| Remsei: Re: Remsei családok | Remsey Jenő és fia Iván, 1963-ban felkereste székesfehérvári házában édesapámat, Remsei István (1921-2005, an:Vígh Rozália) és tájékoztatta, hogy az eddig végzett külföldi és hazai családfakutatások alapján ők kettem negyed vagy ötödfoku unokatestvérek.
Több Remsei, Rémsei, Remsey, Ramsay, Ramsey, Ramsei családnevű embert felkeresett kutatva a leszármazottakat, de azt tapasztalta, hogy 1915-20 utáni években sokan az antiszemita üldöztetések miatt felvették a viszonylag semleges angolszász nevet, hogy az atrocitásoktól részben mentesüljenek, és csak azok jöhetnek számításba a családnév eredete szempontjából, akiknek ősei 1900 előtt már viselték a név valamilyen formáját.
A név alapja az angol Ramsay, mely a különböző írások, áthallások, alapján változott a mai Remsey, Remsei alakra. Édesapám nagyapja még az eredeti y-os végű néven volt bejegyezve , de nagyapám 1920-ban lemondott az Y -ról, így édesapámat már Remsei néven anyakönyvezték.
A család története Remsey Jenő angliai, ausztriai és magyar-országi kutatásai alapján a következő:
Az 1270-es utolsó, IX.lajos király vezette keresztes háború idején egy dél angliai nagybirtokkal rendelkező Ramsay (Eadweard?) földesúr fiatalabbik fia Garbhan is csatlakozott a seregekhez egy kisebb létszámú (kb:20-25 fős ) csapattal. Angliában akkor és azóta is az a hagyományos családi törvény, hogy az első szülött fiú őrökli a rangot, és a vagyon nagy részét, a második fiú katonai kiképzésben részesül, és a király mellett vállal szolgálatot ha fizikailag megfelel, ha nem akkor pap lesz belőle, és igy szolgálják a család érdekeit. Az akkori időkben a keresztes háborúk már nem voltak népszerűek az európai földművesek, iparosok, kis és nagybirtokosok körében, mert a sereg önellátó volt, magyarul amelyik területen átvonultak, azt sarcolták meg és fosztották ki az ellátmányuk miatt. A sereghez csapodó ingyenélők, mutatványosok is rombolták a szent végső cél eléréséért küzdők imázsát. A magyarok földjén a nagy tavat (Balaton)
elhagyva, Fehérvár alatt egy rabló portya alkalmával leütötték a lováról a fiatal(20-25 éves) díszes vértezetü lovagot, majd látva, hogy sebeibe nem halt bele, de súlyos az állapota, bevitték a városba az ispotályba, ahol a bor-bély ( akkoriban ők voltak a felcserek hadi szanitécek)
gyógyítani kezdte, és lábadozásra egy jómódú tobakos (bőrkikészítő, tímár, varga) házához került, ahol a házi-gazda egyik lánya ápolta nagy odaadással. A Fiú felépült, jól érezte magát, elvette a lányt és fehérvári polgár lett. Az akkori magyar műveltségnél magasabb hadi és egyéb tudással rendelkező Garbhan sok (8-9) gyermeket nemzett,
és a tanácsba is beválasztották.
1290 körül hírnököt küldött bátyjához angliába, hogy adja ki avagyoni részét, mert itt marad Magyarföldön, de nemleges választ kapott, ezért 2 évvel később egy kis csapattal titokban hazament, és bátyjának két tengerközeli uradalmát kifosztva hozott Fehérvárra némi részt az örökségéből.
A családbol csak 3-4 gyermek élte meg a felnöttkort, ezek szétszóródtak Fejér megye területén, a vagyon a sok leszármazott miatt elkopott, a név a fent említett változatokon ment át.
A család neve felbukkan a török előtti időkben, mint adófizető polgárok, de a török elleni időszak alatt is mint hídverők (hídépítők) tevékenykedtek. A török utáni 1690 -es években a család már Remsey, Remsei néven Fehérvár környékén gazdélkodott, vagy a felfejlődő ország ujjáépítésében vett részt. A következő 200 évben csak néhány falusi plébánián fordul elő a név néhány változat, különböző területeken többféle iparágban.
Édesapám-Remsei István-felmenői a csákvári Zichy uradalom megbecsült tetőfedő nádazó mesterei voltak, uradalmi alkalmazásban, szolgálati lakással, bricska használattal.
A mi családunk vércsoportja nagyapámig visszamenőleg csak A (AB)RH pozitív.
Édesapám egy ideig tartotta a Remsey Jenővel a kapcsolatot, én is voltam a gödöllői Remsey művészháznál, ahol emléktábla örökíti meg Remsey Jenő munkásságát, és ahol az utóbbi időben Remsey András lakott, de a ház már elvesztette régi fényét, nem méltó lakhely e nagy multu név viselőinek leszármazottai részére.
Remsei István, 2008 01 31
|
| | |
