| Szabó Előd: elpusztult levéltár... | Mivel szülőfalumban [Csenger] élt Szuhányi Ferenc (1863-1934) földbirtokos régi kúriájában, és ő volt a kerület országgyűlési képviselője is, megfelelő ajánlásokkal a húszas évek végén, mint egyetemi hallgatót fogadott egy délután a kúria előtt lévő hársfa alatti asztalnál. Kérdezősködésre kiderült, hogy az ő birtokában nagy mennyiségű családi irat van ládákba csomagolva, ahogy 1919 őszén vagy 1920 tavaszán Hiripről és Ivácskóról, a család előnevét viselő két faluból elhozatta. õ maga azonban soha ki nem bontotta, nem is hajlandó senkinek engedélyt adni annak buvárlására. Ezzel ez az útja a kutatásnak eltorlaszolódott. Pedig csak ez biztatott igazi eredménnyel, mert a vidéken élő kutató alig jutott be az Országos, vagy megyei Levéltárba, s ott ha bejutott is, elveszett az óriási nagy rendszerben leltározott anyagban, s egy-egy helységre vonatkozóan szinte reménytelennek látszott munkája. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen kutatásra sehol senki nem tanította, s nem is volt kitől tanácsot kérni. A családokkal való rokoni kapcsolat, a családi iratok előkerülése a csengeri családok történetének buvárlására ösztönzött, s mivel ezek a családok javarészt paraszti sorban élő famíliák voltak a harmincas években az új szempontú genealogiai kutatás szívesen közölte cikkeimet a Magyar Családtörténeti Szemlében.
Már megszereztem a tanári oklevelet is, megjártam Párizst s lehetőséget kaptam a csengeri református egyháztól, hogy a régi gótikus templom kriptáját feltárjam. A Nemzeti Múzeum kiváló szakemberével, Höllrigl Józseffel három nyáron buvárkodtam (1931-1933), s kutatásunk. eredménye nagyjelentőségű volt. Nem a kriptákból előkerült arany és ezüst ékszerek Jelentették az értéket, amelyből a templomot renováltatta az egyház, hanem az addig ismeretlen régi családok Csengerhez való kapcsolatának izgalmas kutatási lehetősége.
1934-ben meghalt Szuhányi Ferenc, s távolabbi unokaöccse szintén Szuhányi Ferenc (1909-1971) örökölte a több mint ezer holdas birtokot és a kúriát. Vele közelebbi barátságba kerültem, hiszen csak négy évvel volt fiatalabb, s igen demokratikus gondolkodású, művelt és a múlt hagyományai iránt érdeklődő egyéniség volt, s ő adott lehetőséget 1935 nyarán a családi iratokat őrző ládák felbontására és kutatására. 1943 nyaráig minden vakációban mint a család vendége kutathattam az iratok között s rendeztem az anyagot, de ez az idő még minden láda kibontásához sem volt elég. A Csengerre vonatkozó adalékokat kivonatosan összeírtam közben, s ennyi maradt meg ebből a nagyfontosságú családi levéltárból, mert 1944 őszén a felszabadulást követően teljesen elpusztult, illetve nyoma veszett. Az általam feljegyzett adalékok most már a Szabolcs-Szatmár megyei Levéltárban találhatók meg.
Ez a családi levéltár felbecsülhetetlen gazdagságban őrizte meg a megye régi családaira, településeire vonatkozó iratokat a XV. századtól kezdve egészen a. XX, század elejéig. Voltak köztük eredeti királyi adománylevelek, fejedelmek birtokadományáról szóló oklevelek, családi iratok, leszármazási táblázatok, birtokperek, végrendeletek, birtokösszeírások, jobbágyok használatában lévő telekösszeírások és azokhoz tartozó földek pontos körülírása határrészek szerint, nagy levelezés a XVIII. századból, amikor a birtokot a Szuhányi család összevásárolta, Illetve a távolabb élőktől különböző módon megszerezte. Záloglevelek, és az egyes családtagok hivatalával kapcsolatos közérdekű iratok is.
Felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény volt, s örökre elpusztult, amit nem lehet eléggé fájlalni. Engem leginkább a Csengerre vonatkozó irományok érdekeltek, de különböző családokkal való kapcsolatokra is fény derült a kutatás közben.
A nagy irattömeg megijesztett, de nem rémített el a kutatástól s a rendezéstől. A nyári buvárkodás mellett alkalmam volt családtörténeti kutatásaimat alaposabb forrásanyaggal bővíteni s a Csüry Bálint és Szabó T. Attila szakavatott útmutatásával és bátorításával a határnevekkel is alaposabban foglalkozni. Az első összefoglalás 1942-ben formálódott ki, s azt nyomtatásban Pais Dezső szándékozott a Magyar Nyelvben közreadni. Sajnos 1944 őszén a cikk korrektúrája, kézirata a Franklin nyomdában volt, s a budapesti ostrom alatt a nyomda épületével együtt elpusztult.
1945-ben újra hozzákezdtem a buvárkodáshoz, s 1947 tavaszán a Magyar Néprajzi Társaságban tartott előadásomban már az új kutatás alapján szólhattam a csengeri határ kialakulásáról. Az anyagot tovább kellett bővíteni, s az elveszett levéltár nagyon hiányzott, de törmelékeimbői sikerült ezt a kis összefoglalást elkészítenem. |
| | |
