| Ries | Szegények boltosa Ries bácsi
Mostanában úgy vizsgálgatom és veszem számba az emlékképeimet mint a stúdiólámpa fényében a semmiből előtűnő képek fölé hajoló kíváncsi fotós.
Azt hiszem azonban, hogy az emlékek nyomán az ember szívében maradó érzelmek mélyebbek és maradandóbbak mint az ami az emlékezetbe képszerűen bekarcolódik. Mert az ember szívében az érzelmek ha szunnyadva is de örökre működnek, míg a képek először a színeikből veszítenek majd szép lassan elfakulnak és néha el is halnak.
Nyár volt és megjött a várva várt cirkusz.
Biztosra véltük,hogy a „Donner és Társulata” világhírű cirkusz. A felszerelésükről is láttuk, hogy nem szegények, bár apám azt mondta este a vacsoránál, hogy az igazi Donnernek csak valamiféle retyerutyája lehet az, aki ilyen vacak szegény helyen is tanyát ver.
Sebaj, fő az, hogy egy igazi cirkusz van a faluban,ezért ott sündörögtünk már kora reggeltől a sátor építésnél és eszünkbe sem jutottak a „harci játékaink”.
Még a falu távolabbi sarkaiból is eljöttek bámészkodni az iskolatársaink, ott volt Sirkó Laci is aki egyedül lett közülünk „nagy mutatványos” a szó igaz értelmében – lévén Kecskemét városának egyik vezető színésze.
Már magasan járt a nap, amikor pongyolába öltözött, kócos úriasszony lépett ki az egyik lakókocsiból és magához intett engem.
- Gyere csak fiacskám itt van húsz forint, hozzál nekem légyszíves a boltból téliszalámit szeletelve.
- Téliszalámit ?! (nem ismertem sem a téliszalámit, sem a narancsot, nem beszélve a datolyáról és még sokféle olyan drága étekről ami a mai gyerekeknek teljesen közönséges csemegének számít...)
- Igen de vigyázz a pénzre, el ne veszítsd ám !
Húsz forint akkoriban hatalmas pénz volt, hiszen ötven forintért már egy pár gyerekcipőt lehetett venni és apám havi fizetése soha sem haladta meg az ezer forintot.
Erősen szorítottam hát a papír huszast, hogy véletlenül se repüljön ki a markomból.
Mivel anyai nagyanyám boltja volt legközelebb, elindultam Ries úr, azaz Ries bácsi boltjába.
- Téliszalámi... téli szalámi... TÉLI a szalámi...TÉLI - mondogattam magamban a furcsa, számomra értelmezhetetlen kifejezést.
Útközben benéztem nagyanyámhoz.
-Hová mégy kisfiam egy szál klott gatyában ?! -kérdezte nagyanyám gyanút fogva.
- Megyek téliszalámit venni Ries bácsinál a cirkuszosoknak.
Drága nagyanyám ekkor nagyon szigorúan nézett rám és így szólt:
- Hát vedd tudomásul , hogy Ries bácsihoz nem mehetsz csak így mezítlábasan, egy szál gatyában, ráadásul ing nélkül !. Ödön bácsinak mindíg add meg a tiszteletet !
- De miért, hiszen Ödön bácsi ezért úgysem haragszik meg?! -kérdeztem kíváncsian mert jól ismertem a jóságos öreg, őszhajú Ödön bácsinkat.
- Ne törődj te azzal, hanem gyere és adok rád valami rendes inget.
Már felnőtt voltam és Albertirsától távol éltem amikor tudomásomra jutott az egyszerű falusi emberek természetes tisztességének története. Talán igaz, talán nem – de hiszem, hogy a történetnek van igazságtartalma.
Azt mondják, Ries Ödönt családról családra adták a holokauszt idején. Nemritkán farakásokban rejtegették szeretett boltosukat a jólelkű emberek mert csak a saját egyszerű igazságukat ismerték ami az emberségre épült. És a háború után ha Ödön bácsitól valamelyik szegény öregasszony pénzt kért kölcsön, ő nem kérdezte, hogy mennyi kellene, hanem egyszerűen odaadta neki a takarék könyvét, hogy vegyen ki belőle annyit, amennyi kell és majd megadja, ha tudja.
Sohasem csapták be egyetlen fillérrel sem, és pontosan visszadták a kölcsönöket.
Nos, ballagtam hát a kanyargós, poros kis irsai utcákon Ödön bácsi boltja felé.
A bolt előtt – mint mindig – meglódítottam Rózsika kútjának vénséges öntvény kerekét és kortyoltam egy nagyot a vizből. (Istenem hol van a mai ásványvizekből az a régen nem érzett selymes finom íz!)
Útközben sejtelmesen mormogtam a furcsa szavakat: téli...szalámi...téliszalámi.
-De vajon mi a fenétől lehet téli ?! Bizonyára jeges, vagy legalábbis nagyon hidegnek kell lennie, ha egyszer téli ! Ezek az urak nyáron zabálják a téliszalámit, télen meg a nyári szalámit. És biztosan van nekik valami őszre meg tavaszra is.. hm… de ez már egyáltalán nem biztos.
Ödön bácsi boltjában szerencsére éppen kevés volt a vevő.
-Most majd rögtön lehull a titokzatosság fátyla erről a híres téliszalámiról- örvendeztem magamban.
A boltban kellemes fűszer és kenyér illat keveredett az olajos padló átható szagával.
A polcok között egy kis bemélyedésben szalámikat fedeztem fel. Biztosan Ő is ott lesz közöttük!
Végre sorra kerültem. Amint előadtam kérésemet, Ödön bácsi arcán először kétségbeesését fedezhettem fel. Nem csoda, hiszen jól ismerte ő valamennyi kuncsaftjának anyagi helyzetét.
- Jóságos Isten ! Ödön bácsi most azt hiheti, hogy loptam a pénzt – villant át az agyamon. Gyorsan megnyugtattam hát, hogy a cirkuszosok küldtek és a kócos mutatványos hölgytől kaptam a huszast.
Miután a dolgok szépen tisztázódtak, néhány perc alatt már kezemben is volt a zsírpapírba csomagolt csemege.
- No szervusz fiam, siess vele mert nagyon meleg van! - igazított el Ries bácsi.
-Ez hihetetlen... hiszen nem is hideg... vagy talán a szánkban… ?!
Mindenesetre magamban úgy könyveltem el a dolgot, mint a többi, hasonlóan hülye kifejezést mint például az abalé, ami miért nem zabalé, - úgy legalább lenne valami értelme- vagy a huncut szaracén, ami talán valami szar acén vagy talán inkább acél ... no és ott a kúria… !!!
A küldetés itt véget ért. A mindíg kócos hölgy így szólt hozzám:
-Tessék fiacskám itt egy szelet, kostold meg milyen finom! Így mondta úriasan, hogy "kostold". Rövid o-val. Nyilván ez a kiejtés is a téliszalámihoz jár!
Egy szempillantás alatt befaltam a szeletet, közben Holop Lali tágra nyílt pupillákkal fürkészte az arcomat és várta a hatást.
- No... hát hideg volt-e a pofádban papuskám ?
- Franc ! Ez nem is téli... különben is az volt ráírva a rúdra, hogy PICK !
Csalódottan hazafelé vonultunk egy jó kiadós cukrozott zsíroskenyér uzsonna reményében és már a másnapi „haditanácsra” gondoltunk.
Hazalátogatva nemrégen a református templom mögötti kis utcákban jártam és szomorúan szemléltem Ries bácsi lehúzott redőnyű kis boltját. Néhány lépésre tőle még áll a Rózsika kútja melynek Isten áldotta finom vizén felcseperedtem és az a víz most is itt van sejtjeimben.
Ries bácsi pedig bizonyára egy nagyon távoli, fényes helyen nyitotta meg kis boltját, hogy tovább szolgálja a derék, jóravaló polgárokat.
Szeretettel ajánlom ezt az írást L.J. barátomnak aki megbocsájtani soha sem fog a gyarló embernek legfeljebb elnézi gyarlóságát. Mert „gyarló az ember és gyarló ki emiatt gyarlónak tartja”
(b.p.)
|
| | |