| PetyApu: Fábiánok Nagykátáról | Dédnagyapám leszármazottait, felmenőit, rokonait, ezáltal az én rokonaimat is keresem. Valaki egyszer szépen megfogalmazta dédnagyapaám és nagyapám történetét, ezt csak nevekkel egészítem ki. Remélem, ez nem plágium.
Dédnagyapám, Fábián Péter, "kemény ember volt, szigorú, következetes és ma már azt mondanánk, könyörtelen.
Miközben intézője volt a főúri birtoknak, maga is komoly gazdasággal, földekkel, malommal, szeszfőzdével rendelkezett - Nagykátán és környékén -, legalábbis így szól az emlékezet. Három lánya - Fábián Rozália, Fábián Mária és Fábián Ilona - után végre, 1891 március 02-én fia is született, biztosítva a - Fábián Péter - név és a vagyon továbbörökítését. Még a lányok is poroszos neveltetésben és taníttatásban részesültek, a fiú pedig mindenek felett, atyai ölelés soha nem volt, még az anya - Farsang Rozália - sem tehette, csak titokban. "Az én fiamból is kemény embert faragok, még keményebbet mint én, ha csak annyival gyarapítja a vagyont, mint én tettem, már büszke leszek rá", szokta mondani.
A besorozásnál nem is vették volna számításba 1913-ban a fiút, nem csak kora, a kiváltsága miatt sem, de ő úgy mondta, "edződjék, tanulja meg az a gyerek, az élet csak harc, túl puhánynak érezte, így maga intézkedett a behívásáról, tanulmányait majd folytatja utána, tervezte, mert minden, apró részletekig előre elgondolt terv szerint zajlott nála. Még azt sem bánta, mikor kitört a háború, ha harctérre viszik, még jobban ember lesz belőle", hitte.
15 végén jött az utolsó hír róla, ennek ellenére még egy évig bízott, majd csak előbukkan, a halottak közt nem szerepel, nagy a kavarodás, nyugtatott mindenkit.
Senki nem tudhatta, mi játszódik benne, soha nem mutatott semmit belőle, csak az évek folyamán egyre többször járt a templomba, és imádságait már nem a felületesség jellemezte.
1923-ban már nagybeteg volt és megtört. Elfogadta fia halálát, saját maga hibázása is kezdett derengeni előtte, bár ki nem mondta volna. Feleségét eltemette, lányait rég kiházasította, a pénz és földhozományt bőséggel juttatta, de a legkomolyabb részt a fiának tartogatta, a legzsírosabb hektárok, a malom, a szeszfőzde, a birtok várományosa volt. Az évben az aratás előtt már látszott, bő lesz a terméshozam, a szőlő is ígéretesnek tűnt, de már nem törődött ezekkel, halálán volt. Névnapján hívatta a - nagykátai? - papot és a jog képviselőjét, rendelkezett vagyonáról, kevés kivételtől eltekintve mindent az egyházra irattatot, feltételként szabva, adományáról való örök megemlékezést, imádságot, lelki üdvéért cserébe ennyit tudott tenni, a lelkiismerete nem szólt hangosan, inkább féltette saját elkárhozását, tudta, pénzért minden megvehető, az örök élet is, gondolta, hát így döntött. Nyár végi napon az orvos fejét csóválta, ilyen erős szervezetet még nem látott, más szíve már rég feladta volna, de az öregé még mindig dobogott egy alig testben, és aznap este választ kapott az értetlenségére. Futótűzként terjedt a hír, a fiú hazajött, sovány, beteg, megtört testben mégis életvidámságot sugárzott a szeme. Mikor apja elé léphetett, már minden hírt tudott, édesanyja halála, nővérei házassága, a vagyon papi kézbe kerülése, nem várt magyarázatot, nyolc évig volt távol, teljesen természetes volt, rég eltemették gondolatban. És az apa nem is akart magyarázkodni, fogta fia kezét és csepp bűntudata nem volt, talán már az elméje sem volt a régi, annyit motyogott, fiam, most a semmiből kell többet hozzál létre, mint mi nekem valaha volt. Reggelre meghalt.
A temetést a nővérek intézték, gazdag pompával, sokáig emlegették a környékbeliek, csak a fiú húzta kissé száját, de még nem szólt, az első furcsa mondata a megmaradt hagyaték leltárba vételekor hangzott el, mikor a testvérei zokogását csillapította, sírtak, nem is annyira apjukat, testvérük koldusbotra jutását siratták inkább.
Ne törődjenek már vele, neki elég az a csöpp kis maradék, majd megél valahogy, erős, izmos, kint dologhoz szoktatták, a munkás lesz úgyis a jövő embere, meglátjátok, mondta nekik, majd amikor eljön az a kor, a ti vagyonotok is mindenkit fog illetni. Az asszonyok megdöbbentek, nem értették mi történt a fiúval, egész addig, míg meg nem tudták, öccsük fogolycsere útján térhetett haza a szovjet hadifogoly átnevelésből. Féltek a kommün alatt is, de most rettegve hallgatták, belépési szándékát a kommunista pártba döbbenet fogadta, még akkor is, amikor az egy évvel később nevet változtatva szocialistaként legálissá tette magát pár évre.
A fiú bőszen térített saját beléoltott hitére, elbizonytalanodni akkor kezdett, mikor asszonyától megszületett második gyereke is, villamost vezetett a beszkártnál, biztos, nyugdíjas állás volt, de az asszony hozott is egy gyereket, a Pistát, három éhes szájat etetni, kevés volt a fizetés, amúgy sem érezte megfelelőnek a Mária-Valéria telepet, ami kétségkívül fényűzőnek látszott a táborhoz képest, de ifjúkori módos életének sóvár emléke egyre többször noszogatta.
Egyezkedésre indult hát az egyházhoz, ha valamit visszakaphatna az apja átruházott vagyonából, de durván megalázva elutasították, így szégyenszemre el kellett fogadja azt, amit nővérei férjeikkel történt megállapodás után felajánlottak a sajátjukból. Több hektár szőlő jutott így neki - Nagykátán -, amiből hirtelenjében értékesített is jókora darabot, így beköltözhettek a tisztviselő-telepre, ahol két szobájuk lett az emeleten, és vezetékes víz folyt a konyhában.
A kommunista ideológia megkopott, végül mégis a szocdemekhez húzott, lett tagjuk, szerencséjére, mert az évben a kommunista MSZMP-t betiltották, és vezetőit kivégezték vagy börtönre ítélték, az biztos, a székesfővárosi nagyon szerény, de biztos megélhetést biztosító munkáját ő is elveszítette volna. -1928 - Ősszel vidáman ment a családdal a szüretre - Nagykátára -, embereket fogadott, az asszony ott szülte meg a negyedik gyereket, - Fábián Péter, édesapámat - aki most az ő nevét kapta.
Elnyomta magában a keserűséget, hogy mivé vált és mennyivel többet adhatna gyerekeinek, ha apja nem lép felelőtlenül, a papságra ruházva mindenét, hiszen bőséggel elégségesnek bizonyult nővéreinek jószívű ajándéka, szinte kis gazdának érezte magát, mikor a szőlei között sétált.
Álmaiban nem gondolta, a következő évek világgazdasági válsága felzabálja az értéktelenné váló földjeit és a nyomor köszönt majd rájuk..." |
| | |