| csokan: Re: tipp a névbitorlás ellen | a Baksa nemzetség története
174BAKSA.
(Boxa, Baxa.)*
Története.
Genealogusaink közűl ki ne ismerné Miczbánné regéjét? Valótlan ugyan, de mégis a Baksa nemzetséget dicsőíti. Ez adott hét oly derék, nagynevű családot a magyar hazának, hogy az utódok hajlandók voltak annak származását csodás dolognak tekinteni.
De mintha nem lenne elég a nemzetség származásáról egy rege, éppen most jut tudomásunkra a másik. A XIV. század elején a Csapy család tagjai a leleszi konvent előtt IV. Bélától 1261-ben kiállított oklevelet mutatnak fel, a mely szerint ősük Nyárád (Narad) austriai nemes volt, a ki 3000 németet vezérelt hazánkba s velök jó darab lakatlan területet benépesített.* Azonban ez oklevél kétségkívül hamis, a származtatásnak ellene mond az állítólagos ősnek igaz magyar neve (Nyárád), s az egész rege csak annak köszönheti keletkezését, hogy a Csapy család az 1294-ben hűtlenség miatt elvesztett Tamási (most Tamásfalva) szepesmegyei falut minden áron, még a telepítés jogán is, vissza akarta perelni.*
A két rege közűl ama harmadik véleménynek volna igaza, a mely e nemzetséget a Névtelen jegyző bolgár és izmaelita vallású »Bocsu«-jával, Bille (Bylla) testvérével, hozza összeköttetésbe? Ennek sincs. Hisz a Névtelen világosan mondja, hogy e Bocsu (Szabó K. magyarázata szerint Baks) Pest mellett telepedett le,* arra pedig a Baksa nemzetségnek 175semmiféle birtoka sem volt. A »Baksa« sem bizonyít e vélemény mellett, mert először nem a nemzetség ősét hívták Baksának, hanem csak a hét család egyikének ősét, aztán pedig a Baksa személynév nagyon közönséges volt, számosan viselték az ország minden részén,* sőt még Lengyelországban is előfordúl egy Boksa (Boxa) nevű főúr, a ki 1287-ben sandomiri nádor volt.* Ebből tehát vagy az következik, hogy általános kedveltsége miatt e nevet a lengyel átvette a magyartól, vagy hogy e név szláv eredetű. Ha a Zagyva felső völgyében Hevesmegyében eső Bátony és Lengyénd (ma puszta) valóban ősi jószágai valának a Baksa nemzetségnek, akkor a Baksa nemzetség őse azon Botch fia Tamás, a ki 1212-ben kapta Lengyéndet s a kinek atyja Botch vagy Bothk 1230-ben tett végrendeletet.*
Mint éppen most említők, a nemzetség nevét a táblázaton látható I. Baksától vette. Kitűnik ez abból, hogy halála után nevezik a nemzetséget legfiatalabb testvéréről »Simon«-nak,* sőt egyszerre »Baksa és Simon« nemzetségnek is,* már pedig két közös törzsöke nem lehetett egy ágnak.
A nemzetségnek politikai szereplése V. István erdélyi fejedelemsége idejében kezdődik. A Csapyak ugyan 1417-ben, mint említők, egy 1153-iki hamis oklevelet átiró s állítólag IV. Bélától 1261-ben kiadott levelet mutattak föl, a mely szereplésüket sokkal előbbre teszi. E szerint ugyanis I. Baksa nagyatyja már Kálmán orosz királylyal együtt harczolt Gácsországban, I. Simon pedig 1246-ban az osztrák háborúban megsebesült és fogságba esvén, két évig ott senyvedett, de ezen oklevél szintén gyanús hitelű.*
Sokkal hihetőbb I. Simonról, hogy ő azon pataki (zempléni) főispán, a ki V. István parancsolatjára 1261-ben Hogyka fiait a Sáros-Pataktól északra eső mai Hogyka helység (akkor még csak Makranál föld) birtokába iktatta.*
V. István Sáros-Patakon tartván (legalább néha) udvarát, természetes, hogy I. Simonnak ott a szomszédban lakozó 176fiai csakhamar szolgálatába állottak és 1266â01367-ben Fekete-halom ostromakor és később is híven harczoltak mellette. I. Tamás e mellett még belső hivatalt is vállalt az udvarban: a mosónépek ispánja, felügyelője lőn.*
Az V. István halálát követő zavaros félszázadban (1272â0131322) I. Simon fiai és unokái ritka ügyességgel igazgatták szerencséjük hajóját. Azon nagy zivatarok, melyek akkoriban annyi nagy s fő nemzetséget eltemettek, vagy megrongáltak, őket előbbre segítették, s a viharos időkből meggazdagodva, a főúri családok sorába jutva kerültek ki.
1272â0131288-ig I. Simon fiai híven ragaszkodtak Kún Lászlóhoz. 1282-ben mindnyájan segítették őt a kúnok elleni vitt véres harczban s két fölfegyverzett kúnt elfogván, azokat a király elé vezették. De különösen kivált közűlök I. György, a Sóvári Sós család őse. Végig küzdötte jóformán az összes Kún László idejében folyt háborúkat, majd mint alvezér, majd mint önálló hadvezér. Márk fia Lóránd s ennek rokona, Geregye (Gerge) ellen Finta vezérlete alatt harczolt, s Geregyét ő fogta el; a morvamezei nagy ütközet előtt egy kémlelő portyázást hajtott végre nagy sikerrel s ez alkalommal 3 csehet, a nagy ütközetben pedig 9 csehet fogott el. Hogy a hódtavi csatában sem hiányzott, az természetes. Önálló hadvezérként működött a Lithen oláh vajda ellen küldött hadseregnél (s ekkor Lithen testvérét fogságba ejtette), majd a Dormán bolgár fejedelem ellen indított hadjáratban. Nagy része volt a tatárok 1285-iki kiűzésében is.
Legnevezetesebb hadi tett azonban az volt, hogy az országából elmenekűlt Leskó krakkai herczeget 1285-ben az aug. 2-án vívott nagy csata után hazájába visszavezette. Két évvel utóbb újra Leskó segítségére sietett, s most a tatároktól menté meg országát. Szandecz vára alatt oly sikerrel támadott meg egy csapatot, hogy annak vezérét elfogta és számtalan embert mentett ki a rabságból.
Ugyanekkor tette Sóváry György hazájának is a legnagyobb szolgálatot. Annyi ereje bajosan volt, hogy az egész tatár haddal szembeszálljon, s azért Szandecz alól gyorsan 177hazánknak szepesi és sárosi határaihoz vonult, s itt az úgynevezett gyepüknek (fatorlaszoknak) s az általa 1285â01386-ban épített Tarkő várának állhatatos, éjjel-nappal való védelme által a tatárok hazánkba való betörését megakadályozta.* Valóban méltó volt tehát arra, hogy necsak hazánkban, hanem Lengyelországban is megjutalmaztassék. 1287-ben a szandeczi kerületben eső Weglova (mai Wielog?owy) birtokot kapta Leskó fejedelemtől.*
Vajjon mi okozta ezek után, hogy 1290-ben még I. György, testvérei, I. László és Dancs unokaöcscsei is Kún László ellen fordúlnak?* igazán bajos megérteni és, sajnos, nincs is elegendő adat megérthetésére.
III. Endre idejében eleintén nagyon jól viselték magukat, s kivált I. György az Ál-Endre elűzésében és az osztrák háborúban nagy érdemeket szerzett.* De 1294-ben hűtlenekké lettek s a királynak sárosi várnagyát megsebesítve fogságba ejtették I. Simon fiai. Ezért 1294-ben a szepesmegyei Tamási elvételével bünteti őket a király.* De később meghajoltak III. Endre előtt. 1299-ben Detre és I. György az ország több főurával együtt fogott birák az Aba nem Lipóczy ágának megosztozásánál;* 1300-ban pedig I. György szabolcsmegyei főispán és sárospataki várnagy.*
I. Györgynek utolsó hivatala roppant nagy hatással volt a nemzetség sorsára. III. Endre halála után a pataki várat, a királynők régi lakhelyét, egyszerűen lefoglalták a maguk számára. Ez által aztán akkora hatalomra tettek szert, hogy 1303 körűl már a hatalmas Pok nembeli Medgyesi Miklós erdélyi vajda is kéri segedelmöket.* Aba Amadéval együtt I. György is segítette törpe Ulászlót országa visszahódításában s azért tőle is szép jószágokat kapott Lengyelországban.*
Abból, hogy 1298â0131303 közt Bicskey Gergely választott esztergomi érsektől, I. Károly dühös párthívétől, kérték a leleszi kegyuraságban való megerősítésüket, következtetjük, hogy ők is I. Károly hívei voltak.*
1781312-ben pedig, mikor a Tiszáninnennek választani kellett a király és az Amadéfiak közt, Sáros-Patak és a pataki polgárok védelme tette őket királypártiakká. I. László már előbb összeveszett Amadé nádorral valami kassai polgár miatt;* 1312 tavaszán pedig, mikor Amadé fiai Sáros-Patakot kirabolták, ugyancsak I. László és rokonai voltak azok, kik a visszavonuló zsákmányolókat hátban támadták és prédájukat elvették. Ez alkalommal I. László fogságba jutott, ott is maradt, míg csak a királyi sereg Kassa tájékára nem jött; testvére, Dancs a sárosi vár alatt kapott sebet, de azért a rozgonyi csatában már mind a ketten a többi Baksa nembeliekkel együtt résztvettek.* A nagy csata után kisebb várak megvívására került a sor; Drugeth Fülöp a Baksa nemzetség tagjait is fölszólítá (1312- vagy 1316-ban?), hogy Regécz várát ostrom alá vegyék.*
1316-ban a Baksa nemzetség szerencsésen kikerülte a Kopasz-féle lázadást. Úgy látszik mind a király részére I. Dózsa, mind Kopasz nádor főcsatlósa, Petenye fia Péter fölszólították őket a hozzájuk való csatlakozásra.* Petenye fiát ugyan nem követték, de a király sem dicséri őket valami ekkor véghezvitt hőstettükért. Petenye fiának bukása mégis nagy szerencséjükre vált. Alkalmat adott ugyanis arra, hogy a régi királyi várat, Sáros-Patakot (megtoldva még egy pár szerzett birtokkal) tisztességes csere utján visszaadhatták a királynak. A cserébe kapott uradalom Petenye fiának jószága, a (Gálszécstől északnyugatra eső) purustyáni vár tartozéka volt, melyet a »capitalis possessio«-tól gálszécsinek is nevezhetünk.*
Ezután a Baksa nemzetség csendesebb életet folytatott. Birtokait védelmezte, egyik-másik királyi ember volt.* Hogy néha egyik-másik erőszakoskodott, az magától érthető dolog. Ezek közűl legfeltünőbb azon Gálszécsy István (Pap volt a ragadvány neve) ellen emelt vád, amely szerint hallván I. Károly halálát, Azary Simont megölte.* Két tagjáról 179olvassuk még, hogy a hadjáratokban vesz részt. Az egyik â013 III. Tamás â013 bár ne vett volna. 1334â01335-ben a szerb háborúra vonúlt be, de visszajövet az ellenséges földről, a király udvarában megölte Laczkfy Imrét, s e miatt aztán tömérdek vérdíjat kellett fizetnie s azonkívül még Kereplye nevű helységben is elvesztett 30 hold földet.* A másik, Sós III. László annál jobban kitett magáért. Jelen volt mind a két nápolyi hadjáratban és Barlettánál meg Ricardoch váránál oly vitézűl viselte magát, hogy a Laczkfyakkal és Marócsukkal egy sorba állítja őt János barát.* Sajnos, ez után nemsokára meghalt.
A nemzetség alapította monostorról nem tudunk semmit. Kegyura volt ugyan a leleszi monostornak, de ezt utólag kapta.* Épített azonban, mint afféle hadban növekedett nemzetség, három várat: Sóvárt és Tarkőt Sárosban és Kövesdet Zemplénben.* A gálszécsi uradalomban akarnak falvakat telepíteni, de ott manap sincs több helység, mint mikor ők kapták; így tehát azon szándékukat nem valósíták.
Birtokai.
Az eddigi adatokból a Baksa nemzetség ősi fészkét meghatározni lehetetlen. Ha az 1153-iki hamis oklevél felmutatásakor nyilatkozó családi hagyománynak hihetnénk, akkor Hevesmegye északi részén kellene azt keresnünk, mert e szerint már a XII-ik században a Baksa nemzetségé volt »Durugh«, »Cheh« és »Lenged«,* azaz Dorogh, Csehi és Lengyend, melyek közűl Dorog és Lengyend ma a Zagyva felső völgyében Bátony és Dorogháza közt eső puszták, Csehi pedig Pétervásárától északkeletre ma is falu. Ezekhez csatlakozik még e vidéken Bátony, a mely 1280 előtt* és Szajla (Pétervásárától délre), a mely még 1329-ben is a Baksa nembelieké volt.*
De másrészt azon körülmény, hogy 1271-től kezdve folytonosan a Bodrogközön, vagy ennek közelében, szereznek 180birtokokat s ezek kedvéért mátravölgyi jószágaikat is föláldozzák, úgy tünteti föl a Baksa nemzetséget, mint a melynek Bodrogköz a hazája. Mindig e körül repdes, mint a madár veszedelemben forgó fészke körül.
Igazoljuk ezt a következő adatokkal:
1271-ben kapja II. Tamás Kengyelteleki földet, mely Bodrog-Szerdahely körül esett. Ugyancsak ő kapja 1280-ban a Patakhoz tartozó Radványt.*
1280-ban I. Simon fiai a zemplénmegyei Kövesdért és Semjénért meg a szabolcsmegyei Halászért odaadják a Mátrában eső régibb birtokukat: Bátonyt és Dorogot.* Később a cserét megváltoztatták és Kövesdet pénzért vették meg a Baksa nembeliek.*
1281-ben I. Baksa és testvérei megvették az ungmegyei Szürtét.*
1282-ben II. Tamás egy részletet fizetett a Jánoslovagoknak Karcsáért (Szerdahelytől délre), tehát ezt is kezére kerítette.*
1283-ban II. Tamás és I. Baksa megveszik a Becse-Gergely nemzetségtől Eszényt a Tisza mellett.*
1284-ben kapják adománykép a Szürtétől északra eső Rátot.*
1285-ben I. Dénes megszerzi a Sátoralja-Ujhelytől északra (de már Abaujban) eső Villyt, cserébe adván érte Csehi örökölt birtokát.*
1286-ban I. Tamás Bacskay Andrástól az okozott kártételek, vérdíj fejében Ásványt kapja meg (Eszény és Csap között).*
Ez időtájban I. Simon fiai jogot tartottak (az Ujhelytől északra eső) Toronyához, s jogukról csak 180 márkáért mondottak le.*
1288 elején már a Baksa nemzetségéi voltak Rátót Mátyásnak bodrogmenti jószágai: Kövesd, Homoki (Hunky, most puszta), Bazs (Boz, Boos, a mai Bazsi puszta?) és Szürte. Mindezeket 600 márkán vették, de az eladásról szóló oklevelet csak később, II. Tamás halála után készítették el.*
1811281â0131298 közt szerezték meg Csap helységet a Tisza mellett.*
1321 előtt szerezték a Bodrog jobbpartján Zemplént, Lagmóczot és Szőllőskét.*
1321-ben I. Simon unokái örökölt jószágaiknak mondják Villyt, az e mellett eső Redmeczet és a ma ismeretlen Gazy helységet.*
A mint látjuk, e birtokszerzemények mind a Bodrog vidékén, Zemplén-, vagy a szomszédos megyékben feküdtek.
A nemzetség zemplénmegyei eredete mellett bizonyít az is, hogy a nemzetség egyetlen vérrokonának, II. Csépán comesnek birtoka a régi Bozszsa (Bazzya, Bazza, Bazcha, Boscha), ma Bozsnyicza, szintén Zemplénmegyében esik.*
Ezzel ellentétben egész kivétel, hogy II. Tamás 1281-ben Liptómegyében Lipcse várost kapja adománykép.* Túl is adott rajta, legalább utódainak birtokai közt nem fordúl elő.
Szép jellemvonása a Baksa nemzetségnek, hogy I. Simon fiai és unokái 1329-ig, egy félszázadon át közösen, osztály nélkül birják javaikat, kivétel csak a sóvári uradalomra nézve volt, a mely, mint a Sós-ág birtokainál látni fogjuk, egyedül ezt illette.
Igaz, hogy az osztozkodást 1321 előtt bajosan is vihették volna végbe, mert csak ez évben tudták biztosan, mi az övék állandóan. Azt gondolhatták, s ha csakugyan gondolták, jól számítottak, hogy Sáros-Patak várát, a magyar királynők régi tartózkodási helyét, a király nem hagyja kezükön. És csakugyan 1321-ben elvette azt tőlük, kárpótlásul adván helyette a gálszécsi uradalmat.*
Ezután már hozzákezdhettek a birtokok elosztásához. Először is 1323-ban a Sósokkal egyeztek ki (lásd alább) 1329-ben pedig I. Simonnak 6 unokája és egy szépunokája 182jelent meg az egri káptalan előtt, ott kijelentették s irásba foglaltatták, mikép osztozkodtak meg jószágaikon.
Az osztályt az alábbi összeállitás tünteti föl:
A Szerdahelyieké lett:
Szerdahely, Bereczki, Rét-Szécs, Becsköd, Gálszécs hatodrésze és Kis-Techna.
Az Eszényieké lett:
Eszény, Agtelek (Szabolcsmegye), Gálszécs hatoda, Visnyó, Parnó és Bosnyicza.
A Bocskayaké lett:
Ágócz, Kis-Bacskó, Homoki, Vajdácska, Kincses-Andrásháza, és Szajla (Hevesmegye.)
A Gálszécsyeké lett:
Gálszécs két hatodrésze, Bodrog-Szeg (Zeh), Kohány, Gerenda, Zebegnyő, Horváthpálháza és Visnyó.
A Csapyaké lett:
Csap, Szürte, Rát (mind Ungmegyében), Gálzécs hatoda és Kereplye.
Nincs feljegyezve, melyik családnak jutott Nagy-Bacskó, Nagy-Techna, Albény (most puszta, Gálszécs mellett) és Polyánka. Csernő (ma puszta, Lelesz-Polyán mellett) zálogban, az 1294-ben elvesztett* Tamási (most Tamásfalva Szepesmegyében) ekkor is idegen kézen volt. A gálszécsi uradalomban az erdők közös használatra hagyattak; a leleszi kegyuraság jövedelme szintén közös.*
Ezzel igazoljuk egyúttal azt is, miért irtuk a nemzetségfán II. Tamást az Eszényi, II. Simont pedig a Csapy család ősének. II. Tamás fiait legalább 1350-ig nem is nevezhették Csapyaknak, mert Csap nem volt az övé, hanem II. Simon fiáé, II. Tamásé. S e III. Tamást valóban többször »Csapy«-nak írják okleveleink.*
Hogy I. Detre fiai (III. Miklós és István) Gálszécset akarták lakóhelyökül kiválasztani, kitűnik abból, hogy ebből ők két hatodrészt kaptak. Mondják is 1355-ben okleveleink, hogy István és III. György Gálszécsen personalem habent residentiam,* személyök szerint laknak.
Az 1329-iki osztály nem volt, nem is lehetett állandó. Első pillanatra látszik, hogy a Bocskay család tagjai kevesebbet 183kaptak, Gálszécsből őket kiszorították; de meg a négy osztatlanul maradt birtok is alkalmas volt viszályok keltésére. Csakugyan Demeter, II. Dénes és IV. László 1352-ben pert indítanak rokonaik ellen, az osztály kiigazítását s az osztatlan javak fölosztását követelvén. Hosszas (3 évig tartó) huzavona és perlekedés után el is érték czéljukat, az egyes családok nagyjában megtartották ugyan régi birtokaikat, de a következő igazításokkal:
A Szerdahelyi család kapta meg Albényt és Kincses-Andrásházát (ma Kincses, Parnó mellett).
Az Eszényi család kapta még Polyánkát.
A Bocskay elvesztette ugyan Kincses-Andrásházát, de helyette kapta az 1329-ben zálogban levő Csernőt, Nagy-Bacskót, úgy hogy most mindkét Bacskó az övé lett, s azonkívül Gálszécsen is kapott egy részt.
A Gálszécsy család Nagy-Technával és egy új Albert-vágása (csakhamar elpusztult) faluval gazdagodott.
A Csapyaknak a Kereplye mellett eső Sztankóczot juttatták.
Az erdőket, a purustyáni várat közösnek hagyták, a gálszécsi vám pedig »a nemzetség ága szerint hat egyenlő részre osztandó«.*
Ez utóbbi tétel egymaga elég annak igazolására, hogy a Baksa nemzetség egész a XIV. század közepéig csak hat és nem hét ágra, vagy családra volt oszolva. A többi családok (Agóczy, Szürtey) későbbi elágazások.
Megjegyzendő különben, hogy az 1355-iki osztálynál az Eszényi- és Csapy-ág együttesen vette ki az ő részét, azután pedig a rájuk esett összes falvakat arányosabb megosztás kedvéért két részre oszták, és így ugyanazon faluban mindkét ág birtokos lett.* Igy jutott az Eszényi-ág Szürte egy részéhez és 1357-ben IV. Tamást már Szürteynek (de Ztritte) nevezik.* A családnevek megállapodása lassan történt. Különösen bőkezűen jártak el középkori oklevélkészítőink a »Szécsy« (de Zech) név osztogatásával; e nevet adják néha az Eszényi-* és a Csapy-ágnak is,* mert az uradalom központjában 186mindegyiknek volt része. Nagy óvatosság szükséges ennélfogva s a puszta Szécsy névvel nem szabad magunkat vezettetni, mert különben az ágakat összezavarjuk.
184BAKSA
I. Tamás (?)
I. Simon, I. Miklós
I. Baksa 1271â0131299.* a Szerdahelyi család őse, II. Tamás 1271â0131285.* â020 1288 előtt az Eszényi család őse, I. Dénes* 1271â0131290. A Bocskay és Agóczy család őse, Detre 1271â0131299.* a Gálszécsy család őse, I. György 1271â0131303.* a Sóvári Sós család őse, II. Simon 1271â0131290. a Csapy család őse, N. leány* ~ Sebesy Tamás, I. Csépán
II. Miklós 1303â0131329.* â020 1331 előtt, I. Francsik (Ferencz) 1303â0131323.*, I. László (Laczk) 1290â0131329.* â020 1341 előtt ~ Györkey N., Dancs 1290â0131329.*, Gergely 1321â0131342.*, III. Miklós 1321â01342.*, István 1321â01355.* Papnevű, III. Simon 1321â01323.*, I. János 1314â01326.*, I. Péter 1321â01349.*, III. Tamás 1321â01342.*, Csépán comes â020 1341 előtt
Lipót 1329.*, IV. Miklós 1329â01355.*, Lőrincz 1331â01337.*, II. Ferencz 1331â01355.*, IV. Tamás 1329â01355.*, Mihály 1329â01355.*, II. László 1329â01355.*, III. László, V. Miklós 1329.*, Demeter, II. Dénes, IV. László 1329â0131355.*, III. Péter 1324.*, III. György 1329â01355.*, András 1329.*, Sós III. László 1326â01350.* â020 1352 előtt, V. Miklós 1352.*, Erzsébet ~ Teköle Úsz â020 1341 előtt*
VI. Miklós 1355.*, VI. Miklós 1355. gyermek*
Kozma 1329â0131336.*, II. Péter 1329â0131355.*, II. György (II. Baksa) 1329â0131355.*, Balázs 1329.*, IV. Miklós 1329â0131355.*, II. János 1329â0131355.*, Marócz 1329.*, III. Simon 1329â0131355.*, V. László 1351â0131355.*, Imre 1351.*
III. János 1351.*, Domokos 1355.*
Miután így I. Simon szépunokái javaikon megosztoztak, az egyes családokra hárult a kötelesség a birtokok megvédelmezésére. E tekintetben közösen csak egyszer lépnek fel, 1342-ben, mikor Gálszécsnek határát kellett védelmezni. Itt mindnek volt birtoka, mindnek érdekében állott tehát annak a területét megvédelmezni. A Kis-Azary család nem kevesebb mint 5 ekényi földet, azaz legalább 600 holdat követelt Gálszécs határából, azonban az Eszényi-ágból IV. Tamás, a Bocskay-ágból Gergely, a Gálszécsy-ágból III. Miklós és István, a Csapy-ágból III. Tamás 15 más nemes emberrel együtt esküt tettek arra, hogy a vitás föld Gálszécs határához tartozik.*
Féligmeddig közösen lépett föl a Baksa nemzetség a szepesmegyei Tamási (ma Tamásfalva) visszaszerzése végett. 1344-ben az Eszényi- és Sóváry-Soós-ág együttesen, de sikertelenül követelik azt vissza a csütörtökhelyi (régen szent-lászlai) polgároktól*
Az egyes ágakra áttérve, a Szerdahelyi-ágnak az Ampodi család ellen Szerdahely határait kellett védenie.*
Az Eszényi-ágnak sokat kellett küzdenie, hogy Bozzya vagy Boscha, ma Bosnyicza, határát legalább részben megvédje. E helységet 1312-ben I. Károly Petenyefia Péternek adományozta, ez pedig 1313-ban annak Radvány-Szeg nevű részét a Tussay család őseinek, Kocsfiai Bodnak és Moknak ajándékozta. Petenyefia 1316-ban szintén hűtlenségbe esvén, Bosnyicza s vele együtt Radvány-Szeg a koronára, utóbb, mint láttuk, cserébe a Baksa nemzetségre szállott. Később azonban előállottak a Tussayak és Radvány-Szeget követelték. Hosszú per keletkezett belőle. Utoljára is csak a Tussayakat elnémították, mert az biztos volt, hogy a király Bosnyiczát egészen a Baksa nemzetségnek adta, s a nemzetségnek e helység birtokában való megvédelmezését magára vállalta.*
187Északról a Hosszumezey család támadta meg Bosnyicza határát. 1338-ban, midőn IV. Tamás e helység határjeleit meg akarta újítani, Hosszumezey Szőke Miklós ellene mondott, mivel pedig a helyszinére kiküldött bizottság nem tudta a vitát eldönteni, az országbiró Szőke Miklósnak esküt itélt.*
Egy részét azonban Bosnyiczának az Eszényi-ág mégis csak elveszté. A helység régi birtokosának, II. Csépán comesnek, leánya a Theköle nembeli Úszhoz ment férjhez s helyette 1330 után fia János lépett föl, követelvén az anyjára eső leánynegyedet. Czélt ért és Bosnyicza egy része 1341-ben az övé lett.*
Ellenben a leleszi prépost, Balázs ellenében neki mosolygott a szerencse. Eszény mellett 4 ekényi földért pereltek, a biróság párbajt itélt s ebben az Eszényi-ág bajnoka győzött s ennek alapján a 4 ekényi föld az övé lett.*
A Bocskay-ágnak egy időben Vajdácska védelmével gyűlt meg a baja.*
A Csapy-ág egy időben (1346) a Latorcza folyón épített híd és a Latorcza erdeje elpusztítása miatt a Drugeth családdal perlekedett;* azonkívül ugyanekkor Kereplye határán 30 hold földet elvesztett.*
Az egyes ágaknak az eddig fölsoroltakon kívül voltak még egyes birtokaik. Ezek az osztozkodásnál nem fordúlnak elő, mert nem voltak közös szerzemények.
A Szerdahelyi-ágé volt 1329-ben Gyüre.* Ugyanez ág Bosnyicza azon részét, mely Úszfia Jánosé lett, 1344-ben visszaváltotta; a nemzetségi (szokás-)jog szerint joguk volt ehhez, mert II. Csépán comes vérrokonuk volt.* A Lelesztől nyugatra eső Szolnocska (Zonuk) 1348-ban szintén úgy fordul elő, mint Francsikfia II. Györgynek (máskép Baksa)* birtoka.* Megjegyezzük még (bár szorosan nem tartozik ide), hogy a Szerdahelyi család 1535-ben halt ki. (Országos levéltár, Gyulafehérvári protokollum 23., 131.)
188Az Eszényi-ág tagjai közűl 1312-ben Dancs bizonyára a hadjáratban szerzett nagy érdemeiért a beregmegyei Barkaszó helységet kapja.* Testvére, I. László Delnafő nevű birtokot nyert adománykép, de utóbb vissza kellett adnia, mert kitünt, hogy nem ajándékozható.*
Külön kell tárgyalnunk a ma is virágzó Sóvári Sós-ág birtokait, mert ez már 1285-ben elszakadt a többiektől s birtok tekintetében csak ritkán érintkezett vele.
I. György ugyanis 1285-ben a Szekcső és Tárcza vize mellett (Sárosmegyében) egy nagy uradalmat kapott: a sóvárit. Ez, amint a határjárásokból kitetszik, a mai Enyiczke, Harság, Sóvár, Gulyvesz, Sós-Ujfalu, Kakasfalva, Fejérfalva, Salgó, Topoly-Bisztra, Pétervágása és Hanusfalva helységek területéből állott, s akkoriban Sóvár, Sópatak, Delne, Zarbouch és Chedezdeth falvak voltak rajta. Mikor így egyszerre nagy úr lőn I. György úr, még nem voltak fiúgyermekei s azért megegyezett a testvéreivel. Ő kieszközölte a királynál, hogy, ha neki fiai nem lennének, ez uradalmat testvérei öröklik, testvérei pedig megigérték, hogy ha fiai lesznek, akkor tökéletesen lemondanak a sóvári uradalomról és soha semmi jogot sem tartanak hozzá.*
Mivel pedig György urat az ég ezután két fiúgyermekkel áldotta meg, a szerződés második része jutott érvényre.
A sóvári uradalom egész nagyságában nem sokáig maradt az I. György kezén. Jutalmaznia kellett azon hív szolgáit, kiknek segítségével annyi harczi babért szerzett. Azért 1288-ban Piros Péternek adja Enyiczke egy részét.* 1298-ban Hippolyt fiainak, Péternek és Tamásnak ajándékozza a Sóvártól északra eső Salgó helységet;* nővérének fiát, Sebesy Sinkát pedig igazán bőkezűen jutalmazza, megigérvén, hogy neki minden évben a sóvári sóskút jövedelméből száz(?) márkát fizet és minden szombaton egy féköböl sót ad, s azonkívül a Sóvár és Sebesvár közt eső nagy rétet is átengedte neki.* A sóvári sóskút jövedelmének tizedrésze I. György beismerése szerint az egri egyházat illette s ő azt 18910 márkáért bérbevette.* Ebből aztán az következik, hogy vagy nagyon olcsóért vette bérbe, vagy Sinkának nem adott 100 márkát, hisz akkor neki nem maradt volna semmi. S valóban 1314-ben I. János megerősítvén Sinkát atyja adományában, csak 30 márka évi fizetést említ.* 1321-ben pedig a király úgy intézkedik, hogy Sinkafia Péternek hetenkint egy márkát és egy nehezéket fizessenek.*
A sóskút megőrzése különben is nagy nehézséggel járt. György úr nem fizette az egri egyháznak járó bért s e miatt majdnem elvesztett a kútnak felét; aztán fiaira is sok birságot róttak 1326 előtt, a miért az egri egyház jogát nem akarták elismerni,* azonkívül 1300 körűl valami Wych nevű cseh erőszakkal elfoglalta a kutat.*
I. Györgyről egy oklevélkivonat nyomán tudjuk, hogy valami »Buzu« nevű birtokot szerez meg cserébe »Acha« nevű zempléni földéért, de e helységek ma már meghatározhatatlanok.*
Fiai 1321-ben együttesen kapják meg Patak váráért a gálszécsi uradalmat; ennélfogva osztályra volt szüksége. I. János és I. Péter kezdik az osztozkodást 1323-ban. Ekkor Kövesd várának, Nagy- és Kis-Köved helységeknek fele jutott nekik.* A gálszécsi uradalomból később kapták Gálszécs hatodát* és Visnyót. 1339-ben Visnyó Sós László birtokában van.*
1326-ban I. György fiai kivétetnek a megyei biróságok hatósága alól.*
Sós László előkelő állásánál fogva sokat tett a sóvári uradalom épségének megvédésére. 1331-ben ugyan odaajándékozza Harságot Sinkafia Péternek,* Zemplénmegyében pedig a Sáros-Patak mellett eső Halász-Szegre való jogáról lemond;* de másrészt Sóvár és Kellemes közt birtokot szerez.* Sóvárt és Delnét Sinkafia Péter túlkapásai ellen védelmezi, és a mi 190fő, az uradalomnak a Topoly mentén levő részeit visszaszerzi. E területet a XIV. század elején Lipóczy III. Demeter kerítette kezére és míg ő élt, nem is merték a Soós család tagjai követelni. De halála után Soós László fölszólalt és 9 évi pörlekedés alatt kimutatván, hogy Bisztra-Keszi és Rennek-Keszi, melynek területén ma Bisztra, Pétervágása és Hannusfalva állanak, a Sóvári Soós családot illeti, 1347-ben visszanyerte azt.*
Vitézségével szerzett tekintélye bizonyára épp oly befolyással volt e vívmányra, mint oklevelei. Azért e tekintetben is veszteség volt kora halála.
191BALA.
Csak annyit tudunk róla, mint az Azan nemzetségről. Szatmár nevű tagját a Király kinevezte azon bizottságba, melyet a veszprémmegyei birtokviszonyok rendezésével bízott meg.*
|
| | |
