| Budai-Biró Katalin: Pesztránszki | Üdv Rokonok!
Kötődésem a Pesztránszki névhez:
Édesapám: Budai László, ikertestvére Budai Istvánnak.
Budai László:
Született: 1950. 09. 24.
Édesanyám: Nagy Eszter
Született:1958. 09. 14.
Házasságot kötöttek: 1976.09.25.
Nagyszüleim:
Budai István házasságot kötött Pesztránszky Teréziával 1950. 01.18. Dévaványán
Budai István született: 1922.04.29. Bucsán.
Édesapja: Budai István gépész
Édesanyja: Czinege Mária htb.
Pesztránszky Terézia született: 1917. 10. 03. Dévaványán
Szülei: néhai Pesztránszky György fm.npsz. és Geszti Julianna htb.
Megjegyzés:
Édesapám sz.anyakönyvi kivonatában, édesanyja neve így olvasható:Petránszki Terézia.
Az ikertestvérénél Pesztránszki Terézia.
BUDAI ISTVÁN, A BUCSAI KERTÉSZ
Aki kerttel és virágokkal foglakozik szabadidejében az még nem kertész, csak egy kertészkedő. Ez nem is baj, hiszen az se válik kőműves mesterré, aki a kertvégébe egy kis ólat épít az állatainak úgy, hogy maga keveri a maltert és egyedül rakja egymásra a téglákat. Minden szakmának megvannak az alapismeretei, az alaposabb tudáshoz pedig nagyon sokat kell tanulni s folyamatosan figyelemmel kísérni a szakma minden egyes változását. Ez így van a kertészettel is.
Mióta az ember felfedezte a növények, – s közte a virágok – változatosságát, tenyészthetőségét, szaporíthatóságát, azóta léteznek kertészek, kertészetek. A szegényebb népréteg nyilván nem ezzel volt elfoglalva évszázadokon keresztül, de az uralkodó osztály tagjai, a gazdagabbak megengedhették maguknak, hogy hódoljanak a virágok szépsége előtt. Főleg a királyi udvaroknál volt nagy divatja a különleges virágoknak, az érdekes cserjéknek, az egyedi tulajdonsággal rendelkező fáknak.
Azt hiszem sokan láttak már fényképeken királyi, hercegi kastélyokat, azoknak látványos parkjait. Ki az, aki nem szeretne ilyen környezetben sétálgatni, ilyen környezetben élni?
Ezek a látványos kertek és parkok, mind-mind a nagy szakmai ismeretekkel rendelkező kertészeket dicsérik. Azok, akik ezt a szakmát választották maguknak, nyilván rajonganak a virágokért, és emellett szeretnék színesebbé tenni világunkat.
Bizony idillikus elképzelések ezek. Van némi alapja, de a háttérben legtöbbször nagyon mélyreható tudásszomj lapul. Ugyanakkor az is tudott dolog, hogy az ismeretek megszerzése mérhetetlenül sok időt és energiát igényel. Az elmélet mellett a gyakorlati feladatok ellátása is nagyon fontos, hiszen a tökéletes szakmai ismereteket csakis így lehet elsajátítani.
Ez várt Budai Istvánra is. Ő is a kertészetbe, a virágok és zöldségfélék termesztésbe szeretett bele. A kezdet persze nem volt könnyű.
Gyermekkorát a Bucsa melletti Görbeszigeten töltötte. Édesapja gőzgépkezelő volt okányi Scwartz Andor birtokán. Az itt töltött évek mély nyomot hagytak benne, hiszen a kastély és környéke mindenkit csodálatra késztetett. Az épület 9 szobás, a kastélypark nagysága 4 kat. hold volt. A virágok színes kavalkádja mély nyomot hagytak benne is.
A trianoni határrevízió után született, de hatásait nem kerülhette el. Néhány osztályt elvégzett az iskolában, majd otthon kellett segítenie a gazdaságban. A leventeoktatásokon és foglalkozásokon jelen kellett lennie neki is, mint a hasonló korúaknak ebben az időben.
A háborús időszak egyre közelebb került. A sorozások és a bevonulások napirenden voltak. Így a sorozást ő se kerülhette el. Természetesen alkalmasnak találták erre a „nemes feladatra”.
Sorsát nem kerülhette el. Több társával együtt ő is megkapta a behívóját. Természetes volt az aggódás és a félelem a családban, hiszen nagyon sok tragédiáról kaptak híreket. Féltek a kiszámíthatatlan jövőtől, a háborútól s attól, hogy idegen földre kell mennie. A bevagonírozás megtörtént és 1944. április 18-án ki is került a frontra. Egyből a legnagyobb csatazaj fogadta. Hirtelen jött minden. A sebesülése is. Másnap, vagyis április 19-én egy akna repeszdarabja a jobb kezébe fúródott. Megsebesült. Majd kórházba került s rövidesen le is szerelték. Szerencséje volt az 1 napos frontszolgálatot „csak” egy sérüléssel vészelte át, míg sokan sajnos haza se tértek.
1945-ben újra sorozásra hívták, de ekkor már a papírján az szerepelt, hogy „nem alkalmas, nem sorozható be.”
A háború után lehetősége volt – mint sebesült honvédnek – egy maga választotta képzésben részt vennie. Ő a kertészetet választotta – bizonyára gyermekkori élményei alapján. Ehhez viszont el kellett végeznie a be nem fejezett általános iskolát. Sikerült is kitűnőre levizsgáznia. Ezek után várt rá a kertészet megismerése iskolapadban és a terepen, a kertben. A „gyümölcs-, zöldség- és díszkertész” oklevelet 1948. augusztus 10-én kapta kézhez.
Most már csak rajta múlhatott minden. A tanfolyamon szerzett ismeretek és az elődeitől kapott tudás alapján neki is kezdett a kertészkedésnek. Egy probléma azonban majdnem meghiúsította elképzeléseit. Mégpedig a közös gazdálkodás bevezetése az ország minden területén. Végül nem lépett be a TSZ-be, hanem mint kisiparos koszorúkészítő folytatta tevé-kenységét.
A lehetőségeket mindig kihasználta, hiszen nemcsak a koszorúkészítés, de a zöldségek – és mellette a virágok – termesztése töltötte ki mindennapjait. A megélhetéshez szükséges alapokat mindig sikerült előteremtenie, hiszen mindig megpróbált alkalmazkodni az elvárásoknak úgy, hogy a saját elképzeléseivel és elveivel megegyezzenek.
A szocializmus eszméjének nem felelt meg a magánvállalkozó, így – önkéntesen-kötelezően – be kellett lépnie a KIOSZ-ba, (Kisiparosok Országos Szövetsége) amely a kisiparosokat tömörítette egy szövetségbe. Itt az elsődleges az volt, hogy a kötelező tagdíj be legyen fizetve, mert az érdekképviselet az nem volt jellemző rájuk.
Munkája során a családjára is gondolnia kellett. Házassága viszont érdekesen alakult. Már csak azért is, mivel felesége két ikerfiúval lepte meg. Hirtelen ő maga se tudta hogyan is kell kezelni egyszerre két ilyen apró és egyforma csecsemőt.
Dolgozni ezek után már a kibővült családra kellett. Üvegházat épített, ahova a virágok kerültek. A szabadtéri földjén pedig a zöldséget kellett gondozni. A virágmagok korai vetésének, a palánták időben való elültetésének meg volt a maga ideje. Ő ezt mindig pontosan és szakszerűen végezte és erre tanította gyerekeit, menyeit és később az unokáit is. Szavaival élve ez egy mókuskerék volt. Vagyis Júlia napján – február 14 – megkezdődött a virágmagok vetése, valamint a korai zöldség hajtatása. A virágszezon júniusig tartott, aztán jöhetett a szabadföldi zöldségtermesztés, októbertől a koszorúkészítés indult be.
Az esküvők menyasszonyi csokrait is ő készítette. A megtermelt korai zöldség a piacra került, ahol a törzsvásárlók mindig megtalálhatták. A karcagi piac volt a második munkahelye, és egyben a pénz forrása is, hiszen az otthon megtermelt árúját itt váltotta át forintra.
A munka mellett természetesen tovább képezte magát, hiszen a termesztési újdonságok és a velük elérhető eredmények érdekelték. Mint minden munkát szerető ember, ő is sokáig dolgozott, hiszen várták őt Karcagon a piacon, igényelték friss zöldségeit és szép virágait Bucsán, s a temetőből se hiányozhattak Halottak napján az ő koszorúi.
Életét kitöltötte a munkája. Hajnal négytől késő estig ápolgatta, szeretgette virágait, öntözgette fejlődő zöldségeit. Szerette csinálni, hiszen a 79 évében volt már, amikor a Karcagi kórházból hazakéredzkedett azért, mert az üvegház tetejét meg kellett javítani. Meg is csinálta azokat a hibákat, amelyekért hazajött. Utána ígéretéhez híven vissza is tért a kórházba, hogy további kezeléseken essen át. A sors másként alakult. Másnap már a túlvilág kertjeiben munkálkodott.
Nagyszüleimről is próbálok képet felrakni, remélem sikerül.
majd folytatom...
|
 | This image is attached to the message.
To see the image in original size, please click on it. |
|
| | |
