| Majoros István: Re: keresem | Tisztelt Leszármazottak!
Dr. Majoros István vagyok, 35 éves, Budapesten élek. Anyai nagymamám születési neve marosjárai Rosnyay Jolán (1920 Marosludas (Ludus) - 1996 Debrecen). Ő egyedüli gyermeke volt Rosnyay Bélának (1880 Mezőtóhát (Taureni) - 1943 (Budapest), mivel bátyja (szintén Béla) gyerekkori betegségben elhunyt. Rosnyay Béla és Nóra által említett Rosnyay György (neki is egy fia volt: András) testvérek voltak, együtt települtek át Budapestre valamikor 1922 körül. Az édesapjuk Rosnyay György volt, aki Kolozsváron maradt, és ott is van eltemetve a házsongárdi temetőben. Ez a Rosnyay György a harmadik volt a sorban, édesapja és nagyapja is Mezőbándon (Band) élt. Földbirtokosok voltak, valamikor az 1700 évek legvégén költöztek el Mezőjáráról és Illyefalváról. Itt vissza lehet őket csatlakoztatni a Nagy Iván családfa baloldali Pál nevű személyéhez, aki már biztosan református volt. Tehát ez a református ág, miközben Marosjárán élt egy katolikus ág is.
Ami még érdekes. Rosnyay Györgynek (aki Kolozsvárt halt meg) volt két testvére. Rosnyay Imre és Rosnyay Ilka. Az ő sírjuk Mezőtóháton (a vasúti kereszteződés melletti kis magyar temetőben) található. Rosnyay Imrének három gyermeke volt: Rosnyay Ilka, Rosnyay János és Rosnyay János. (A sírok ugyanott.) Rosnyay József négy gyermeke (Rozália, József, János és Irma) közül János tavaly hunyt el (83 évesen), Irma néni pedig 98 évesen Marosvásáron él -- unokaöccsénél, Rosnyay Ferencnél, aki Rozália fia. Az ő felesége román (Mariana), két gyermeke (Dana és ifj. Ferenc, aki orvos) Marosvásárhelyen él -- mindketten román párjuk oldalán. Rosnyay Józsefnek is van egy lánya, ROsnyaz Erzsébet, ki Aradra ment férjhez.
Szóval a Marosjárai és Illyefalvai Rosnyay család mezőbándi (református) leszármazásának ez a sora. A mezőbándi sírokat rég beszántották. Egy Rosnyay fiú leszármazott van -- ifj. ROsnyay Ferenc, aki velem egykorú.
Nagymamám (Rosnyay Jolán) lánya, édesanyám már Blaskovits volt. Rosnyay Andrásnak, aki a negyedik György egyszem fia és Budapesten élő mérnök, ha nem tévedek: három lánya született. (Köztük Nóra.)
Rosnyay Ferenc sírját egyszer láttam Mezőjárán, a temető katolikus részén. A címer a templom bal oldalán szerepel. A fiatal papnak régi dokumentumai vanank a családról. Szívesen küldük fényképeket a sírokról és a fontosabb helységekről.
Üdvözlettel:
Majoros István (istvan.majoros -k-u-k-a-c- ezi -p-o-n-t- net) |
| | |