| Válasz írása |
| ||
| talán segit valamit:
Nagy Iván könyvéböl: 1/ Szigethy család. Nógrád megyében találjuk a XVII. század elejétől fogva, gyakran Szigedy-nek is irva, mint a nép most is ott gyakran nevezi. Elvétve néha Szegedy-nek is van írva egy két helyen, azonban az összevetés mutatja, hogy itt Szegedy név alatt is a Szigethy család tagjai értetnek. 1600-ban Nógrád megyében Kis-Kürtös helységben birtak Szigedy Imre, Demjén és Bálint. 1684-ben Szigethy András személyesen áll a fölkelő nemes seregben. 1701-ben Szigethy Mihály a losonczi járásban. 1702-ben ugyan az Nógrád megye szolgabirája. 1705-ben ugyan az Gácson tisztartó. 1709-ben ugyan az a losonczi járásban. 1705-ben Szegedy néven György a kékkői járásban. 1709-ben már Szigedy György és András a kékkői járásban. 1711-ben ismét Szegedy néven * György és András mint a forradalom alatt honn tartózkodók jelöltetnek. 1722-ben Szigethy (így) György és Mihály kétségtelen nemességöket igazolják. 1726-ban a nemesség vizsgáló törvényszék előtt Szigethy György, Mihály az idősb és ifjabb; és István Nógrád megyétől 1725. febr. 15-én kiadott nemesi bizonyítványukat felmutatják. 1734-ben Szigethy idősb és ifj. Mihály, Gábor és Márton foglaltatnak a kétségtelen nemesek sorában. 1755-ben a kétségtelen nemesek sorában állnak Szigethy néven Mihály, Gábor, Imre, András és György Kis-Kürtösön, 698Márton Szent Iványban, István és Jakab Szécsényben. 1767-ben Szigethy Imre Nógrád megyétől nemességi bizonyítványt kap. 1774-ben Szigethy György, valamint 1782-ben is, úgy 1781-ben Szigethy András és társai nemesség igazoló pert folytatnak Nógrád megye előtt. Szigethy Jakabnak, ki az 1755. évi nemesi összeirás szerint Szécsényben lakott, fia volt János, ennek fia János Hont megyei Bél és Lonthó helységbe költözött, ennek fia János 1842-ben Nógrád megyétől nemesi bizonyítványt vett ki. * Jelenleg ismeretes a családból János-Ferencz h. ügyvéd, Megyerben birtokos, 1848. előtt és 1861-ben Nógrád megyében volt aladószedő. Neje Krúdy Izabella volt. A család czímere, mint 1702-ben Szigethy Mihály szolgabiró pecsétén viselé, a paizs udvarában koronán könyöklő kar, kivont kardot villogtatva, ugyan ez látható a paizs fölötti sisak koronáján is. Trencsin megyében a nemességi összeirás szerint 1728-ban Chumeczen lakott Szigethy család. * Zemplin vármegyében szintén a nemesek sorában áll a Szigethy nevű család. * Arad megyében Szigethy József 1816-ban iratott a nemesek sorába. * Nem tudhatni, nem ezen Szigethy család őse volt-e azon Szigethy András, ki 1653. dec. 18-án III. Ferdinand király által czímeres nemes levélben nemesítetett meg. * 2/ Szigethy család. (Máskép Tóth) 3/ Szigethy máskép Gyula család. (Szigethi) Magyar országból Gyula-Szigethről származott egy ága Erdélybe. 4/ Szigethy család. (Galaczi) Doboka megyében a XVII. században birtokos 5/ Szigethy család. (Polyáni) Közűlök János 1837. körűl Aranyos székben ügyvéd. Szigethy család. (Nagy-Szigethi) Közűlök György főkormányszéki fogalmazó volt Kolosvárott, az ő, és fiai Károly, Lajos, József neveikre 1810. évi nov. 6-án kelt új armálislevél az 1811. évi erdélyi ország gyűlésen kihirdettetett. 6/ Tóth máskép Szigethy család. Vas megyéből ered, hol Nagy-Kajd helységben székeltek. Ősük Miklós 1611. febr. 12-én II. Mátyás 279királytól adományt nyert, a mint ezt utódai, névszerint Miklós, János és Sándor testvératyafiak 1726-ban Vas megye előtt igazolták. Nevezett Miklós 1730. nov. 10-én Vas megyétől nyert nemesi bizonyítvány mellett, melybe János fia is beiktattatott, Pest megyébe telepedett, tőle ez ág származása ez: Miklós 1730. (sz.-györgyi Armbruster Zsuzsi); Miklós.; János 1730. 1793. (Sztehló Judit); Sándor.; János Orosházi ev. lelkész 1817–1822. (Henczkay Róza); József ins. hadnagy Arad v. szbiró † 1849. sept. 14. (Török Jozéfa); József ügyvéd Gyulán (Hasz Ludovika); Béla † 1846.; Klementina (Nyéky Alajos gazdatiszt); Kálmán elesett 1848.; Jozéfa (Pálffy István); Róza-Piroska (Dömény Lajos) A család „Szigethy“-nek írja nevét Kempelen Béla egy egész sor Szigeti(y)-T említ: Szigethi. Címereslevele kelt 1519. – Vö. T. IX/159. Szigethi (máramarosi). Címereslevele kelt 1545. – Vö. T. IV/47., XXII/50. Szigethi (másképen Baracskay) Címereslevele kelt 1612. (OL.: Htt. Nob. Poson.) Címereslevelet 1631. okt. 22. Sz. János és testv. kaptak. Kihirdette Borsodm. – Vö. Bor. I/217. Címereslevelet III: Ferdinándtól 1653. dec. 18. Sz. András és gyerm. kaptak (Nyitram. lt. és jászói conv. lt.) Kihird. 1654. Tornam.– Vö. Orosz 280. Szigethi (enyedi). A nemességet az Abari családdal 1658. márc. 10. Sz. György kapta. Szigethi (kolozsvári). Nemességét 1669-ből l. kolosmon conv. Prot. Balth. Rákosi 125. Címereslevele kelt 1682. ápr. 5. (Győrm. lt.) Nemességét 1815. máj. 13. és 1832. máj. 5. Csanádmegye hirdette ki Pozsonymegyének 1780. jan. 14. kelt nemesi bizonyítványa alapján. – Vö. Barna-Sümeghy 189. (gen.) 162Címereslevele kelt 1682. máj. 25. (Zemplénm. lt.) – Vö. Siebm. 635. Szigethi (szécsi). Címereslevelet I. Lipóttól 1696. dec. 5. Sz. János nyert. (Veszprémm. lt.) Szigethi (másképen Gyula.) A címereslevelet 1699. máj. 14. Sz. György nyerte. (LR. erd. II/95. – Vö. NI. X/698–9. Szigethi (nagyszigeti). A családból Sz. György főkormányszéki fogalmazó s gyermekei 1810. nov. 16. nemességük megerősítésében részesülnek. (LR. erd. XIII/499. – Vö. NI. X/700. Szigethi (felsőszopori). Nádori adományt F.-Szoporra 1723. máj. 12. nyert. Szigethi (galaczi). Dobokamegyei család. – Vö. NI. X/699–700. Szigethi (nemesladányi). Nádori adományt Nemesladányban 1723. ápr. 17. nyert. Szigethi (polyáni). Nagy Iván által említett család (X/700.) Szigethi (szigeti), l. Nagy (técsői). Szigethi (másképen Csehi, szigeti). Tordamegyei család. – Vö. NI. X/700. Szigethi (másképen Lipcsey). Az 1754–55. évi orsz. nemesi összeíráskor Máramarosmegyében igazolt család. Szigethi (másképen Tóth.) András Vasmegye bizonyítványa alapján 1793. Pestmegyében hirdettetik ki. – Vö. Kősz. 373., Balogh 138. Az 1754–55. évi orsz. nemesi összeíráskor Biharmegyében Mihály, Zsigmond; Komárommegyében 2 János, Ádám, Zsigmond, Ferenc (nemessége 1795. nov. 23. legf. helyen is igazoltatott; LR. LVIII/797.) Nógrádmegyében Mihály, Márton, Gábor, Imre, András, György, István, Jakab; Sopronmegyében György, László; Szatmármegyében Sándor, István; Ungmegyében István; Vasmegyében János fia, Márton, László; Veszprémmegyében István, Márton; Zemplénmegyében Mátyás özv. vétettek fel az igazolt nemesek közé. István és Mihály nemessége Győrmegyéből 1806. szept. 5. legf. helyen is igazoltatott. – Vö. NI. XX-697–8., T. XXVI/85., XXVIII/35–7.; Márki II/711.; Kősz. 373.; Dudás 131., 139.; Petri VI/558–9.; Orosz 280. Szigeti, l. Baracskay (alias Sz.) –Bódy (alias Sz.) – Gyula (alias Sz.) – Imre (alias Sz.) – Kovács (alias Sz.) – Nagy-Sz. – Szabó-Sz. – Tóth (alias Sz.) – Zigethy. Szigethy-Erdős (óhidi). Az 1754–55. évi orsz. nemesi összeíráskor Zalamegyében 2 Pál, István, Ferenc, Péter, András, Márton, János, György vétettek fel a kétségtelen nemesek közé. Az 1898. dec. 4. kelt engedéllyel Szigethy Antal, zalaegerzsegi ügyvéd neve, régi nemessége s az ugyanekkor adományozott fenti előneve és címere átruháztatott 163kk. Erdős Irnák- és Leventére. – Vö. MNA. 128.; NIf. I/119–120. Szigeti Literatus. A címereslevelet 1519. máj. 31. Sz. György nyerte. (leleszi conv. lt.) – Vö. Áld. 29–30.; Siebm. 374. Szigeti-Nagy, l. Nagy-Sz. A Turul folyóirat 1908-as száma´ban van egy cikk t.k. a Szigethy családról: Almamelléky, Szigethy és Thapsony családok. Ugyancsak Szigetvár történetében a Szigethi-családról a következőket olvassuk: «Még egy testvérük volt nevezetteknek, kit Istvánnak hivtak s midőn ez meghalt, Machrinus kénytelen volt mindszenti 84birtokait elzálogositani, hogy testvére birtokait magához válthassa ... Ez okiratból megtudjuk azt, hogy a nevezett Machrinus comesnek 2 fia volt, u. m. Lancret és Jungud.» Ebben az 1275-iki okmányban a következő családtagokat találjuk: Ambrusius filius Thome, Cosmas filius Mozoch, Absolon filius Petri, Moson filius Karachym, Pons filius Stephani de villa Omnium Sanctorum de iuxta alma pro se pro Benud filio Mach, Gyliano filio Mikaelis, Matheo filio Adam ac pro ceteris omnibus generacionibus suis de eadem villa Omnium Sanctorum.»* Az okmány szavai szerint ezek Mindszentiek voltak és a «de iuxta alma» csupán Mindszent közelebbi meghatározása. Abban teljesen igaza van Németh Béla urnak, hogy ezen okmányban megtaláljuk a Szigeti család őseit «Comes Marthynus filius Mortun de Alma», «eidem Comiti Marthinus et filius suis Lancherech et Jongud» személyeiben s igy a Nagy Iván által közölt családfa okmányi megerősitést nyer.* Nem bocsátkozom ismétlésébe a Németh Béla ur által felhozott adatoknak, csupán azt emlitem meg, hogy a család ősi birtokai voltak: Almamellék, Gibolthmellék, Kiszló, Sebes, Peterd, Nagyvágy, Zegedi, Okormellék, Telek, Szent-Iván, Nempti, Onfalva, Szent-Dömötör, Botka és Vaagi. Ezen birtokokhoz jöttek még 1306-ban Kreylin és Breztouch, melyeket Isou fia Miklós, a csázmai káptalan előtt Ankó leányának és vejének Lartchret fia Beke fia Lanceusnak ad; ugyancsak Isou fia Miklós 1339-ben Csörnecs-et (Verőczem.) adja Lanceusnak és jegyesének Ankónak, a határjárást a csázmai káptalan 1340-ben megtartja. 1347 körül kapják meg szintén a fenti Miklóstól az Ujlak mellett fekvő Monyurokereket, melybe azonban az ujlaki népek ellentmondása miatt a beiktatás nem történhetett meg. 1354-ben István tótországi bán Beke fia Leontius Creten, Breztouch (Kőrösm.) és Chernech (Verőczem.) falvait a nyusztadó alól felmenti. 1369 ben Szentkozmadamiani Beke fia Lanceus kérésére Creten, Breztouch, Thopolcha (Kőrösm.) és Chernech (Verőczem.) nevü falvak határait a pécsi káptalan megjárja. 1373-ban Baranyamegyei Almamelléki Beke fia Lanceus 32 márkával Nabradi János özvegyét kielégiti.* 1377-ben Almamelléki Beke fia Leontius és neje Ankó Crethen, Brizalch, Chernech birtokaikat Ilona leányuknak és férjének, Domokos fia Mihálynak, János esztergomi érsek unokaöcscsének adták. 1379-ben a somogyvári convent Mihály m., néhai Lypolchy János esztergomi érsek rokonát, Lajos király parancsára a fenti birtokokba be is vezeti. 1382-ben Breztouchon Surdis Mihály m., néhai János esztergomi érsek rokona vásárjogot kap. 1384-ben Lanceus leánya Ilona, Surdis Mihályné, Mária királyné előtt Creten, Breztouch, Chernech birtokai védelmét Garay Miklós nádorra bizza, még is úgy, hogy ha örökös nélkül halna meg, a birtokok Garai Miklós nádorra szálljanak.* 1406-ban Thamasolczi Szász Mátyás kretini két jobbágyán többen hatalmaskodnak. 1427-ben Zsigmond kir. Tamasolczi Szász Mátyást, ha panasza igaznak találtatnék, a Krajetin faluhoz tartozó Podwarcz helységbe visszahelyezni rendeli. 1464-ben Thamasolczi Szász Imre Kretyon falut elzálogositja. A Magyar Nemzetségi Zsebkönyv írja: Beretvás ROZÁLIA (szül. 1839. aug. 25.). Férje: SZIGETHY József Miscellia a Borovszky-könyvekböl: -Madarassy Klotild (Szigethy Béláné) szül. 1832-ben, Egerben. Elbeszéléseket és czikkeket írt a M. Emléklapokba, a Pesti Röpívekbe, a Hölgyfutárba az 1850–59. években. - Szigethy Lajos dr., szül. 1863-ban Újmalomsokon, a hol atyja ág. ev. lelkész volt. Több évig ág. h. ev. segédlelkész volt. Majd a tanári vizsgát letéve, 1891 óta Eperjesen, 1897 óta pedig Budapesten ág. h. ev. gimn. tanár. Számos czikke jelent meg lapokban és folyóiratokban. Munkái: Cserei Mihály élete és históriája. – Horatius falun. – Magyarok története. 2 kötet. – Egyetemes történet. 3 kötet. – Magyarország oknyomozó története. 1 kötet. - Komárom vmegye: Szigethy. E családból János 1744-ben Komáromban volt birtokos. Az 1754–1755. évi összeírásban e családból János, Ádám és Zsigmond fordúlnak elő Komárom vármegye nemesei között. -Pest-Pilis...: Szigethy Lehel. Szigethy Lehel, jogi doktor, ügyvéd, jogakad. tanár Kecskeméten. Munkái: Az állami magánvállalatokról. Kecskemét, 1890. – A magyar pénzügyi jog vezérfonala. U. ott, 1893. – A pénzügyi jog compendiuma. U. ott, 1898. – Beőthy Ödön menekülése 1849-ben. Nagyvárad, 1901. – A törlesztéses államadósságok. Bpest, 1905. – A fogyasztási szövetkezetek és a kiskereskedelem. U. ott, 1905. - Torontál vmegye: Sz. Szigethy Vilmos író. Több évig segédszerkesztője volt a »Torontál«-nak s itt jelentek meg első versei és tárczái is. A magyar szépirodalomnak tevékeny és jónevű munkása, ír verseket, tárczákat s újabban az ifjúsági és a gyermekirodalom művelője. 1903 óta Szeged város levéltárosa. - Szolnok-Doboka vmegye, ŕrpástó falu: 1615-ben Szigethi Szigethy István szeszarmai lakos egyik birtokosa. üdv. Ervin | ||
| ||