| Vrábel Márta: Re: Keresem | Kedves Gábor!
Anyósomtól, akit Vrábel sz.Dupák Veronának (1923) hívnak, a következőket tudtam meg:
Nagyapjának, Dupák Józsefnak (sz.1856) és feleségének, Csordás Máriának volt három lánya (Éva, Anna és Erzsébet, a dédmamád) és három fia (András, Flórián és József (sz.1898), akit a képen látunk). Ennek a Flóriánnak öt gyermeke volt: János, Erzsébet, Flórián (Mónika tatája), Verona (anyósom)és Mihály. Ilyenformán Mónival és az én gyermekeimmel harmadik unokatestvérek vagytok.
Ami Józsefot illeti, az első házasságából nem született gyereke. Ilona halála után feleségül vett egy Rumáról származó magyar özvegyasszonyt, akinek négy tizenéves gyermeke volt. Született egy közös is: 1948-ban küldtek egy fényképet, amelyen rajta volt az egész család, középen egy kisfiúval, a következő szöveggel: "A kis Józsika már három éves." Ez az utolsó adat róluk.
Nagyanyádat üdvözöljük. Éva néninek egyébként az első férje Tóth volt (fiaik András és István), a második Zámborszki (fiaik Emil, Mihály és Mátyás). Az első világháborúban elesett Éva néni első férje, Annus néni első férje és András bácsi is, egy fiút hagyva maga után (de az állampolgárság, ugye, nem jár a leszármazottaiknak).
Ha a mamádat vagy Téged érdekel bárki a rokonságból, add meg az e-mail címed, szívesen írok róluk. Szeretnénk rólatok is többet megtudni.
Üdvözöl Márta, és Józsi bátyád.
|
| | |