| Sinay | Kedves B-/Derzsánok!
Többüknek is szerettem volna választ írni, de mégis úgy gondoltam, hogy egy új üzenettel jelentkezem ezen a fórumon.
Apai nagyanyám, Derzsán Mária révén én is e család leszármazottja vagyok.
Azért írtam erre a fórumra, mert némi segítséget szerettem volna kérni. Már régóta foglalkozom családfakutatással, de ez főleg az egyenes, apai ágat érintette (Bodó-Nagyok). Azonban szándékomban áll elkészíteni Felmenő Rokonságom (szülő-nagyszülő-dédszülő-... stb.) fáját is. Ezért próbáltam - részben legalábbis - Derzsán nagyanyám családját is kutatni.
Amit a Berzsán/Derzsán családról eddig kiderítettem (a pontos adatokat most mellőzném):
1. legelső, általam ismert őse Berzsán Erzsébet volt, akinek a Zala megyei Kustánszegen több gyermeke is született, köztük dédapám, Berzsán Pál is; a gyermekek apja nagy valószínűséggel Takács János volt; vallásuk pedig református;
2. az anya és a gyerekek sorsát nem ismerem, kivéve dédapámét, aki kocsis volt, és Kovács Rozáliát bírta feleségül; dédapám házasságkötéskor vélhetően reverzálist adott, hiszen a gyerekeik anyjuk vallását kapták, s így római katolikusok lettek; a család élt Zalalövőn és Apátipusztán is;
3. dédapáméknak számos gyermekük született (nemrég még megvolt az összes neve és születési ideje, de az anyag eltűnt a gépemről), melyek közül egyesek továbbra is Berzsánnak lettek anyakönyvezve, míg megint mások a Derzsán nevet kapták (nagyanyám is), talán elírás miatt, a kettő tehát egy családot takar;
4. Berzsán Pál (1882-1943) és Kovács Rozália (1888-1942 gyerekei közül a következőket ismerem:
Berzsán Pál (1910-1910)
Derzsán József (1911-1978)
Derzsán Mária nagyanyám (1912-1972)
Berzsán Pál (1919-1977)
Berzsán János (1923-2004)
Berzsán Gyula (1925-2005).
Az ő leszármazottaik közül nem sokat ismerek:
Derzsán Mária, Zalaegerszeg, ápolónő (apját nem ismerem);
Derzsán Csilla, Zalaegerszeg;
Berzsán Gyula bátyám utódai képviselik a kaposvári ágat.
Ennyit szerettem volna hozzátenni ehhez a fórumhoz.
Amit pedig én kérnék:
1. Berzsán Pál és Kovács Rozália többi gyerekei, és születési évük (dédszüleim adatlapján szeretném feltüntetni gyerekeiket)
2. Berzsán Pál és Kovács Rozália házasságkötése, melyet máig nem találtam meg
3. Kovács Rozália származási helye
4. Valami csoda folytán kép Berzsán Pál és/vagy Kovács Rozália dédszülőmről
Remélem, tudtam segíteni!
Üdv.: Bodó-Nagy Norbert |
| | |