| zagonyi lajos: valasz | Köszönöm a jelentkezését, igen érdekelne a felső-háromszéki (erdélyi) ág is, mert már Magyarországon is találkoztam olyan Zágonyival, aki azt mondta, hogy legjobb tudomása szerint erdélyi ősökkel rendelkezik.
Legjobb tudomásom szerint a mo-i geneológusok 3 ágát tartják nyilván a Zágoni/Zágonyi családoknak: egyiket legtöbb helyütt Zágonyi-Szbó-ként emlegetik, és Erdélyben él most is az ág java, a másik valamikor a 18. században Hunyad vármegyében van említve, mint amely nemesi rangot kapott, de abból nemsokára töröltetett is, a harmadik lenne az én ágam, amely szintén Erdélyből származott át Magyarországra, feltehetőleg Tiszadob, illetőleg Tiszadada környékére, majd a hajdúk letelepítését követően nem sokkal Hajdúnánáson telepedtek meg, és onnan származtak többfelé (Debrecen, Kaba, Budapest, stb.). Állítólag ebből az ágból származik Zágonyi Imre is, akinek fia, Zágonyi Károly (Charles Zagonyi) a Springfieldi csatát nyerte meg az északiaknak jelentős túlerő ellenében az Észak-Dél elleni háborúban.
Ha valaki rendelkezik bővebb információkkal, avagy érintett a témában, kérem, keressen meg, minden további információért hálás lennék:
zagonyi.lajos -a-t- freestart -d-o-t- hu |
| | |