| .: Bátori,Báthori,y | Kedves Bátori,y,Báthori,Báthoryak!
Bátori-Blaskovits Mihályról(festőművész is volt) van információja valakinek ?( hogy kapcsolódik a családhoz, mikor született stb? )
"Nyírlugos története
Aránylag későn, a XIV. században a Gutkeled nemzetség birtoktömbje közé ékelődve, mint vett birtok tűnik fel az okleveles adatok közt.
Neve a lugas közszóból ered. 1354-ben a Báthori család ecsedi ága osztozott rajta. Ettől kezdve mindenkor a család Ecsedet birtokló ágáé volt.
Báthori István országbíró halálával Báthori Gábor fejedelemre, majd ennek halála után az ecsedi uradalom tartozékaként Bethlen Gáborra szállott, aki 1627-ben 3000 forintért zálogba adta Farkas Istvánnak. II. Rákóczi György zálogösszeg megtérítése nélkül elvette, de Báthori Zsófia 1666-ban visszaadta Farkas Erzsébetnek, akinek kezével gr. Barkóczy János vette birtokba. 1607-ben Szabolcs és Szatmár megye közös megállapodása alapján Szabolcs megyéhez került ugyan, de fele mindig Szatmárban volt. 1723-ban a két rész hovatartozása feletti perben kiderült, hogy néhány évtizedig puszta volt, de ekkor már 48 telken laktak, útmenti, de házsoros településformában. 1828-ban az egész falu 139 házas jobbágyával, 28 házas és 4 házatlan zsellérével a Károlyiaké volt.
A határába olvadt be Szennyes; csak annyit tudunk, hogy 1279-ben idevaló lakót említenek és egy e helyről nevezett család birtoka volt. A család a XIV. században a megye életében vitt szerepet, a XVIII. század elején még élt, de birtoka a XVII. század vége óta puszta. A közeli hajdúváros, Vámospércs bérelte legelőnek. A XIX. század folyamán benépesült, és ma népes külterülete Nyírlugosnak. 1967. jan. 1. óta Szabadság-telep a neve. Másik beolvadt település: Makra. 1335-ben tűnt fel idevaló nemes nevében. Az e helyről nevezett család 1353-ban még megvolt, de később nyoma veszett.
Ma a hely nevét egy dűlő őrzi.
(Átvéve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Önkormányzat települési információs rendszeréből)
A Báthoriakról
A Báthori család Magyarország egyik legnagyobb, és legismertebb családjai közé tartozott. A Gutkeled nemből származó család három ágra oszlott a somlyai, ecsedi és a szaniszlóffi részre. Ebből igazán két család a somlyai és az ecsedi Báthori família játszott kiemelkedő szerepet. A somlyai ág adta Erdély fejedelmeit, és Báthori István lengyel királyt. Az ecsedi Báthori család uralta többek között az ecsedi uradalmat és magát a névadó Bátor városát is. Tagjai között találjuk Báthori István erdélyi vajdát, aki Kinizsi Pállal 1478-ban Kenyérmezőnél győzelmet aratott a török sereg fölött. Báthori András (Bonaventúra) Szabolcs és Szatmár vármegyék főispánja, felső-magyarországi főkapitány, tárnokmester a Nyírbátor mezővárosában fekvő uradalmi központ megerősítője, a várkastély erődítője. Fiai Miklós és György Ecseden és Nyírbátorban éltek, mindketten a király hívei voltak és magas méltóságokat viseltek. Miklós országbíró volt és ő verte le 1570-ben a Császár Péter vezette parasztfelkelést. György felesége révén később a protestáns hit nagy támogatójává és mecénásává vált. Ennek a Báthori Györgynek a fia, István Somogy, Szabolcs, Szatmár megyék főispánja, és országbíró volt, vele halt ki a család ecsedi ága. Hatalmas vagyonának jelentős részét az ecsedi várában sok időt eltöltő, lényegében ott is nevelkedett Báthori Gáborra, a későbbi fejedelemre hagyta, aki hálából díszes síremléket állítatott neki.
(Átvéve a Báthori István Múzeum honlapjáról)
Iskolánk névadója Báthori István erdélyi fejedelem, lengyel király.
Báthori István, somlyói (Somlyó, 1533. szept. 27. – Grodnó, 1586. dec. 22.): Erdély fejedelme, és Lengyelország királya. Báthori István erdélyi vajda és Telegdi Kata fia, Báthori Kristóf öccse. Padovában végezte az egyetemet, utána I. Ferdinánd udvarában apród, majd Izabella és János Zsigmond híve. 1564-ben váradi kapitány. 1563-ban és 1565-ben követ a császárnál, aki a második alkalommal 2 évre internáltatta. 1571. máj. 25-én az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választotta. A központi hatalom erősítéséért és a Habsburg terjeszkedés meggátlásáért küzdött. 1575. júl. 8-án a kerellőszentpáli csatában leverte a Habsburgok által támogatott Bekes Gáspárt. 1576 elején a lengyel rendek királyukká választották s május 1-én Krakkóban megkoronázták. Erdély trónjáról nem mondott le, előbb bátyja, ~ Kristóf kormányozta a fejedelemséget, majd ennek halála után, 1581-ben kormányzótanácsot állított, a fontosabb ügyekben azonban a Krakkóban székelő erdélyi kancellária útján maga intézkedett. Lengyelországban is igyekezett erősíteni a központi hatalmat, a rendektől független zsoldos hadseregében szívesen alkalmazott erdélyieket. Távolabbi politikai tervét – Lengyelország, Magyarország és Erdély államszövetségét, mely egyaránt szolgálta volna a Habsburgok és a török visszaszorítását nem tudta megvalósítani. A lengyelek egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne.
(Átvéve a Magyar Életrajzi Lexikon elektronikus változatából.)
Rövid betegség után 1586-ban hunyt el. A krakkói Wavel katedrális altemplomában temették el.
--------Báthory család
2008. 07. 04.
Az (ecsedi és somlyói) Báthori család, 2007. július 4. CSE és KT.
a) Kihalt családaink egyik legnevezetesbike, a mely tudniillik századokon keresztül történelmi szerepet vitt. Származásáról sokfélekép vélekedtek a történetírók. Eredezteték a sz. István alatt bejött Venczellintől; a Salamon király alatt élt híres bátor Opostól. Lengyel írók lengyel eredetűnek álliták stb. Legbizonyosabb az, hogy Guthkeled svéd származatu nemből veszik eredetüket. A Guthkeled nemzetség tagjai a Németországba futott Péter király segélyére mentek Stoph várából, és vele jöttek hazánkba. Salamon, László és Gejza királyok idejében emelkedtek föl. A Guthkeled nemzetségből idővel azután a több ágra oszlott Báthoriákon kívül szakadt a Zeleméri, Szokoli és Butkai család is. (Nagy I. 1857.1.)
b) Salamon király idejében élt a Guthkeled nemzetségből Wyda fondorságáról ismeretes tanácsos, ki 1055-ben Bács megyei főispán volt, némelyek szerint nádor is. Elesett a Salamon és Gejza közötti harcban 1074-ben. – Ezen Vidről mesélik hagyományképen, hogy egy az ecsédi lápban tartózkodó sárkánnyal harcra kelt, és azt meg ölte. Erre vonatkozónak állíttatik a címerben a farkát szájában tartó, kört képező sárkány, és három sárkányfog*, mit azonban némelyek farkasfognak írnak. Ez volt címere a Guthkeled nemzetségből származott Butkay, Szokoly és Zeleméri családoknak is. (Nagy I. 1857.1.)
c) Báthory-családbeliek az 1754/55. évi orsz. nemesi összeíráskor Pestmegyében István és János s Szabolcs-megyében György, András és Gábor fordulnak elő a kétségtelen nemesek között. (megj.: Ők nem a kihalt somlyói, ecsedi és a gagyi (Aba nemzetségből eredő) kihalt nemzetségekből származnak.) (Kempelen 1911.1.)
d) Báthory, Bátori: magyarországi és erdélyi főnemesi család. A Gutkeled nemzetségből származó, eredetileg Bátor (ma Nyírbátor) környékén birtokos család történetében keverednek a legendás elemek a történelmi tényekkel. Mondai ősei közé sorolják Bathust, Pannónia királyát, az I. István korában élt Vencellint, a pannóniai nemesség vezetőjét, valamint utódát, a Bátornak nevezett Opost, ill. Videt, aki a legenda szerint az ecsedi mocsarakban megölt egy sárkányt. (MNL 2.352)
e) A család hitelesnek tartott első ismert tagjai Miklós és fia, András (1250 k.) voltak. András második fia, Bereck (megh.: 1322 után) tekinthető a család alapítójának. A család I. Károly király (u: 1307-42) szolgálatában emelkedtek a vagyonos középnemességbe. A család a 14. sz. közepén – Bereck fiai, Lukács és János révén – vált szét ecsedi és somlyói ágra. (A harmadik fiú András váradi püspök volt.) (MNL 2.352)
f) Az ecsedi ág a 15. sz. elején István országbíró (megh.: 1444) és fiai révén az ország egyik legvagyonosabb családja lett, miután egyebek között megszerezte Buják (1439) és Világosvár (1464) várakat, valamint a kihalt Marcali (1487) és Rozgonyi (1523) családok örökségét. Ez az ág B. István országbíró halálával (1605. júl. 5.) halt ki. (MNL 2.352)
g) A somlyói ág, amely Szilágysomlyóról kapta a nevét, csak a 16. sz.-ban emelkedett a főnemesség soraiba. 1571-1613 között több fejedelmet adott Erdélynek (István, Zsigmond, András, Gábor) ill. királyt Lengyelországnak (István), s Báthori Gábor elhunytával (1613. okt. 27.) halt ki. (MNL 2.352)
h) A családot 1250 körül említik először. Kun Lászlótól, majd főként I. Károlytól kaptak nagyobb birtokokat és hivatalokat. A 15. században már macsói báni, kincstartói és tárnokmesteri rangokat is viseltek. A mohácsi csata után a család is megoszlott, Ferdinánd és Szapolyai hívei között egyaránt találunk Báthoriakat. Ferdinándtól Pozsony és Dévény várát kapták hűségükért. A 16. század második felében a család fontos szerephez jutott Erdélyben is, több fejedelem közülük került ki. (varlap.hu)
i) A Báthory család a XIII. század végén a királytól adományba kapják Kis- és Nagybátor településüket. Egy Berek nevű családfő és aztán az ő fiai egy emberöltővel később Báthorynak nevezik magukat. A családnak két jelentős ága van, egyik az ecsedi ág, amelynek a birtokközpontja Nyírbátor, itt építik fel a várkastélyukat és itt van a családi templomuk. Nagyecseden az ecsedi láp közepén építik fel a végvárukat, hiszen az megközelíthetetlen volt. Más volt a helyzet Szilágysomlyón. Ott bent a városban volt a palota és a hegy tetején volt a fellegvár. Nyírbátor környékén nem volt fellegvár, csak láp. Veszély esetén a nyírbátoriak Nagyecsedre, az ecsedi várba menekültek, a szilágysomlyóiak pedig, a fellegvárba a hegytetőn emelt várba. (bathorivarkastely.hu)
j) Az ecsedi ág protestáns lett és sok kitűnő államférfit, tudóst, hadvezért adott az országnak. A család másik ága katolikus maradt. A család két ágának a története bizonyos tekintetben elválik egymástól, de mindig kapcsolatban maradtak. A birtokaik dolgait is igyekeztek közösen intézni, annál is inkább, mert Nyírbátor Rákóczi Ferenc szabadságharcának bukásáig a mindenkori erdélyi fejedelmek birtokát képezte. (bathorivarkastely.hu)
k) A család első ismert törzse a Salamon idejében élő Opos volt, kinek harmadizi unokája Bereck, hű szolgálatai jutalmául IV. Lászlótól a szabolcsi Arám, Kis-Báka és Bátor helységeket nyerte, s ez utóbbi helységről kezdé magát nevezni. (Pallas)
|
 | Az üzenethez ez a kép is kapcsolódik. Az eredeti méretben történõ megtekintéshez kattintson a képre! |
|
| | |