| Vojnits Imre | | A Vojnits nemzetség egy része -ts, más része -ch végződéssel írja a nevét. Első ismert ősapánk, György Boszniában, 1602-ben, fia, Simon 1632-ben, Dalmáciában született. Ő már Szegeden halt meg 1686-ban. Hét fia közül mi a Jakab (1662-1749) ágából származunk. István nevű fia és az ő valamelyik testvére, vagy unokaöccse Mária Teréziától kapta a nemességet, Bajsai előnévvel. Címerümk: turbános (levágott) török fej , és fönt két félhold. István volt testvéreinek és nekem az ük- más szóhasználazt szerint szépapánk. A Vojnits-birtokok idővel Bács megye nagy részét szinte kitöltötték. Bajsán volt egyik kúriájuk - onnan való az előnév. Ott építtették a ma is álló katolikus templomot. Annak a kegyurai voltak. Nemcsak gazdálkodtak, némelyikük magas állást is betöltött(városkapitány, megyei főispán, szabadkai főbíró, táblabíró). - 1848-ban több Vojnits katonatiszt harcolt a honvédseregben. Más ágon rokonunk Vojnits Sándor bárói rangot nyert Ferenc Józseftől. Fia, Miklós volt a bérmaapám, aki ügyvédként dolgozott még Hágában is. - Apám 1941-tól '44-ig Szabadkán volt kultúrtanácsnok, '45-ben még kapott valami minisztériumi állást, '49-ben B-listára tették. Miklós bácsit addigra már kizárták az ügyvédi kamarából, '51-ben pedig nővérével együtt kitrelepítették. Négy testvérem közül ma már csak nálam jóval fiatalabb húgom él, viszont tucatnyinál több unoka. Az én nevem nyugdíjba vonulásom előtt országszerte ismert lett a foglalkozásom miatt: több száz színvonalas angol nyelvű film szinkron-szövegét alkottam meg. |
| | |