| Bánfalvi János: Re: családfa | Kedves Ágnes!
Köszönöm a jelentkezést, én is szeretettel köszöntelek. Rokonoknak csak közvetett módon vagyunk tekinthetők, az én dédanyám, Hodászy Gézáné sz. Vargha Erzsébet (Andrásfa, 1861. október 15. – Andrásfa, 1926. január 3.) testvére volt, dr. Vargha Gábornak (Andrásfa, 1859. szeptember 13. – Szentgotthárd, 1948. május 30.) lipováczi Desits Valéria férjének.
Dr. Vargha Gábor őse, Vargha György 1635.-ben I. Rákóczi Györgytől kapott nemességet, melyet unokái Vargha János és Lőrinc vonatkozásában III. Károly 1713.-ban megerősített. Vargha Gábor, aki Vargha János szépunokája, „teljes neve” szentlászlói és balatonfüredi dr. Vargha Gábor. Ügyvéd és politikus volt, országgyűlési képviselő, a 40-es években felsőházi tag is volt. A Szentgotthárdi Takarékpénztár igazgatója volt, ezenkívül Szentgotthárdon számtalan tisztséget viselt és kezdeményezés fűződik nevéhez. (Gyáralapítások, a kórház, a helyi Vörösmarty Gimnázium létrejötte stb.) Széll Kálmán miniszterelnök jóbarátja volt.
Nejével Desits Valériával 1899. november 27.-én házasodott Szentgotthárdon, illetve Vaskörtvélyesen. Valószínűsíthetően az egyik helyen az egyházi esküvő lehetett. Dr. Vargha Gáborné sz. Desits Valéria Szentgotthárdon, 1954. február 16. napján hunyt el, a halotti anyakönyvben – én nem láttam – állítólag 83 évesnek van jelezve, eszerint 1871.-ben születhetett. Valahol az interneten viszont korábban arról olvastam, hogy a születése időpontja 1875. augusztus 3.-a.
Desits Valéria édesapja valószínűsíthetően, Desits Gyula királyi közjegyző volt, az édesanyja nevét is olvastam Szentgotthárdon, azonban azt nem jegyeztem meg, annyit tudok, hogy elég hosszú neve van, és ha igaz, „Eggen”-nel kezdődik. Állítólag Desits Gyulához és nejéhez fűződik Szentgotthárdon az evangélikus egyházközség megalapítása. Itt megjegyzem, hogy dr. Vargha Gábor római katolikus volt, az ősei között viszont reformátusokat fedeztem fel.
A Desitsek szintén jelentős szerepet játszottak Szentgotthárd életében. Részletek a Szentgotthárd c. 1981.-ben, Szombathelyen megjelent monográfiából. „A szentgotthárdi származású Desits Gyula 20 000 P értékű ház és földingatlant hagyott szülőfalujára, hogy azt népjóléti célra fordítsák.” „1942.-ben új szegényház építését tervezték a Desits-féle alapítvány ingatlanainak árából. Megvalósítását a háború akadályozta meg.” Most látom, hogy Desits Gyula utca is létezett Szentgotthárdon, nem tudom, hogy Desits Valéria apjáról, a királyi közjegyzőről elnevezett-e? „…Érthető volt tehát a hívek törekvése, hogy templomot építsenek. Özv. Desits Gyuláné adományából megvásárolták a József Attila utcában a volt Galgóczy-féle házat és telket.” „Itt áll a környék egyetlen kétemeletes épülete, Desits Gyula egykori bérháza. Takaratlan tűzfalaival, társtalanságában meglehetősen bántó látvány.” „A Vasvármegye tudósítása szerint az 1893. szeptember 26.-án lezajlott alakuló közgyűlés konkretizálta a gazdasági terveket. Nagyarányú fűztelepítési akciót kívántak indítani… Az egyesület 40 taggal jött létre. Első vezetőségében elnök Desits Gyula kir. közjegyző…”
Dr. Vargha Gábor és Desits Valéria házasságából két gyermek származott. Tivadar (Szentgotthárd, 1900. október 26. – Szentgotthárd, 1903. július 10.) meglehetősen rövid életet élt. Második gyermekük Alice, viszont tisztességes kort élt meg, 1903. október 1.-én született Szentgotthárdon, és 1993. január 28.-án hunyt el New Yorkban. Az ő első férje Zedtwitz Franz Alois volt (1891. – Graz, 1930. november 4.) Egyetlen gyermekük, Zedtwitz Franz Gabriel (1925-2002), kinek két gyermeke még ma is él. Vargha Alice 1945. november 20.-án másodszor is férjhez ment, Sponer Sándorhoz, aki Kievben (Oroszország), 1890. május 31.-én született, és a Magyar Királyi Budapesti Szabadkikötő igazgató-helyettese, 1939. szeptember 30.-tól kormányfőtanácsos volt. Nem tudom, hogy meddig élhetett, de valószínűleg nem túl sokáig, mivel Zedtwitz Edwige nem emlékezett rá.
Tudomásom szerint dr. Vargha Gábornak és nejének Desits Valériának a II. világháború után meglehetősen sanyarú sorsa volt. Állítólag szabályosan éheztek. A legendárium szerint, amikor kisajátították házuk emeleti részét, „Vali néni” így sóhajtott fel, „már csak 11 szobánk maradt.” Összesen ketten voltak hozzá. Ebben az épületben jelenleg a Szentgotthárdi Rendőrörs működik.
Apám egyébként elég jól ismerte dr. Vargha Gábort és nejét, többször nyaralt nálunk, és bár ez pontatlan, hiszen a nagyanyja testvére volt, a nagybátyjának tekintette. Mesélte, hogy Vali néni már özvegyen náluk is tartózkodott, és bizony vigyázni kellett rá, mert olyanokat is mondogatott, amelyek az akkori politikai kurzus szempontjából bizony elég veszélyesek voltak.
Kívánok kellemes húsvéti ünnepeket.
Üdvözlettel: B. János
|
| | |