| ÉvaAnna: Re: Plesovszki Lázár Pál | Plesovszki Lázár Pálról konkrét információval nem tudok szolgálni, de talán segítenek a következő információk:
Én Szarvason folytatok (még 3 társammal) elég széleskörű kutatásokat, és jelenleg hét Pljesovszky (mert többnyire így írták az anyakönyvekben) nevű család is szerepel a családfámban házasság révén az 1800-as évek elejétől. Ez a név Szarvason elég gyakori volt (talán most is). A jelentését ugyan nem tudom, de csak azért, mert nem jártam utána. (Valószínűleg helynév eredetű.) A Plesovszki Lázár név a tapasztalataim szerint onnan is eredhet, hogy belekerült családnévként az anyai ág is, mint pl. Bajcsy Zsilinszky Endre esetében. (Az interneten a Szarvas honlapon erről biztosan van információ.)
Azt tudnám javasolni kiindulásnak, hogy a hódmezővásárhelyi állami halotti anyakönyvben (a Megyei Levéltárban ezek fellelhetők) az 1942-es évnél nézze meg az ükapjához írt bejegyzést, abból kiderül, hol és mikor született pontosan, kik a szülei, ki a felesége. Ha a szülők neve megvan, lehet, hogy hozzá tudom kötni valamelyik ághoz a hét közül, ami nálam már szerepel, vagy esetleg valamelyik kutatótársam ágához.
Örülnék, ha sikerrel járna.
Üdvözlettel: Éva
|
| | |