A Techet-család francia eredetű: a mai Dijon környékéről származik, de a 18. század végén távozni kényszerültek Franciaországból, s először Morvaországban, majd később a mai Burgenland területén telepedtek le (egyes források szerint azonban a délvidéki francia többségű Charleville lakói között is voltak Techetek, akik megőrizték még franciás identitásukat, s nevület is eredeti formában, azaz Dechet-ként használták.) A Techetek az osztrák területen katolizáltak, s egyben lassan beolvadtak a német többségbe, így nevüket sem franciásan (Dechet, azaz "dösé"), hanem németesebben írták és ejtették ("tehhet", noha esetünkben nem a német ún. hartes h-val van dolgunk).
A Techet család a 19. században molnárcsalád volt Ausztriában, de az ifjabb nemzedék értelmiségi pályára lépett (nem lévén nemesek, honoráciorként elsősorban reál pályára kerültek; a soproni reáliskola növendékei között találhatunk Techeteket, akik közül az egyik, bizonyos Felix Techet volt az első, aki a Niagaránál vizierőmű-szerűség építésébe kezdett, mindazonáltal a családi krónika nem emlékezik túl pozitíven Onkel Felixre).
A Techet családból tehát hagyományosan mérnökök, reál értelmiségiek kerültek ki, de irodalmi és politikai kapcsolatuk is volt. Egy Carl Techet nevű - egyébként biológia szakos trieszti tanár - a 20. század elején ismert antimonarchista-republikánus volt, ezért noha ismertségre és népszerűségre tett szert bécsi baloldali-liberális körökben (jó barátja volt pl. Arthur Schnitzler), a hatalom az akkor még igencsak elmaradott Tirolba száműzte. Ezen élményét Carl Techet egy maró szatírában dolgozta fel, ami miatt hazaárulás vádjával sújtották. A Techet-ág osztrák ága kihalófélben van, ui. csak nők viselik ezt a nevet, a magyar ágon 4 ember viseli a Techet nevet; a francia és távolabbi német vagy morva rokonságról nincs pontosabb információ, pusztán annyi, hogy a düsseldorfi opera egyik karmesterét Roland Techetnek hívják, s Brnoban ill. az USA-ban is élnek Techetek.
A Techet család magyarországi ága a szudétanémet Baumann, a frank nemesi Winterfeld aus Franken, a székely nemesi Ágoston családokkal került rokonságba az elmúlt időkben, ezen családok mind honorációr, ill. középnemesi értelmiségiek voltak.
|