| Jenei Istvn: Re: nemes-nem nemes | Valami félreértés lehet,mert a y-os nevűek visszaírták az ősi nevükre,az i-re és nem fordítva.Érdemes figyelni a Ders,Perényi,Majthényi,Kálnai,Podhorszky és főleg a Vésseyek akik a XVIII századtól írták így a nevüket.Íme egy-két példa,érdemes figyelmesen elolvasni.Többnyire az idegen származásúak írták i-vel:
Magyar nemes családok rövid története
A kesseleőkeői Majthényi nemzetség, amely a Divéky nemzetségből származik, egyike a legrégibb magyar nemesi családoknak. Gergely nevű őse kapta 1434-ben a kesseleőkeői várat s predikátumot. A Majthényi család legrégibb címerét 1488-ban adományozta Corvin Mátyás király. A család mély vallásossága hagyományos volt.
A simonyi és varsányi Simonyi-család: családi hagyomány szerint, melyet némely okmány támogat, ezen család, ugy mint a Szemere-család, Huba magyar vezértől származik le, kinek leszármazója Hubebanus de Vossyan 1160-ban élt, ennek fia Martinius de Wossján 1196., kinek fia comes Simon de Vossyán 1223. a Nyitra folyó mellett nyert királyi adományt.
Az Apponyi család eredetét a Péc nemzetségre vezeti vissza. A család első ismert őse Vörös Tamás (1317-1349) csejtei várnagy volt, aki Győr vármegyéből Nyitrába költözött és Appony várára királyi adományt kapott. Vörös Tamás 1344-ben és 1346-ban követ volt Avignonban, a pápai udvarnál, s az ő fia, Miklós viselte elsőként az Apponyi nevet. Apponyi Pál már mint főúr vesz részt a bécsi békét megelőző és követő tárgyalásokban. Apponyi Miklós Buda ostrománál esett el. Fia, Lázár, 1718-ban a bárói, majd 1739-ben grófi rangot kapott. A család tagjai, különösen a diplomáciában és a közigazgatás terén váltak ki, és a legtöbb igen erős hajlamot mutatott az irodalom és művészet iránt.
A Festetich horvátországi, mégpedig turopolyei származású család. Első ismeretes őse János a XVI. század végén említtetik. A család II. Mátyástól kapott nemesi címerlevelet. Magyarországon először Festetics Pál telepedett le a XVII. század közepén, aki gróf németújvári Batthyány Ádám horvát bán udvarnoka volt. Előnevüket a Tolna vármegye-i Tolnáról vették, mégpedig úgy, hogy a már említett F. Pál feleségül vette tolnai Bornemissza Erzsébetet, s vele kapta a tolnai birtokot is. Fia, szintén Pál (1639/1640–1720) dunántúli vicegenerális volt a család vagyonának megalapozója. Leszármazottai a későbbi időkben mind grófi rangot nyertek.
A nagyjókai Farkas régi pozsony-megyei család, melynek őse, Zerzivoj, a XIII. sz. első éveiben pozsonyi várjobbágy volt, Imre király azonban kivette a megyei ispán hatósága alól, mert az Endre herceg által támasztott mozgalmak alatt «hűségétől el nem pártolt, hanem vitézül harcolt a koronáért».
A szerdahelyi Dersffy család a Dunántúlon megtelepült Győr nemzettségből (de genere Gewr) veszi eredetét. Legelső tudható törzse Dersnek fia Saul, ki 1243-ban a tatárjáráskor IV. Béla királyt Dalmátiába kisérte, és annak hű szolgálatai által nyerte meg tetszését. A XIV. század elején szerdahelyi II. Ders, kinek fiai Miklós és Péter, atyjokról Dersről Dersffy-aknak neveztettek, és 1356-ban a silisi sz. Jakabról czímzett apátság véduraságát megnyerték. Emlitett Miklós 1336-ban a pálosok részére Szerdahely mellett is monostort állított. Miklósnak hat fia volt, ezek közül Jánosnak fia lőn Imre, ki a szerdahelyi Imreffi család törzseül tartatik.
A Kálnay család: 1298-ban egy bizonyos Jákó – talán Zólyom megye főispánjának leszármazottja – először neveztetik Kálnay néven. A család törzse Zendi, másképp Nagy-Kálnai István. Szendi (Zend) István I. (Nagy) Lajos királytól új adományként kapta a dédapjától örökölt Kálna s egyéb birtokokat 1377-ben. 1415-ben I. Istvánnak fiai I. Mihály, György és László nyitra-megyei mindkét Bölgyént kapják Zsigmond királytól. 1434-ben I. Mihály egyedül maga kapja Zsigmond királytól adományban egész Borfeőt. 1434-ben ismét mind a három testvér Zsigmond királytól adományt nyernek borsod-megyei Zend, Almás és Szőkeháza, bars-megyei Kálna és Geletnek, zemplén-megyei Fölvár és Zadvar, nógrád-megyei Alsó- és Felső-Kürt és Halgacs helységekre, és ugyanezen évben mindezekben tisztán beiktattatnak. 1435-ben ismét a három testvér három rendbéli adomány-levél erejénél fogva Zsigmond királytól nyerik Hont megyében Dalmadot, Abaujban Zend, Kersed, Gibárt, Nógrád megyében Eskent és Puszta-Megyer birtokokat. 1437-ben Zsigmond király I. Mihálynak hétezer forintban beírja Sárfeő, Sárkuska, és Karkoz nyitra-megyei helységeket. II. László 1505-ben Bars vármegye követe volt a rákosi országgyűlésre. Fiai közűl I. János és IV. István 1526-ban Mohácsnál esett el. Imre II. Lajos király titkára volt, ki által 1526-ban az esztergomi érsekhez küldetett levéllel.
A lengyeltóthi Lengyel család már a 12. században ismert volt. 1444-ben Lengyel Jánosról, 1488 és 1507 között pedig Lengyel Lászlóról történik írásos említés. 1779-ben Lengyel Menyhért de Lengyeltóth feleségével, Johannával bárói rangot kapott. A bárói cím a soproni, a zalai és a Komárom megyei Lengyel de Thoti családokra is kiterjedt.
/Emeökei Dezső.; Mihály.; Miklós 1200–1213. a medgyesi erdélyi vajda.; Móricz de Tóthi 1249. főpohárnok, 1269. orsz. biró.; Simon 1340. banas de Moroczhida.; János mester de Szigliget./
Ekkor még a család Lengyel nevezete nem volt használatban, és a család tagjai – mint általában szokásban volt – egyenként s ízenként is külön-külön birtokaikról írák neveiket. A család ősi fészke a Somogy megyében fekvő Lengyeltóth helység már a XIII. században, IV. Béla király korában, a család birtoka volt. Ehhez járult a XIV. században Szigliget város; melyet már János a móróczhidai bán birtokolt. E János után hézag áll be a család nemzedékrendjén; és csak 1444-ben tűnik föl ismét egyik tagja János, kit már Lesencze-Tomaj Zala megyei helység birtokában lelünk, s ki már tomaji Lengyelnek írá magát. Neje Kata (Lászlónak leánya) volt; és ettől származott szigligeti és tóthi Lengyel László, ki 1488-ban élt, és 1505-ben a rákosi országgyűlésre Somogy vármegyének egyik követe, 1507-ben pedig a kir. tábla-bírája volt.
A Perényi Abauj-vármegye ősi családja, mely a XIV. század folyamán szerez birtokokat Zemplénben is. Tagjai közül: III. Miklós 1380-ban Zemplén vármegye főispánja, 1390-ben a sárospataki uradalmat nyerte királyi adományul, mely azonban, miután ágának fiaiban magvaszakadt, 1427-ben visszaszállott a koronára. II. Péter (1402–14) Zemplén vármegye főispánja. III. István Zemplén vármegye főispánja (1459), főasztalnokmester. III. János Zemplén vármegye főispánja (1438). III. István fia III. Imre főasztalnokmester, 1504-től fogva nádor († 1519), fia Péter (szül. 1502 † 1548) 1527-ben Ferdinándtól megerősíttetett a sárospataki uradalom birtokában. Gábor († 1567) Abaujvármegye főispánja, főkapitány, országbíró, benne kihalt a család u. n. nádori ága. A jelenleg élő nemzedék Simontól († 1374) származik. Utódai közül II. Mihály († 1557) Ferdinánd párthíve. II. György Abauj és Zemplén vármegyék főispánja, 1590 táján bárói rangra emeltetett. A négy fiától alapított ágak közül jelenleg csak III. Imréé virágzik. A XIX. század első felében Gyapalócz helységben volt birtokos.
A podhorai Podhorszky: 1650-ben III. Ferdinánd király címeres nemeslevelet ad a megyebeli Podhorje (Podhora, magyarul Hegyalja, Zsolnától 8 kilométerre délre, ma Podhorje, Szlovákia, megjegyzendő, hogy Trencsénben két Podhorje helység van) községből származó Podhorszky Miklósnak. Kihirdeti megyénk 1651-ben. A család eredete alapján a Podhorai előnevet használja. Az 1754/55 évi országos nemesi összeíráskor megyénkben Kristóf, László, Miklós, János fiai és József, Nógrádban pedig István szerepel. Megyénk 1767 szeptember 9-én kelt bizonyítványát Péter 1776 december 1-én Fejér vármegyében, az 1835 április 6-án kelt bizonyítványát pedig Antal 1835 június 20-án Hont vármegyében hirdeti ki. A magyar királyi belügyminiszter a család nemességét 31386/1931 begin_of_the_skype_highlighting 31386/1931 end_of_the_skype_highlighting számon igazolta.
A szentmiklósi és óvári Pongrácz: Liptó vármegye és megyénk ősi családja, amely közös törzsből származik a Pottornyay, Szent Ivány, Szmrecsányi és Baán családdal. Őse a cseh eredetű Lőrinc comes, ki 1241-ben részt vesz a tatárok elleni mohi ütközetben. Lőrinc fia, Szerefel 1268-ban IV. Béla királytól adományt kap a Liptó megyei Mátéföldére, mely területen Szerefel fia András Andrásfalva (Liptószentmiklóstól 5 kilométerre nyugatra, ma Liptovska Ondrasova, Szlovákia) és Szentmiklós (Liptószentmiklós város, ma Liptovsky Mikulas, Szlovákia) községeket, a család törzs fészkeit alapítja. Utóbbiról veszi a család az előnevét. 1286 július 8-án Szepesen IV. László király Lőrinc fia Bogomért és fiait Bodó, Miklós, Bogomér, János, Lőrinc és Dénest, valamint Szerefelnek, Lőrinc másik fiának fiait, Andrást és Miklóst a vendégnépek sorából az országos nemesek közé sorolja. (Eredetije a Magyar Országos Levéltárban a Szent Ivány család P623 jelzetű levéltárában). András fia Pongrác 1360 június 8-án Nagy Lajos királytól új adományt kap Andrásfalvára és Szentmiklósra. 1423 június 23-án Pongrác unokái Miklós és András Szentmiklóson történő vásár tartásának jogát nyerik. 1443 május 3-án Zentmiklósi Pontrác liptói főispán, országos főkapitány, erdélyi vajda zálogba kapja Ulászló királytól Óvár és Sztrecsnó Trencsén megyei várakat (mindkettő Zolnától 10 kilométerre keletre, ma Varin és Strec-no, Szlovákia), mely előbbiről a család második előnevét veszi. Az 1401-ben élt Máté egyik fia, István 1459-ben használja először a Pongrácz családnevet. Ettől az Istvántól a nemesi fővonal, öccsétől Jakabtól ( 1487) a főnemesi fővonal ered. A főnemesi fővonalból Pongrácz Dániel 1608 december 17-én Bécsben II. Mátyás királytól a vörös pecsét használatának jogával bárói rangot nyer (a Liber Regiusba nem nyert bevezetést), melyet 1690-ben Ferenc, Ádám Imre, János és Gáspár testvérek számára I. Lipót király megerősít. 1743 június 19-én Linzben báró Pongrácz Gáspár grófságot nyer Mária Terézia királynőtől (Liber Regius XXXIX. 428). 1763 február 15-én Bécsben báró Pongrácz Ádám nyer grófságot Mária Terézia királynőtől (Liber Regius XLVI. 189). Az 1754/55 évi országos nemes összeíráskor megyénkben József és György, Liptóban két Ferenc, Márton, két György, Péter, Gáspár, Simon, két László, Károly és két kiskorú fivére, József és fivérei Jakab és Ferenc, Hontban Ferenc és Sándor, Biharban Mátyás és András örökösei, Abaújban József, Beregben Ferenc, Szatmárban László, végül Ungban Ferenc szerepel. Ugyanakkor Nyitra megyében a vágújhelyi járásban báró Pongrácz Antal (az ifjabb grófi ág őse), a szakolcaiban József báró (a végleges megyei listán tévesen Ferenc) szerepel. A nemesi fővonalból számosan kapnak bizonyítványt Liptó vármegyétől: Elek hadnagy, Antal fia, Ferenc unokája 1798-ban, László karvai lakos, László fia, János unokája 1799-ben Ferenc, Antal fia, Ferenc unokája 1804-ben, Sándor az Esterházy ezred hadnagya 1808-ban, János Arad megyei jegyző, János fia, Dániel unokája, András dédunokája 1809-ben, Alajos 1822-ben, Ferenc Szerafin és Károly hadnagyok, valamint Antal kadét, Elek fiai, Antal unokái, Ferenc dédunokái 1825-ben, Péter és Dániel, Dániel fiai, Dániel unokái, József dédunokái, 1833-ban, Antal és Károly Nógrád megyei lakosok, Boldizsár fiai 1828-ban, Mátyás 1836-ban, Arnold, Alajos fia, valamint (külön) Bálint, Alajos fia, továbbá (külön) Péter, Antal fia, Antal unokája, 1838-ban, Ferenc eperjesi lakos, Elek fia, Antal unokája 1838-ban, végül György Veszprém megyei lakos 1840-ben. 1917 június 1-én a hadra kelt seregnél Pongrácz Henrik altábornagy hadosztály parancsnok nyer bárói rangot IV. Károly királytól. (A Liber Regiusba nem nyert bevezetést). Utóbbi ág a családfába nem köthető be és Géza huszár alezredes személyében 1985-ben kihalt.
A Véssey családról az első hiteles adat 1284-ből való. A terület a királyné, pontosabban a királynéi tárnokok birtoka volt. A Véssey kastélyt ekkor adományozta Erzsébet királyné (IV. László király anyja) Tamás váci püspöknek és testvéreinek, akiktől a Vésseyek származtatták magukat. A család a XX. század elejéig birtokolta ezt a földet. A falu neve a XVIII. század közepétől használatos a mai alakban. A Véssey család szintén a XVIII. századtól írja így a nevét. Kastélyuk Szőcsényben volt, Vésén intézőjük lakott. Leszármazottaik közül többen a vései temetőben vannak eltemetve a családi kriptában.
A török hódoltság idején feltehetően Szigetvár eleste után a Vésseyek elhagyták a falut s a Vas megyei Szent Ivánfán {ma Uraiújfalva) telepedtek le. A török uralma alatt, s kiűzésük után Vése elnéptelenedett. Az első lakosok 1720 táján jöhettek. Visszatért a Véssey család is, amely a reformáció idején lutheránussá lett, így családi összeköttetéseiben a vallásazonosságot keresvén a vármegyén kívül házasodott. A családi kapcsolatok hiánya okozta, hogy a vármegye életében a XVIII. század végéig nem szerepeltek.
A Véssey családjelentős tagja Véssey István, akinek Vése benépesítése és újjáépítése köszönhető. Ő tette közzé 1732-ben Szent Ivánfán az ott élő parasztokhoz azt a felhívást, amelyben kedvezményeket ajánlott azoknak, akik Vésére jönnek letelepedni.
Somogy közéletében jelentős szerepet vállalt az 1860-ban meghalt Véssey Lajos, aki Somogy vármegye főjegyzője volt.
|
 | Az üzenethez ez a kép is kapcsolódik.
Az eredeti méretben történõ megtekintéshez kattintson a képre! |
|
| | |
