RadixFórum : Fórum magyar családtörténészeknek
RadixFórum nevek helyek archívum switch to English kapcsolat belépés regisztráció

Vezetéknevek :: Vajna család

Új hozzászólás Hely választása

Ehhez a vezetéknévhez tartozó adatok a RadixIndexben: kattintson!

szilvianak: Vajna Tamás
Zsákai Nagyközség Öröksége c. könyvben találtam:

"Érdekesen alakult gróf Rhédey János birtokának a sorsa is. Örököse gróf Rhédey Stefánia özvegy Wesselényi Istvánné volt. Az örökség hétezer holdat tett ki. A Vay-örökösök és gróf Rhédey Stefánia birtokát haszonbérlők bírták. Bérlőik közül a legjelentősebb Vajna Tamás volt. Az erdélyi származású birtokos 1860-ban bérelte ki gróf Rhédey Stefánia uradalmát, amit azután fiaival, Jánossal, Józseffel és Imrével együtt vezetett. A bérlemény nyolcvan évig volt a Vajna család kezén. Legeredményesebben a már a faluban született József (1883) gazdálkodott, eleinte János és Imre testvérével együtt, majd 1936-tól egyedül. A négyszáz holdas bérlet mellé hétszáz holdas sajátot is szerzett. Különösen az állattenyésztésre helyezett nagy hangsúlyt. Vajna József erőteljesen bekapcsolódott Bihar megye – Nagyvárad, illetve Zsáka – közéletébe: többek között megyebizottsági tag és a zsákai Hangya Szövetkezet igazgatósági tagja volt. "
2007/10/17, 15:17:41
#: 200710934

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil



puhoferenc: Re: Vajna Tamás
A magyar iparosok 1941-es jegyzekeben van egy komadi Vajna.
2008/03/11, 18:17:42
#: 200803696

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

Pepi: A Vajna család története
A Bihar vármegye c.könyv ami 1938-ban lett kiadva a következőket írja.

A Vajna család története

Dédnagyatyjuk, Vajna György székely földről került Biharmegyébe, Váncsodra, ahol kocsmát nyitott. Unokája Tamás Zsákán kibérelte gróf Rhédey Stefánia birtokát, melyet fiaival Jánossal, Józseffel és Imrével együtt vezetett. Ez a bérlet 80 évig volt a Vajna család kezén. A család jelenlegi birtokának Vajna Tamás és fiai vetették meg az alapját 1860-ban. Tőlük szállt a birtok egyenes leszármazóira. Vajna János, József és Imrére,azután Vajna József birtoka lett.
2009/12/25, 22:19:41
#: 200912839

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

vajnalevente: Vajnák
Ha valakit érdekel, a második világháború idejéből maradtak fenn jegyzőkönyvek a Vajnák találkozóiról, Vitéz Pávai Vajna Viktor kezdeményezésének köszönhetően, ki az összes Vajnát össze akarta fogni. A jegyzőkönyv több részből áll, ír a Vajnák eredetéről, a talalkozásokról. A megadott e-mail címre szívesen elküldöm. Sajnos nem teljes, ha valaki ki tudja egészíteni szivesen venném.
2010/06/14, 21:06:59
#: 201006505

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

imrehandras: Re: Vajnák
Kedves Levente!

Ha elküldi az emlitett dokumentumokat,lehet hogy a pávai
Vajnákkal kapcsolatban tudok segiteni.

üdv Imreh András
2010/06/15, 09:29:13
#: 201006512

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

ltk: Re: Vajnák
Tisztelt Vajna Levente!
Édesanyám rokona volt Vajna Ferenc. Református vallású, Kisbaczoni a család. Érdekelne a dokumentum.
Üdvözlettel: Lukács-Tóth Kálmán
2010/06/15, 14:14:01
#: 201006518

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

Wünschné Vajna Éva: Re: Vajnák
Kedves Levente!
Édesapám szintén a család ezen ágához tartozik, kérem, küldje el számomra is a dokumentumot, mert nagyon érdekelne.

Üdvözlettel:
Wünschné Vajna Éva
2010/06/22, 16:19:00
#: 201006830

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

rozzants: további Vajnák
Kedves Vajnák!
Nálunk Pocsajban is sok Vajna él, de a közeli Biharkeresztesen, Kismarjában is. Az én férjem Vajna Tamás,(édesapja azonos nevű) akinek a nagyapja Váradlesen született, Vajna Jánosnak hívták és az ő apja Vajna József volt, Nagyvárad környékén élő, többezer birkát is számláló birtoka volt. Ennyit tudunk a gyökerekről, sajnos a Vajna Levente által küldött írás nem vezetett közelebbi nyomra, de dolgozom Tamás fiammal az ügyön! Addig is mindenkit üdvözlünk, további eredményes kutatást kívánva: Vajna Tamásné Pocsajból
2010/07/24, 15:08:41
#: 201007774

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

gyenes: Re: Vajnák
Élettársam édesanyja Gyenes Károlyné született pávai Vajna Klára (Szolnok, 1923. 03. 21.) többször említette a Vajnák találkozóit. Örülnék annak, ha megkaphatnám a jegyzőkönyveket.

Dr. Abonyi Mátyás
2010/09/20, 11:06:21
#: 201009699

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

Janos: Re: pavai Vajna
Kedves Matyas!
Amennyiben vannak korabbi nevek es adatok is a pavai Vajna agon, lehet, hogy kesz csaladfa-toredekkel is tudunk segiteni.
En is szivesen fogadnam a jegyzokonyveket digitalis alakban...
Janos - Sepsiszentgyorgyrol
www.erdelygen.uw.hu
2010/09/21, 11:18:47
#: 201009737

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

gyenes: Re: Vajnák
Kedves Levente!

Nagyon örülnék annak, ha megkapnám e-mail-en (drabonyi -k-u-k-a-c- freemail -p-o-n-t- hu) a Vajna-család találkozóiról készült jegyzőkönyvet!

Üdvözlettel!

dr.Abonyi Mátyás
2010/09/27, 08:58:01
#: 201009997

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

Vajna Livia: Re: Vajnák
Szia!

Nagyon orulnek neki ha elkuldened, mivel en is Vajna vagyok ezert nagyon erdekel.

Elore is koszonom
Livia
2011/02/03, 22:33:15
#: 201102161

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

Vajna Livia: Re: Vajnák
U.I.: Pava melet,egy kis faluban szulettem aminek a neve Vajnafalva, igaz napjainkba mar Kovaszna resze.
2011/02/03, 22:42:40
#: 201102162

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

Vajna Levente: Re: Vajnák
Kedves Lívia, kérek egy e-mail címet.

Sok szerencsét Levente
2011/02/16, 15:58:21
#: 201102672

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

vajnairen: Re: Vajnák
Kedves Vajnák!

Én Vajna Irén vagyok, és Somogy megyében Kaposváron élek. Édesapám 1922-ben Zsákán született, majd Biharkeresztesen élt 1947-ig.Ekkor költözött Somogyba, de sajnos már nem él, és nincs kapcsolatom a rokonaimmal sem.Szívesen venném fel a kapcsolatot, és kutakodnák a családfám után.
2011/04/16, 19:19:30
#: 201104507

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

Berkes Bálint Attila: Re: Vajnák
Kedves Irén,

Dédnagyanyám Vajna Ilona 1889-ben született a Zsákán, ott is ment férjhez dédapámhoz Mezey Istvánhoz. Róla van képem illetve kevéske infóm.

berkes-pont-balint-kukac-freemail-pont-hu
2011/05/20, 22:26:51
#: 201105612

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

Csillag Marta: Re: Vajnák
Nagyon érdekelne a Vajna család eredete. Édesanyám már régebb hozzáfogott a családfa felállitásához. Előre is köszönöm.
2011/07/07, 07:53:18
#: 201107190

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

Vajna Livia: Re: Vajnák
cica560 -k-u-k-a-c- yahoo -p-o-n-t- com . Koszonom
2011/08/04, 08:23:08
#: 20110882

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

tothgeri: Re: Vajnák
kedves Levente!
engem is érdekelne a jegyzőkönyv! címem: tothgeri -k-u-k-a-c- gmail -p-o-n-t- com
köszönöm!
2011/11/14, 17:00:17
#: 201111499

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil

szemerjaivajna: Re: Vajnák
Engem érdekel mivel nálam is van jegyzőkönyv abból az időből ugyanis édesapám néhai Vitéz dr. Vajna Mihály részt is vett a találkozókon, adakozott és segélyeket juttatott el az fronton levő Vajnák otthonmaradt családaihoz (pl.Vajna András)

Az üzenethez ez a kép is kapcsolódik.
Az eredeti méretben történõ megtekintéshez kattintson a képre!
2012/01/18, 13:08:14
#: 201201797

válasz erre
szerkesztés
moderálandó?
profil


© 2003-2012. Adatvédelem Szolgáltatási feltételek Családfa.biz - Családfakutatás szakértõvel