvenhatot csak a mi generációnk értheti meg.
Kicsit még nézte a vizet a csónakból majd letakarta a cuccait vízhatlan vászonnal és megint elment a pizzeriába.
Amikor megjöttek a barátaim, megint megkértek, hogy segítsek nekik az autóvásárlás meg a hazaszállítás, fizetés dolgait megbeszélni. Eltelt az idő, észre sem vettem, hogy sötét lett.
Szaladtam le a partra, hogy elbúcsúzzak az öreg svábomtól, de már a csónak sem volt a helyén.
Szomorúan baktattam fel a pizzeriához, arra gondolva, hogy talán mégis ott találom őt. A pizzatészta sütő szakács éppen egy új adagot tolt be a fatüzelésű kemencébe. Rámnézett, láttam, hogy megismer.Megtörölte a kezét és annyit mondott:
- Stefano é andato a casa (Stefan hazament). Lui é un uomo molto abbottonato. Ma buono (Ő egy nagyon zárkózott ember. De jó ember)
- É vero. Ma non ha detto niente? (Ez igaz. De nem mondott semmit?)
- No. (nem)
Már menni akartam, amikor az ember még ezt mondta:
- Io preferisco l’Ungheria. Quando prima volta sono andato a cacciare lui mi ha detto : „ Vedrai che é bene essere lá e ti sentirai bene.” (Én szeretem Magyarországot. Amikor először mentem vadászni ő azt mondta nekem: „Meg fogod látni, hogy jó ott lenni és jól fogod érezni magadat”
- Egy kicsit elgondolkozott, majd még hozzátette: si dice „Amor del campanile” (ez a „szülőföld szeretete”)
Néztem a kocsiból hátrafelé az elsuhanó tóparti utcákat, miközben a sztráda felé vezető főutat kerestük. A kő, a márvány, a pázsit és a díszcserjék pazar összhangja a gazdag nagypolgári lét stabil nyugalmát árasztja. Vajon ezért él itt, vajon jó itt neki ?
Nem kerültem közelebb sem a sváb lét, sem az ötvenhatosok megértéséhez.
Szeretem az olasz nagy tavakat de a comoi tó számomra mindíg a szomorúságot fogja jelenteni.
Ceglédbercel
Állok a Deák Ferenc utcában .
Nézegetem az ismerős házakat, kerítéseket.
„Meg fogod látni, hogy jó ott lenni és jól fogod érezni magadat” valahogy így mondta az öreg sváb a barátjának ott a comoi tó partján ötvenhatot követően, amikor ő még haza sem jöhetett.
|
| | |