| Szabadi Éva: Re: Szabadi család | Nagyon nem tömegelünk azért ezen a Szabadi fórumon.
Talán akkor nem baj ha néha túltengek családtörténetet mesélendő. Aki erre téved és elolvassa,remélem nem lesz mérges ezen a túltengésen.
Nevünkből eredően szabadság párti vagyok. Ne kényszerből hanem igazi kivácsiságból olvassanak bennünket, ha olvasnak.
Kívácsiság nagy úr, sokszor félre is érthető. Különösen férfi -nő kapcsolatban. Az élet dönti el mi vezette egymás felé a két embert. A férfiak igen kíváncsi természetűek, mi nők inkább vakon a felugrott pulzus-számunk áldozatai vagyunk. Na nem térek el a családtörténettől,de hogy a szerelem bizony családok sorsát dönti el azt nem cáfolhatja meg senki.
Az én drága büszke nagyapám nem nagyon örült, amikor megtudta úri népek kerülnek a családba. Mert a pap-család hiába volt szegény, csak nem tudtak úgy kapálni ahogyan Ő szerette volna. Nem bántott bennünket csak nagyon nehezen fogadott el.Néha fájt is amikor drága kis édesanyámat kritizálták. Pedig mennyit dolgozott hatalmas lavor szennyesekkel, hogy édesapám mindennap friss inggel iduljon.Szabadi István is végűl nem lett gazdálkodó, hanem mást választott. Nyaranta azért hazament aratásnál segíteni. Nagyon nehéz két különböző származású embernek a családot egyben tartani. Sok sok félreértés, megbántódás volt ártatlan dolgokból is. Végül a családi összejövetelek nálunk megritkultak.Nem volt jó érzés amikor ritkán találkoztam Szabadi nagyapámmal, csak ült a sarokban szótlan. Nem tudtam igazán meg sohasem, hogy szeretett-e egyáltalán. Bizony a pap nagypám pedig azt sem tudta hogyan keresse kedvünket, ha találkoztunk. Próbálok igazságos lenni, segítettek a nehéz időkben a maguk módján igazán. Küldték a disznótoros csomagokat,vártak az állomáson a lovas kocsival. Az ölelésük nagyon hiányzott.
A mostani életemből is ez hiányzik a legjobban. Valaki várjon a kapuban és már nem bánnám ha szidna is hogy miért késtem.
Most ennyi , mert túlzásba viszem a csládtörténetet:))) |
| | |
