| V.B.Anna: Fotnányiak eredettörténete | Kedves Anna (Druszám, mert én is Anna vagyok, csak anyai ágon Fontányi)! Nagyon köszönöm a töbiek nevében is az értékes adalék információt, amit adtál a családodról. Azt szeretném még tudni, hogy ez az első Fontányi, akiről írsz, hogy Franciaországból települt át 1831-ben, tudod-e , hogy pontosan hol született Franciaországban, vagy legalábbis mely térségben és mikor ? Egyébként az a gyanúm, hogy valahol az én Fontányi elődeim a te családfádba állítva esetleg Lőrinc 14 gyereke közül az egyik lehetett. Ugyanis az én dédapám, Fontányi Mihály volt és Bácskában (Bácstopolyán, és annak környékén, Moholon élt) és kb. 1860 és 1870 között született (a pontos időpontot majd még megkérdezema nagybátyámtól, ha ez érdekes lehet). Neki két fia volt, József született 1894 körül és Sándor, (nagyapám) született 1896-ban Topolyán. Tehát a Mihály és a József név a mi családunkban is előfordult. Jó lenne ponotsabban megtudni hová is illeszthetők be ebbe a családfába. Egyébként Topolyán az 1980-as évek elején egyszer beszélgettem egy Fontányi Félix nevű sírkőkészítővel, de nem tudtam meg sokat róla és tőle a csládról. Ő nem tudom, hogy kapcsolódhat a családhoz. Tehát nemcsak asztalosok voltak, hanem más iparosok is. Egyébként az olasz származás hipotézise számomra még mindig nem lezárt, hiszen Olaszorszában sok Fontani/Fontana nevű van (pl. az egyik leghíresbb olasz középkori építész Domenico Fontana), tehát az se zárható ki, hogy eredetileg olaszok voltak, mert pl. édesanyám és nagybátyám arcra, alkata nagyon hasonlít az olasz, mediterrán emberekére).De lehet hogy Fonataine az eredeti név. Nagyon érdekes lenne ennek nyomára jutni. Ha tudsz többet, vagy más Fontányi névrokon is, várom jelentkezéseteket. Egyébként e-mail címem: Varga.Istvanne -k-u-k-a-c- posta.hu -p-o-n-t- Ide is lehet írni. Sőt az esetleges Fontányi találkozó is érdekelne továbbra is. Minden távolabbi és közelebbi rokont, névrokont üdvözlök: Varga Bótos Anna
|
| | |