| Steinhausz György: Benkő Család | BENKŐ CSALÁD
Kedves rokonok!Nagybátyám Tímár András halála kapcsán kerestem meg Benkő Ágnest,aki Margit néni temetésén adta oda névjegykártyáját,és kértem tőle a rokonságról adatokat. Ezeket és anyámtól a családi gyászjelentésekből és Margit néni (Költőné) elmondásaiból van adatom. Adós vagyok még,hogy kimenjek a veszprémi temetőbe és lejegyezzem az obeliszken lévő adatokat. Évek óta foglalkozom a családfával,mivel egy embernek 2 szülője,4 nagyszülője,8 dédszülője, 16 ükszülője, 32 szépszülője van, így egy család oldalága igencsak népes adatokkal szolgál. Az én korosztályom még ismerte a dédszülőket ,így személyes indíttatás is,hogy a vér szerinti rokonságban lévőkről tudjunk és az utánunk jövők legyenek tisztában azzal,hogy bennük mely családok vére csörgedezik,és a magyar történelemben milyen szerepük volt. Ehhez kérek segítséget tőletek.
Nagy Iván:Magyarország Családai Czimerekkel és Nemzedéki táblákkal című nyolc kötetes munkájában melyet 1857-ben nyomatott Beimel J. és Kozma Vazulnál Pesten, az árkosi,közép-ajtai,kis-baczoni,al-torjai, nagy-solymosi erdélyi Benkőkről tesz említést az I.kötet 303.oldalán.
Csomay Piri özv.Jánossy Györgyné sok-sok évvel ezelőtt Erdélyben járva , ha jól emlékszem ,Árkoson felkereste a temetőben nyugvó Benkő ősöket.
Nyulásziné Straub Éva
Öt évszázad címerei. A Magyar Országos Levéltár Címeres levelein című könyvét a Corvina Kiadó
1987-ben adta ki.
A 209.oldalon a 803-as táblán a kisbaconi Benkő címer látható.
A 266.-oldalon a 803-as tábláról a szöveg: kisbaconi Benkő Mihály .1679.május 26.Gyulafehérvár.
A nemességet és a címert Apafi Mihály Erdély fejedelme adományozta.
Örökölhették testvérei:Benkő Pál és Benkő István.
Ezekben a könyvekben is megtalálható,hogy a család egyes tagjai katolizáltak,majd a mai magyar országon telepedtek le,így Veszprémbe is. A hiányzó életrajzi adatok helye üresen van.
Mindenkit kérek a Benkő Családból,hogy adatokkal segítsen a múltat – megközelítően – megörökíteni utódaink részére.
Benkő Istvánról is keveset tudok,néhány fénykép külföldi fürdőből,Margit néni elbeszéléséből Kossuth Lajosnál való látogatásról,és itt van nálunk egy szivaros dohányzó készlet,melyet 1885-ben kapott az országos kiállításon báró Fejérvári Géza honvédelmi minisztertől.
Amit én tudok:
I. Generáció.
Ükkapám : Benkő István (kádár mester) Született:1838. 07.05.Hol:Veszprém.
Meghalt: 1912.09.02.Veszprém.
Életrajzi adatok a Veszprém Megyei Életrajzi Lexikonban.
Házasságot kötött:Leitner Erzsébettel.
Esküvő:1864.10.04.Veszprém .A házasság levélen az áll,hogy kádár mester és Karádon lakik. A feleségéhez:kádárleány. Tanuk:Suli János és Göndöcs Antal.
Szülei:?Benkő .... (foglalkozása?) Született: Hol:
Meghalt: Hol:
Szüleinek házasság kötési ideje és helye:
A Leitner erdélyi szász nemesi családról,Nagy Iván IV.kötet 86 és az” Öt Évszázad Cimerei” 226. és a 272.oldalon tesz említést címerrel.”Leitner János Gottfried 1736.január 21-én Bécsben III. Károly
király megerősíti nemességében és címerhasználatban. Ugyan is Leitner Mátyás 1647.április 2-án kelt
oklevelének megerősítése vált szükségessé. A Leitner család 1790-ben Erdélyben is az országgyűlés által honfiúsítást nyert”(A címerek színesben megvannak Csopakon)
Leitner Erzsébet Született:1844.03.08.Veszprém . Meghalt:1914.04.14. Veszprém.
Szülei: Leitner.. (foglalkozása) Született: Hol: Meghalt: Hol:
Született: Hol: Meghalt: Hol:
Szüleinek házasság kötési ideje és helye:
Az Ő gyermekeik:
II. Generáció.
1.Benkő Mária (Sturm Károlyné) dédanyám. Született:1866.12.02.Veszprém.
Meghalt: 1956.01.29.Balatonfüred.
2.ifj.Benkő István (foglalkozása) Született:1868.10.22.Veszprém.
Meghalt: 1903.02.04.Veszprém.
3.Dr.Benkő Károly ügyvéd Született.1870.04.06. Veszprém
Meghalt: 1922.11.25. Veszprém.
Benkő Erzsébet (nem ment férjhez?) Született:1871.11.06.Veszprém.
Meghalt:1945...
5.Benkő Tera Született:1875....... Veszprém. Meghalt:1879............ Veszprém
6.Benkő Ilona (Csomay Kálmánné) Született:1876.09.10. Veszprém
Meghalt:1948.06.07. Veszprém.
8.Benkő Lajos tengerész kapitány Született:1881.01.20.Veszprém. Meghalt:1909.10.30. Hol: Fényképe és néhány levele meg van amit dédanyámnak írt.
7.Benkő Ferenc joghallgató Született:1879.03.12. Veszprém Meghalt:1903.03.02. Veszprém. Hosszas és kínos szenvedés után halt meg 23-évesen.
4..Benkő Gyula borászati felügyelő .............. Született.1873.09.28.Veszprém.
Meghalt: 1922.......Veszprém.
9.Benkő Róza Született:1883.......Veszprém. Meghalt: 1887........Veszprém.
10. Benkő János városi pénztár ellenőr Született:1884.09.17.Veszprém. Meghalt:Veszprém. 1924,03.13.
Dédapám: Sturm Károly főgépésze ,műszaki vezetője volt az Erzsébet Szanatóriumnak a mai balatonfüredi Szívkórháznak. Született. 1852.10.10. Tihanyban.
Meghalt : 1935.07.28. Balatonfüreden
Szülei:Sturm Károly asztalos mester.(Zamárdi 1822.05.20.-Balatonfüred 1894.09.28.)A balatonfüredi kerek templom fa kupoláját és minden asztalos munkát ő készített. A mennyezeti freskón is olvasható a neve.
Strakovics Anna.(Tihany 1829.11.04.-Tihany 1858.06.03)
Házasságot kötött:1889.05.14.Balatonfüreden.
II. Generáció.
1.Benkő Máriával Született: 1866.12.02.Veszprémben. Meghalt : 1956. 01.29. Balatonfüreden.
III. Generáció.
Gyermekeik:Károly,Mária,Margit.
Sturm Károly Született: 1891. Balatonfüreden.
Meghalt: 1910.06.25. Balatonfüreden. Posta-távírdai növendék volt.
Sturm Margit (Frölich Ernőné) Született: 1895. Balatonfüred. Meghalt : 1969.09.06. Budapest-Balatonfüred.
Frölich Ernő tanácsos Született. 1890 ....Debrecen Meghalt: 1945...Balatonfüred (cukorbeteg volt.)
Gyermektelenek voltak.
Sturm Mária (Nagyanyánk) Született. 1890.02.21. Balatonfüreden. Meghalt: 1962.09.26. Csopak.
Házasságot kötött: 1910.02.21. Balatonfüreden Tanczer József jegyzővel.
Nagyapám: Tanczer József jegyző-író. (1922-től írói álnevét felvéve Tímár lett.)
Tímár József. Született: 1885.01.07. Pápán.
Meghalt : 1958.07.30. Csopakon.
Szülei:Tanczer András. Késműves. Született:1835.10.28. Veszprémben. Meghalt: 1906.05.04. Pápán. Házasságot kötött Ludvig Borbálával 1862.08.10.Pápán.
IV. Generáció.
Gyermekeik: Szilvia,Éva,András.
Tímár Szilvia gépírónő-adminisztrátor. Született: Csopak.1912.01.27. Meghalt:1979.02.01. Csopak.
Tímár Éva tanítónő Született: 1919.11.10. Balatonfüred.
Címe: 8229.Csopak. Tímár József utca.9. T:87/456-380.
Házasságot kötött: 1941.06.21.Csopakon Steinhausz Bélával.(Ezen a napon lépett hadba Magyar ország.)
Steinhausz Béla II. gyógyszerész-vegyészmérnök. Született :1903.02.08. Nyústya (ma Szlovákia)
Meghalt:1978.04.13.Az esztergomi kórházban,Csopakon van eltemetve.
Szülei: Steinhausz Béla I. Gyógyszerész .Született:1865.06.19.-Új-Antalvölgy (Rimakokova mellett, ma Szlovákia) Meghalt:1939.10.31.Putnokon.
Házasságot kötött Trajtler Jolánnal 1900.06.03. Tiszolc-Nyústya.(Gömör-Kishont vm.)
szügyi-zabari Trajtler Jolán Született:1881.03.18.Németcsanád.(Torontál vm. nagyszentmiklósi járás, Gömör-Kishont vm-ből itt bérelt patikát,majd később Tiszolcra költöztek.)
Szepességi “Cipszer” evangélikus család ,le és felmenő ágon. Apu “reverzálist” adott anyámnak és így a Steinhausz Család katolikus lett. Apám vonala viszi tovább a Steinhausz nevet,fiai révén.
V. Generáció.
Gyermekeik:Béla,Tibor,György,Viktória.
Címem:8229. Csopak. Tímár József utca 7. Steinhausz György
E-mail:gyorgy@steinhausz |
 | Az üzenethez ez a kép is kapcsolódik. Az eredeti méretben történõ megtekintéshez kattintson a képre! |
|
| | |