| lászló: Re: bocsári Mocsáry család | Kedves Gáspár!
Az általam összegyűjtött adatok alapján a következőkkel tudom kisegíteni: az eddigi kutatásaim során, két olyan Mocsáry Balázst is találtam, akinek a felesége Litassy Borbála volt. A dereszlényi Litassy családról elég kevés információt tudtam összegyűjteni, amelynek nagy valószínűséggel Borbála vagy Borbálák is a tagjai voltak. Alapvetően nem vagyok meggyőződve arról, hogy az egyik nem valamilyen tévedés révén lett az egyik Mocsáry Balázs felelsége. Mivel nagyon sok a kérdőjel ebben az esetben ezek részleteivel nem szeretném Önt untatni. Mindkét Mocsáry Balázst és Litassy Borbála nevű feleségeiket megtalálja Nagy Iván művében, VII. kötet, bocsári Mocsáry család I. tábla. Az Ön által említett füleki várkapitánynak valóban két fia volt, a fent nevezett György és Gergely. Ez a Balázs - ez már az én találgatásom - 1520 előtt születhetett és 1553, illetve 1580 között hunyt el. Felesége, Litassy Borbála 1530 körül vagy után születhetett. Ez a két személy az apai nagyszülője annak a Balázsnak, akit Ön keres. Balázs füleki várnagy Gergely nevű fiának valószínűleg elsőszülöttként született fia szintén a Balázs nevet kapta. Viselt tisztségei alapján én egy kicsit korábbra tenném az Ön által megadott időszakot. 1600 táján születhetett, utolsó említése az adataim között 1642. Részt vett több vármegye életében is, mint azt viselt tisztségei mutatják:
- 1625-ben Heves vm. ogy. követe,
- 1629-ben Nógrád, 1639-ben Pest vm. alispánjai közt olvasható a neve (megválasztása 1638),
- 1625-42 Heves-Külsö-Szolnok vm. alispánja, melynek kétszer ogy. követe is volt.
Felesége Litassy Borbála, akinek az életrajzi adataival kapcsolatban még találgatásokba sem merek bocsátkozni, mert semmilyen támpontom nincs. Nagyon kérdőjelesen tudom megadni a szülei nevét is, akik talán dereszlényi Litassy István és Bogáthy Erzsébet. Ennek a Balázsnak született Judit nevű lánya kötött házasságot báró Bossányi Miklóssal. Juditnak ez már a második házassága volt, az első férje Hamvay Ferenc volt, aki tudomásom szerint 1669-ben hunyt el. Minden egyéb életrajzi adatom hiányzik. Nagy Iván művében Judit nevénél még egy 1671-es dátum található, de ez minden, amit róla tudok. Remélem ezzel a néhány infóval sikerült némi segítséget adnom. Ha a bocsári Mocsáry családdal kapcsolatban további kérdései lennének, állok szíves rendelkezésére.
Üdvözlettel: lászló
|
| | |