| Zelnik: Re: pogácsások | Üdvözletem az érdeklődőknek!
Édesanyám, Illés Emilia révén dédnagyapám „Nagy” Oláh Gergely (felesége Sütő Júlia, S. György és Brán Krisztina leánya). Az ő anyja volt hidegkúti Pogácsás Anna, P. Lőrinc és Seres Erzsébet leánya, aki 1844.okt.28-án Hajdúdorogon született és ugyanott 1869.júl.16-án Oláh Miklóshoz ment nőül. Anna révén tehát én is e népes család leszármazottaihoz tartozom!
Úgy éreztem reagálni kell az itt megjelent ’családi legendáriumra’ miszerint ez a görögkatolikus család Erdélyből származik és Hidegkúthoz kötődik.
Tényszerűen vizsgálva a Pogácsás-családot: először 1590-ben (az Erdélyi Főkormányszék nemesi okleveleinek nyílvántartása szerint), másodszor 1610-ben, harmadszor pedig nemességüket a katonáskodás kötelezettsége alatt nyerték. A Kővár-vidéki nemesek és puskás nemesek 1669-ből származó összeírása alapján ugyanis a feljegyzettek törvényes leszármazóit - az erdélyi jog alapján - kétségtelen nemesként ismerték el.
A családból az első nevezetesebb tag, István a lengyel királyi udvari számadáskönyvek István király udvartartásához sorolják. A zsoldjegyzék szerint 1581. jún. 20-án 4 florenus díjértlépett szolgálatba.
A Báthory Gábor fejedelemtől Kolozsváron 1610. ápr. 6-án nyert nemeslevél és címeradományozás Pogácsás János és Gergely testvérek nevére lett kiállítva. Az oklevél a címerszerzők érdemeiről csak általánosságban szól - "Scutum videlicet trlangulare coelestini coloris, in cuius campo, sive area brachium humanum, humero resectum amictu rubeo indutum, in medium scuti protensum ensem nudum vibrare conspicitur. Supra scutum galea militaris clausa est posita, quam contegit diadema regium, gemmis unionibusque variegatum, ex quo tres struchiorum pennae diversi coloris, decenti ordine locati exsurgunt, ex cuius cono teniae, sive lemnisci variorum colorum hinc inde defluentes, utramque scuti partem pulcherrime ambiunt et exornant.") Ez azt feltételezi, hogy kiváltságolás nem alkalmi, hanem a haderősítés célzattal történt. Lásd a címerképet, melyben a közönséges hadi vitézséget jelképező félkar a leggyakoribb szimbólumok egyike. Kővár esetében általánosságban kijelenthető, hogy az előnév feltüntetése többnyire nem nemesi előnevet jelent (de Hidegkút), hanem a megadományozott lakóhelyére utal – ekként Hidegkút (Pusztahidegkút, Higyága, Hideaga) a család származási helye.
Az 1610. évi címeradományt érdemes történetileg is megvizsgálni, de ezzel a hosszas leírásával nem szeretnék senkit sem fárasztani. A lényeg egy sor történelmi előzmény, melyek az adománylevelhez vezetnek. Konrétan két esemény után éri a Pogácsásokat a fejedelmi kegy. Először is az, hogy a somlyai és az ecsedi Báthory-ág hatalmát egyesítő B. Gábornak elengedhetetlenül szüksége volt a fegyveres támogatásra az erdélyi trón megszerszéséhez. (Az öreg és betegeskedő Rákóczi ugyebár 1608 márciusában lemondott.) A fejedelemmé választott Báthory Gábor beváltotta az ígéretét és földbirtokot adományozott a csapatok vezetőinek. Ebből a kegyből első lépésben azonban többen kimaradtak. Az köztudott, hogy a fejedelem egyaránt alkalmazta a kollektív kiváltságolás és a fejenkénti/személyenkénti nemesítés módszerét. Nos, a Pogácsás-féle címerben megjelenő három strucctoll, mint rangjelző címerkép is arra utal, hogy a Pogácsások, mint tisztek vállaltak szerepet a hadviselésben. A nemeslevél kiállításához vezető közvetlen esemény 1610 tavaszán a sikertelen széki merénylet, ami háborúhoz vezetett a királyi Magyarország és Erdély között. A nádor és a fejedelem a személyes találkozón nem tudtak megegyezni, ezért a felek háborúra készülődtek. Ebben Báthory Gábor fejedelemnek támaszra volt szüksége és ehhez a tapasztalt hadviselteket igyekezett megnyerni, köztük a Pogácsás-családot.
A hajdúdorogi ág keletkezése és leszármazási rendje jól feltárt. A nemességszerző testvérek közül Pogácsás (Pagotsás) János zálogba adta testvérének, Gergelynek a hidegkúti adományos birtokrészét. (Gergely még Rákóczi idejében diószegi udvarbíró, azaz Diószeg mai szóhasználattal értelmezett gazdasági vezetője. Gergely leszármazói közül számosan lelkészek lettek. A család Biharban, Máramarosban, Alsó-Fehérben, Szolnok-Dobokában is elterjedt.) János fia, Péter jelent meg elsőként a hajdútelepülésen, Hajdúdorogon. Az utóbbi fiai, György, Lőrinc és András 1774. április 21-én kapták nemesi bizonyságlevelet Szabolcs vármegyétől, amit abban az évben kihírdetett a Hajdú-kerület.
A család másik ága - a nemességszerző testvérek közül - Gergely leszármazói Pusztahidegkúton maradtak és családi hagyományt teremtve görögkatolikus lelkészek lettek.
A család eredetileg tehát Kővár-vidékét lakta. Első ismert tagjai a kővári uradalom XVI-XVII. sz.-i összeírásaiban már szerepelnek. Az 1566. évi jegyzőkönyv tanúsága szerint Puszta-Hidegkúton a Pogácsások jelen vannak. Az irat felsorolja a jobbágy (!) családfőket. Eszerint ott élt.: Lucas Pogachias bíró (iudex), Theodorus P. kovács, Dan P. és Michaelis P. özvegye. Ugyanott zsellér Ladislaus P. Ezek neveivel később is találkozni lehet (1566-ban a helységben élő 10 családfőből 5 Pogácsás volt.) Az 1603-as összeírásból nem olvashatók ki a nevek Erre magyarázatul szolgálhat, ha lakói olyan adományozottak voltak, akik házaikkal és tartozékaikkal mentesültek mindennemű jobbágyi kötelezettség alól. (Emlékeztetőül: 1590-ben az Erdélyi Főkormányszék által nyílvántartásba vett nemesítésnek 1603-ra hatályba kellett lépnie.) Egész Kővár területét megvizsgálva az 1603 decemberi Kővár tartozékainak urbáriuma szerint Pusztahidegkúton felül csupán egyetlen helységben élt urbáriumba bejegyzett Pogácsás, mégpedig Nagybozintán (Bozonta) lakott Joannes (János) Pogaczes.
Az eddig átnézett források alapján arra is válasz adható, hogy a Pogácsások ebben a korban jobbágyok voltak és ebből az okból lettek felvéve az urbáriumba, vagy a paraszti és nemesi réteg közt elhelyezkedő sajátos helyzetű népelemhez tartoztak? A Pogácsások várszolgálatot végző gyalogos katonák, a várhoz tartozó gyalogpuskások, akik a környező faluban voltak letelepülve, ahol szolgálataikért idővel birtokokat kaptak.
Kőváron a XVI. sz. második felére önálló közigazgatási egységgé vált, kincstári birtok. (Pontosabban ez a hatalmas uradalom a XV. és a XVI. sz. elején a Drágffyaké volt, majd kihaltuk után átmenetileg kincstári birtok lett). Az egyik legjelentősebb katonát állító birtok. Az ott élő és katonáskodó szabad román és magyar népességből (elsősorban magyar nyelvű székelyek) a XVI. században kialakult egy nevezetes katonaréteg, a várak és a határvidék védelmében nélkülözhetetlen zöldruhás kővárvidéki puskások társadalma. Nevezetes volt, de nem volt jelentős a létszáma. Az 1669. évi összeírás szerint 34 faluban 273 állandó katonai szolgálatot teljesítő puskás és szabados élt, akik ritkán hagyták el lakóhelyüket.
A Pogácsások közül néhányan ugyan a zöldpuskások közé tartoztak (vagyis ekként vették fel a neveiket), de környezetük számos nemesi családjával szemben nem zöldpuskásként nyerték nemességüket.
Magyarok, vagy egyéb nemzetiségűek voltak? Ennek megállapításához csak közvetett eszköz áll rendelkezésre, mivel az összeírásokban a nemzetiség megjelölése sajnos ritkán fordul elő. Viszont következtetni a lakosság anyanyelvére, ugyanis a pásztorkodó és görögkeleti vallású románok nem fizettek terménytizedet. Az a falu tehát, mely terménytizedet ad, román lakosságú nem lehet. Ugyanilyen jelentősége van a juh ötvened adónak (quinquagesima), mely egyedül a románság által fizetett adónem volt. A származásra vonatkozó válasz tehát – a korabeli urbáriumok alapján: a Pogácsás-család magyar, vagy székely származású.
Más megközelítésből is érdemes vizsgálni ezt a települési területet. Tény, hogy a XVII. sz. elején az északi hegyvidéken sorban jöttek létre, vagyis ott a betelepülésük folyamata jóval később indult meg mint délen. Kővár-vidékén az első 49 román falut 1405-ben említik, míg az 1566 körül keletkezett urbáriumba már 65-öt foglaltak bele, melyek kétségbevonhatatlanul román falvak. Igaz, a Pogácsások származásának eldöntésében dilemmát okozhat, hogy egyes kutatók közéjük sorolják a mi Pusztahidekútunkat…
Ezen a fórumon olvastam a név eredetére vonatkozó kiváncsiskodást is. Nos, e tekintetben nincs semmi ’különlegesség’. A pogácsás szó néveredetének vizsgálata mindössze érdekesség lehet. Ezt állítom annak ellenére, hogy az elnevezés egynémely családi hagyomány szerint a pogácsa készítő erdeti foglakozásukra utal… A pogácsa szó egyértelműen déli szláv eredetű. Például a szerb-horvát nyelvben pógaca kerek kenyér, torta, sütemény, lepény,a szlovénban pogaca kalács, lepény, a bolgárban pedig kerek, lapos, kovász nélküli kenyeret jelent. Ezek valószínűleg az olaszból származnak (focáccia, fogaccia), ahol formában sült édes tésztát értenek alatta. Latinban a focacea, focacia szintén egyfajta sült tészta. A ma használatos pogácsa szavunkat 1254-ben mint pakacha, illetve 1259-ben mint hamuba silth pagacha említik.
Kedves hidegkúti Pogácsást kutatók! Ne tévesszen meg senkit az, hogy például a nagyrabecsült forrásként hivatkozott Gorzó említést tesz egy Szatmár vármegyében élő Pogácsás-családról. Ez azonos a Pusztahidegkútról bejött görögkatolikus Pogácsásokkal, akik Szatmár vármegyétől kértek és kaptak több ízben igazoló bizonyságlevelet nemességükről. (Gorzó azzal keverte, hogy Szatmárban élt egy Pogácsás nevet felvett família, mely eredetileg fehérgyarmati Mester és valóban nemesrenden állt.)
Pusztahidegkút előbb Kővárhoz (Közép-Szolnok vármegye), azután Szatmárhoz számított falu. Ma Romániában a nagysomkúti járásban található Kővárhosszúfalu mellett. Lélekszáma sohasem volt jelentős, ma is kicsiny falu. Gyönyörű a környezete, javaslom felkeresni!
A Pogácsás-família igen elterjedt, népes számú – szinte lehetetlen feladat feltárni az összes leszármazottat. Eredményes munkát kívánok mindazoknak, akik kísérletet tesznek a teljesebb családtörténeti tábla kialakítására!
Mindenkinek üdvözlettel,
Zelnik Csaba Á. |
| | |
